Berki: Nem teher, hogy az olimpia esélyesének tartanak

– És a Sportcsillagok gáláján ismét megszerzett első hely?
– Reménykedtem benne, hogy ismét győzni tudok. Persze ez nem amolyan kard ki kard harc volt, mint amilyen mondjuk egy világbajnokságon vár rám. Leginkább annak örültem, hogy éreztem, mekkora szimpátia nyilvánul meg irántam.

– Mit gondol, jövőre is így lesz ez?
– Ha mondjuk olimpiai bajnok lennék, nyilván ismét pályázhatnék erre a címre, és a szimpátia is megmaradna, de nem hiszem, hogy ezt a címet egymás után háromszor meg lehetne nyerni. Persze inkább legyen annyi olimpiai bajnokunk jövőre, hogy még az aranyéremmel se lehessen felférni a dobogóra a gálán.

– Érzi a különbséget a tavalyi és az idei elsősége között?
– A két gála között számomra az volt a különbség, hogy a mostanira nyakkendőt kötöttem...

– Nem éppen erre gondoltam.
– Tudom, persze, hogy tudom, és azt mondhatom, tényleg hatalmas a különbség, hiszen a mostani vébén elért eredménnyel egyúttal londoni utazó is lettem. Ugyanakkor fura is, még sohasem voltam olimpián, mégis rögtön aranyesélyesnek kiáltanak ki.

– És még hányszor fogja ugyanezt hallani augusztus ötödikéig!
– Akkor sem vagyok hajlandó teherként felfogni. Inkább örülök annak, hogy annyian számítanak rám, hogy annyian látják bennem a lehetőséget.

– Ünnepélyesen megígérem, hogy a jövőben nem fogom kérdezni a remélt olimpiai elsőségről, de rajtam kívül még több százan fogják – felkészült erre?
– Biztosan szükségem lesz ismét Lénárt Ágota sportpszichológus segítségére. Azt hiszem, akkor kezd majd bennem nőni a feszültség, amikor elkezdődnek a nehezebb edzések, amikor már fel tudom mérni, hol tartok, és amikor már össze tudom hasonlítani, hogy az előző esztendő ugyanezen időszakában hol tartottam.

– Könnyebb dolga lesz – vagy mégsem?
– Ha azt nézzük, hogy csak egy szeren kell készülnöm, talán könnyebb. Ha azt nézzük, hogy csak augusztus ötödikéig tart a szezon, akkor is.

– Már most kiegyensúlyozott, magabiztos.
– Két hetet Kubában töltöttem a menyasszonyommal, Marcsival – jó volt kicsit elbújni a világ elől, ha tehettem volna, bizony nem jövök haza.

– El is hiszem, hogy jobb volt a delfinekkel úszkálni, mint a kápák között gyakorolni...
– Hihetetlenül szelíd, kedves állatok, cseppet sem féltünk tőlük, pedig a hímek némelyike több mint négyszáz kiló, és két méternél is nagyobbak.

– Tényleg nem félt?
– Nem.

– Valami különleges produkcióban is részt vett?
– Mit gondol?

– Szerintem igen.
– Naná! Fel kellett feküdnöm a vízre, s nemsoká azt éreztem, mintha valami elkezdené tolni a lábamat. Így haladtunk vagy öt-hat métert, majd a delfinek kidobtak a vízből. Egyszerűen feldobtak.

– Ezután nem lehetett könnyű az újrakezdés, amikor hazatért.
– Nem volt az, de azt hiszem, nem hagytam ki olyan sokat, hogy attól kelljen félnem, nem kerülök hamar ismét jó formába.

– Mondjuk már a májusi Európa-bajnokságra?
– Mondjuk arra.

– Tényleg motiválja még az Európa-bajnoki aranyérem? A hatodik is?
– Miért ne motiválna?! Ha az embernek adódik rá lehetősége, és a képességei is megvannak, miért ne legyen hatodszor is Európa- bajnok... Szerintem Kovács Katalin sem unja a győzelmeket a kajakosoknál. Nem beszélve arról, hogy olyan rekordot állíthatok fel, amelyet talán nehéz lesz túlszárnyalni.

– Nem fél attól, hogy a pontozók lassan megunják, hogy lólengésben állandóan Berki Krisztián győz?
– Remélem, hogy nem ez az oldal dominál majd, hanem inkább az, hogy valaki évek óta hozza az elvárt szintet, hogy a versenyeken rendre kihozza magából a maximumot. Az az igazság, hogy az elmúlt évben mind a pontozók, mind a vetélytársak részéről ezt éreztük.

– Ha már vetélytársak – kitől tart a leginkább?
– Vannak néhányan: az ausztrál Prashanth Sellathurai, bármelyik kínai, aki majd lólengésben indul, vagy ha megszerzi a kvótát, a brit Louis Smith. Utóbbi hazai környezetben versenyez – két éve, a londoni vébén ez a teher agyonnyomta. Ha erre mentálisan felkészül, jó esélyekkel indul az aranyért, bár nem tudom elképzelni, hogy olyan zsűri legyen az olimpián, amely őt elém sorolja, ha én hibátlanul megcsinálom a gyakorlatomat.

– Az ilyen, kétségkívül szimpatikus, kellő önbizalomról tanúskodó kijelentései miatt pakolják már jó ideje a vállára azt a bizonyos terhet.
– Hadd pakolják! Az edzőm, Kokó bá korábban is egyfajta burkot vont körém, a párom, Marcsi pedig otthon teremtette meg a nyugodt hátteret. Nincs mitől tartanom. A munka elől sohasem futottam el, a téthelyzettől sem félek.

– Az ünnepek alatt azért még jut ideje a pihenésre?
– Viccel? Ismeri az edzőmet?

– Munka – megállás nélkül.
– Így bizony. Még huszonnegyedikén délelőtt is a Tornacsarnokban voltam, s ott leszek harmincegyedikén is.

– De nem éjfélkor?
– Nem, nem! Barátokkal koccintok majd az új évre.

– Újévi fogadalmat is tesz?
– Kellene?