Kiváló vb-szereplés: még az amerikaiakat is meglepte Fűrész Edit

– Egyéni és országos csúcsot döntött az egyesült államokbeli backyard ultra világbajnokságon, úgyhogy nyilván elégedett a teljesítményével.
– Nagyjából igen, de kicsit bánom, hogy csupán néhány másodpercen múlt az, hogy tovább tudjak menni – mondta a Csupasportnak Fűrész Edit, aki 76 órát töltött a pályán, azaz 509.656 kilométert tett meg az Egyesült Államokban rendezett backyard ultra világbajnokságon, megdöntve ezzel Fodor Szilárd 64 órás országos csúcsát. – Mindent beleadtam, nem sok maradt már ebben a teljesítésben: két másodpercen múlt, hogy folytatni tudjam a versenyt. Persze, így is elégedett vagyok, hiszen olyan eredményt értem el, amire büszke lehetek, és tényleg csak kicsi hiányérzet van bennem.

– Milyen tervekkel vágott neki a versenynek?  
– Mérföldköveket tűztem ki, amelyeket fokozatosan szerettem volna elérni. Az első az volt, hogy megdöntsem az egyéni rekordomat, majd az országos csúcsot, aztán hogy elérjem a hetvenhatodik órát, ami régóta az álmom, illetve elérjem a női világcsúcsot és így tovább. A hetvenhat óra megvan, innen folytatom majd tovább.

– Milyen volt a világbajnokság, a mezőny, a hangulat, a körülmények? 

– Nagyszerűen éreztem magam, inspiráló volt ott lenni a világ legjobbjai között, s ez azt jelenti, én is az elitbe tartozom. Mindenképpen olyan teljesítményt szerettem volna lerakni az asztalra, amely vállveregetésre ad okot. A backyardban nem az számít, ki mennyire gyors vagy erős, hanem az, hogy minél tovább tudjon versenyben maradni. Mindenki a közös célért dolgozik, és ez érződik azon is, hogy igazi összetartó közösség voltunk, vagy ahogy Lazarus Lake, a backyard megálmodója és alapítója szokta mondani: egy család vagyunk. Azt tudtam előzetesen is, hogy nagyon jó futók lesznek jelen, olyanok, akik sokáig a pályán tartózkodnak, de ez nekem pont kedvezett, megvolt így az esélyem rá, hogy addig menjek, ameddig csak bírom. A sajátomon kívül sok egyéni és országos rekord született, és rengetegen jutottak száz óra fölé – nagyon sikeres verseny volt. Ami a körülményeket illeti, komplex kihívással álltunk szemben. Külön nappali és éjszakai pálya volt. A nappali pálya terepes, sok szinttel, azaz oda kellett figyelni, hogy ne akadjon el semmiben a láb, főleg akkor, amikor már napok óta fut valaki, így ez több energiát és koncentrációt igényelt. Az éjszakai pálya monotonabb volt, a hosszú aszfaltos egyeneseken lehetett kicsit pihenni a nappali nehézségek után. Az időjárás is feladta a leckét, nappal nagyon meleg volt, sokszor harminc Celsius-fokot mutattak a hőmérők, míg éjszaka négyet-ötöt csupán. Ráadásul az első éjszaka nagy vihar  csapott le ránk, amit erős szél váltott fel jó néhány óra után. Úgymond komplex futót és jó alkalmazkodási készséget igényelt a pálya és az időjárás.

– Ilyen körülmények között milyen volt maga a futás? 
– Ugyanaz volt az alaptaktikám, mint ami eddig is, azaz negyvennyolc perc körüli köröket megyek, és minden tizedik kört tempósabban futok meg – ezzel egyébként megleptem a helyieket, akik elismeréssel fogadták ezt az extrámat. Azt tudtam, hogy két pálya lesz, készültem is a terepre, de a helyszínbejáráson láttuk, valójában mi is vár ránk. A nappali pálya energiaigénye miatt a frissítést meg is kellett növelnünk, illetve a harmadik naptól nagy feladatot adott a rövidebb frissítőszünetek kezelése. A bázisunkat ezekre a körökre közvetlenül a rajt mellé telepítettük át, így spóroltunk egy kis időt. Az biztos, hogy ismét sokat tanultam ebből a versenyből, legközelebb már jobban alkalmazkodok a körülményekhez. Ki kell emelnem, hogy a segítőim ismét fontos szerepet játszottak. Egyszerre egy ember lehetett mellettem, tizenkét óránként váltotta egymást Ádám barátom, aki maga is backyardfutó, és Gabi, a testvérem. Előre átbeszéltünk mindent, táblázatban rögzítve volt a frissítés és a legfontosabb tennivalók, pontosan tudták, mikor mit kell előkészíteniük és adniuk. A körök végére tervezett és beillesztett feladatok elvégzése után pedig minden fennmaradó másodperc pihenéssel telt. A gyorsabban megtett tizedik körök után csak az volt a feladatom, hogy pihenjek, volt, amikor tíz perc alvás is összejött, de éjszaka előfordult, hogy a hideg miatt nem tudtam elaludni.

– A backyard az Egyesült Államok „találmánya": milyen volt a szakág hazájában versenyezni?
– Inspiráló és motiváló volt ebben a közegben futni. Nagyszerű volt ezen a helyszínen és a nagyokkal együtt versenyezni, úgy éreztem, mintha hazaérkeztem volna. Mindenki nagyon kedvesen viszonyult a másikhoz, segítettük és támogattuk egymást, hiszen mindenki azért jött, hogy a lehető legtöbb versenyző a lehető legtovább pályán maradjon. Az éjszakai részekben akadtak nehezebb időszakok, ekkor egymást igyekeztük ébren tartani. A többiek segítői is igazi szurkolóink voltak mind. Felemelő volt az Egyesült Államokban versenyezni, az pedig külön motivált, hogy Magyarországot képviselhettem. Fontos volt számomra, hogy olyan eredményt érjek el, amire én magam és az ország is büszke lehet.

– Sok más szép eredmény mellett a hölgyek között harmadik lett, azaz világbajnoki bronzérmet szerzett.
– Természetesen nagyon örülök annak, hogy a nők között a harmadik, összességében a huszonegyedik helyen zártam, de nem csak ezt emelném ki. A világon csupán négy hölgynek van hetven óra feletti backyard eredménye, annak a négynek, akik most itt versenyeztek, és közülük ketten a mostani világbajnokságon értük el ezt az eredményt. Ráadásul ezzel a hetvenhat órával én vagyok a világon a harmadik legjobb női eredménnyel rendelkező sportoló. Büszke vagyok rá, s örülök, hogy ott lehetek az elitben.

– A verseny melyik szakasza volt a legnehezebb?
– A hatvankettedik, illetve az azt követő pár óra. Akkor már megdöntöttem az egyéni csúcsomat, majd a magyar csúcsot, s valami borzasztó mélységbe kerültem. Éjszaka volt, fáradtnak éreztem magam, hullámvölgybe kerültem, gyakorlatilag egy egész kört végighisztiztem, és a továbbiak is elég nyűgösen teltek. Annyira nehéz volt, hogy majdnem feladtam, ezeknél az óráknál még az első éjszakai szakadó esőt is sokkal jobban viseltem. Ez abszolút mentális fáradtság volt, ugyanis fizikailag szerencsére semmilyen problémám nem volt, a gyomrom sem rakoncátlankodott. Fontos szerepük volt a segítőimnek abban, hogy ki tudtam mászni ebből a gödörből. Aranyat ért az ő jelenlétük mellett az is, hogy felhívták az edzőmet, Gál Tibort, aki azzal az egy mondattal, hogy hetven óra feletti eredménye nem sok nőnek van, vissza is rakott a pályára… Ezúton is köszönöm nekik ezt a bő három napot!

– Elképesztő fogadtatásban volt része, hiszen a hazatérésekor a repülőtéren sokan éltették.
– Nagyon meghatódtam, amikor megláttam a rám várókat, olyan érzésem volt, mint amikor az olimpikonokat várják itthon… Elérzékenyültem, néhány könnycsepp is kicsordult, sok minden átfutott az agyamon. Hosszú-hosszú ideje készültem a backyard-világbajnokságra, hazaérkezéskor túlcsordultak bennem az érzelmek. Az elmúlt egy év, illetve a kinn tartózkodás majdnem két hete nem is valósulhatott volna meg nélkülük: végtelen hálával tartozom a családomnak, a barátaimnak, a szurkolóknak, a segítőimnek, az edzőmnek, és nem utolsó sorban azoknak, akik anyagi támogatásukkal hozzájárultak ahhoz, hogy ez az álom megvalósulhasson. Ami a jövőt illeti, az esztendő hátralévő része pihenéssel telik, majd kezdődik az alapozás. A következő esztendőt illetően még nincsen minden konkretizálva, azt viszont érzem, tudok még ennél is jobb eredményt elérni a backyardban, így mindenképp vár még rám ilyen verseny.