Túlélőtábor – Moncz Attila publicisztikája

Az én korosztályom talán még (vagy már?) emlékszik Bruce Lee „A sárkány közbelép” című filmjére, amelyben harcművészek egy szigeten próbálják meg eldönteni, ki a legjobb közülük. Aligátorok, egy kis ármánykodás, pofonok, van ott minden, mint a búcsúban. Ha csak ezt nézem, nem ördögtől való ötlet, hogy Dana White, a UFC első embere az Egyesült Arab Emírségekben található Jasz-szigetre terelte össze harcosai egy részét, ahol két hét alatt négy gálát tartanak. A többség a koronavírus-járvánnyal összefüggésben nem léphet be az Egyesült Államok területére, viszont a megélhetése múlhat azon, harcolhat-e vagy sem, így White lépett, kockáztatott – és alighanem bejön neki.

„Hatszáz sportolóval állok szerződésben. Fogalmam sincs, az NFL-ben hányan vannak. De itt is, ott is nagyon nehéz kontrollálni ezeket a versenyzőket. Mindannyian felnőtt emberek. Azt tesznek, amit akarnak. Nem tudom, hogyan lehet tanácsot adni nekik, de próbálok segíteni” – mondta White arra a felvetésre, miért vágott bele az elsőre őrültségnek tetsző ötletbe. Még mielőtt gondolatban vöröskeresztes ruhába öltöztetném, leszögezem, alapvetően nem sportvezetőnek, hanem üzletembernek tartom White-ot, akinek a saját jól felfogott érdeke is azt diktálja, hogy a UFC folyamatosan a színpadon legyen. Ha tényleg lehetetlen, akkor csak a hírek, de ha egy mód van rá, az események szintjén is.

Nagyon nehezen állította le a UFC működését, nagyon nehezen értette meg, hogy az általa elképzelt időpontban nem indulhat újra (ha nincs a Disney és az ESPN nyomásgyakorlása, állítom, folyamatosan lettek volna gálák), de a tengerentúlon még így is első lett, ami a visszatérést illeti. „Meggyőződésem, hogy minden problémára létezik megoldás” – említette a közelmúltban, és ennek szellemében igyekezett ötletelni, illetve cselekedni. Felvetette, hogy beviszi a gáláit egy rezervátumba, ahol nem érvényesek az amerikai törvények (erről aztán, mondjuk így, lebeszélték), aztán addig „nyomatta” a Fight Island (Harcosok Szigete) ötletét, amíg mindenkit felidegesített vele – majd legalább ennyi embert elképesztett azzal, hogy meg is valósította. Munkatársai szerint ez volt minden idők legelképesztőbb elképzelése a részéről, ő „csak” ennyit mondott: „Olyat tettünk, amire senki más nem képes. Senki sem hajthatja végre, amit végrehajtottunk. Ez sok embert lenyűgözött.”

Ha nem is annyira, mint egy amerikai újságíró-karikaturistát, aki a homokon küzdő UFC-résztvevőket a fákról lehulló kókuszdiók és égő fáklyák között elhelyezett trónról néző uralkodóként ábrázolta az ötletgazdát, de valóban, ebben nemigen lehetett hinni. Hogy egy mesterséges arab szigetre négy városból (London, Las Vegas, Moszkva, Sao Paulo) chartergépeken odaszállít 630 embert (összesen 22 gépen úgy, hogy egyetlen járaton sem lehetett még csak ötvenszázalékos sem a kihasználtság!); hogy ott kétezret képes egy hónapig teljesen zárt buborékban tartani; hogy a UFC 242 szomorú tapasztalataiból tanulva a csarnokba döbbenetesen erős légkondicionálót telepít; hogy akár egyhetes határidővel is sikerült beugrót találni a UFC 251 főmeccsére (a fertőzött Gilbert Burnst váltotta Jorge Masvidal); hogy a strandon edzéslehetőségként felállít egy oktagont – nos, ezek mind olyan körülmények, mintha a Mortal Kombat-játékból kelnének életre, csakhogy ez a Jasz-szigeti valóság lett!
És persze óriási üzlet. White egyelőre nem közölt számokat, de már az első itteni gála hetében a UFC-boltok forgalmáról ennyit elárult: „Több csecsebecsét adtunk el, mint a teljes 2019-es évben. Már most több a pénzünk. Talán ez a legfelkapottabb rendezvénysorozat, amit pályafutásom során láttam.” Járvánnyal terhelt esztendő derekán sikerült meghaladni egy csúcsév bevételét. Ezért sem szeretnék jótékonysági szervezetként tekinteni rá. Lehet persze, hogy ez az egész csak az ő „sóbiznisze”, de ettől még működik, a sportágat nem fenyegeti az eltűnés veszélye (most fogadnék, hogy ha nyilvánosságra hozzák a Kamaru Usman–Jorge Masvidal mérkőzéssel fémjelzett esemény pay-per-view bevételeit, elég előkelő helyre kerül a gála az örökrangsorban), ráadásul az ESPN mellé (a társaság 1.5 milliárd dolláros tv-s szerződést kötött a UFC-vel) sikerült még egy tőkeerős partnert bevonni. Azt hiszem, az Egyesült Arab Emírségeket, illetve a kulturális és turisztikai központját nevezhetem annak. Alapból létezik egy ötéves, évi egy rendezvényre szóló szerződés a felek között, a mostani extra lehetőség – az araboknak is. „Meg akarjuk mutatni, hogy a mi országunk a világ egyik legmegfelelőbb úti célja” – fejtegette Szajed el-Szajed, az említett centrum marketingigazgatója.

Persze, tudom, azt is írhatnám, dollármilliókból könnyű várat építeni. Nekem ebben az elátkozott időszakban az a szimpatikus, hogy White és társulata folyton arra keresi a megoldást, hogyan lehet a vírus árnyékában élni és működni. A tudósoktól tudjuk, a számadatokon látjuk, hogy még itt van közöttünk, együtt kell élni vele – és így kell megteremteni a körülményekhez képest ideális működési feltételeket. Hangsúlyozottan a működésieket, hiszen az életben maradáshoz, jobb esetben a szinten tartáshoz ez kell. Az A-, B- vagy C-terv nélküli bezárkózás egy gazdasági célokkal működő sportvállalkozás esetében nem lehet megoldás. Márpedig a világ e piacán a ligák és a klubok többsége ilyen, és kezdenek rádöbbenni White igazságára.

Ennek egyik ékes példája a német kézilabda-bajnokság. Amikor áprilisban félbeszakadt a sorozat, szinte egyként jelentette ki minden érintett, hogy zárt kapuk mögött nincs értelme játszani, mert mindenki a nézőktől származó bevételektől függ. A liga múlt heti közleménye alapján viszont már simán hihető, hogy október elsején szurkolók nélkül is elkezdik a Bundesligát. Mert minimalizálni kell a veszteséget, illetve biztossá kell tenni a hosszú távú fennmaradást. Ennek érdekében még a kosárlabdázókkal és a jégkorongozókkal is összefogtak, csak hogy az asztalra lehessen tenni több koncepciót is.

Természetesen az elképzelésekben hangsúlyos részt kap a nézők visszatérése, de ha velük nem megy, nélkülük is mennie kell. A kézilabda esetében speciel azért, mert a sportág veszélyben érzi a futballon kívüli világban elfoglalt primátusát. Mert a kosárlabda a nyárelőn csak-csak összehozta és sikeresen be is fejezte a saját bajnokságát.

„Egész életemben távol állt tőlem az irigység, most sem szeretném, ha elkapna. Örülök, hogy a kosárlabda Bundesliga és a sportágak egy része elindult, mert minden, ami a nyilvánosság elé kerül, mutatja, hogy együtt, közös erővel mit lehet elérni. Ez pozitív jel” – mondta ezzel kapcsolatban Bob Hanning, a Német Kézilabda-szövetség alelnöke. Kétségtelenül nem szerencsés, ha egy, a versenyszférában működő sportág legalább fél évre eltűnik a nyilvánosság elől, miközben más, hozzá hasonló cipőben járónak sikerül úrrá lennie a nehézségek egy jelentős részén.

Hanning folyamatosan a játék mellett volt, elítélte a THW Kiel azon felvetését, mely szerint 2021 előtt felesleges játékról és bajnokságról beszélni, mostanra pedig prominens támogatója is akadt. Frank Bohmann, a Német Kézilabdaliga ügyvezetője is belátta, mi a harc tétje: „Az eredeti terveink szerint ezen a nyáron a válogatottunk olimpiai éremmel nyitotta volna meg a kézilabda évtizedét. Ehelyett minden eszközünkkel klubjaink talpon maradásáért küzdünk, amiért vérzik a szívem. Ettől még most mindennek a túlélés az alfája és az ómegája.”

Azt pedig kizárólag a pályán kívül nehéz kiharcolni.