csupasport bannerhátsófüves banner

Bántja a sok séta, de így is a magyar csapat egyik legjobbja volt a vb-n

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2025.11.14. 15:21
null
Zétényi Szvetlana 220.846 kilométert tett meg a franciaországi huszonnégy órás világbajnokságon, ezzel a legjobb magyar női eredményt érte el.

– Nagyszerű futással a legjobb magyar eredményt érte el a franciaországi negyvennyolc órás vb-n. Maradt mégis hiányérzet önben?

– Sérülés után érkeztem a világbajnokságra, így csak az volt a célom, hogy mindenféle probléma nélkül teljesítsem a versenyt – mondta a Csupasportnak Zétényi Szvetlana. – Habár konkrét célt nem tűztem ki magam elé, korábban volt már kétszázhuszonnyolc kilométeres huszonnégy órásom, úgyhogy azt szerettem volna megközelíteni. Bár tudtam, ez a pálya nagyon nehéz, sok a kanyar benne, és sok helyen egyenetlen, így figyelni kellett mindenre. Az ember mindig azon gondolkodik utólag, min javíthatott volna, mit csinálhatott volna jobban, de egyáltalán nem panaszkodom, mindent egybevetve elégedett vagyok. Van egy gerincproblémám, emiatt a végén elkezdtem kicsit oldalra dőlni, ez pedig megnehezítette a végét, de összességében jó verseny van mögöttem.

– Milyen volt a verseny? 

Erős Tibor, Zétényi Szvetlana, Maráz Zsuzsanna és Valkai Eszter a franciaországi világbajnokságon is a magyar csapat erőssége volt

– Az első néhány órában Maráz Zsuzsannával haladtam együtt, majd szépen lassan elváltak útjaink. Abszolút jól ment a futás nappal és éjszaka is, de hajnalban jött a holtpont, nagyon fáradtnak éreztem magam és nehezen tudtam koncentrálni. Ekkor sűrűbben kellett pihenőt beiktatnom, többet frissítettem, s bele-belegyalogoltam. A gyaloglás azért volt problémás, mert hajnalban hideg volt, úgyhogy fáztam. Elég későn, fél nyolc körül jött fel a nap, hosszú volt az éjszaka, de amint elkezdett világosodni, úgy lett egyre több erőm és úgy lett egyre jobb a kedvem. Éreztem, hogy a hátralévő két-három órát még képes leszek „megnyomni", s még jobb eredményt érhetek el. Motivált, hogy meglehet a kétszázhúsz kilométer, ami össze is jött. A frissítésem remekül ment, a futással sem volt probléma, a holtpontokat viszont rosszul kezeltem. Pedig rendre eltervezem előzetesen, hogy mit teszek, de verseny közben fáradtan az ember máshogy éli meg ezeket a helyzeteket. Utólag kicsit bánt, hogy túl sokat sétáltam.

– A csapatversenyben az országok három legjobban teljesítő futójának eredményét vették figyelembe, így ez alapján a Zétényi Szvetlana, Maráz Zsuzsanna és Valkai Eszter alkotta együttes a tizenegyedik helyen végzett. Elégedettek voltak vele? 

– Nagyon erős volt a mezőny, az éremre nem volt esélyünk, teljesen rendben van a tizenegyedik hely. Jó volt a magyar csapat, büszke vagyok mindenkire, de tény, mindannyian képesek vagyunk jobb eredményre.

– Idén még lesz versenye?

– Idén nagy versenyem már nem lesz, de élményfutásokon részt veszek, illetve természetesen a pihenésen, regeneráción lesz a hangsúly. Aztán kezdődik az alapozás, legközelebb pedig májusban Balatonfüreden, a hetvenkét órás világbajnokságon leszek ott, de a huszonnégy és negyvennyolc órás kihívás, vagy az Ultrabalaton is tervben van. Még nem döntöttem el, miképp néz majd ki a versenynaptáram. 

Zétényi Szvetlana amikor nem futott, szép helyeken járt Franciaországban

 

 

Legfrissebb hírek

Tóth Attila: Sohasem a helyezések motiváltak

Csupasport
1 órája

Kiváló vb-szereplés: még az amerikaiakat is meglepte Fűrész Edit

Csupasport
2025.11.12. 11:50

Korosztályos aranyérem és országos csúcs a 24 órás vb-n

Csupasport
2025.11.10. 14:51

Kocsis Csillag újabb SUP-bravúrja: junior-vb-arany Abu-Dzabiban

Csupasport
2025.11.08. 14:07

Nagy fölénnyel győzött, megvédte világbajnoki címét

Csupasport
2025.11.06. 12:23

Átszúrta egy faág a cipőjét, ennek ellenére nyert 80 kilométeren

Csupasport
2025.11.03. 21:02

Megszúrta a kaktusz, hasra esett, de volt pozitívum is a vb-n

Csupasport
2025.10.30. 16:05

Győzelemmel ért véget élete eddigi legnagyobb kihívása

Csupasport
2025.10.29. 08:36
Ezek is érdekelhetik