Balra át! – Deák Zsigmond publicisztikája

Augusztus 13. a balkezesek világnapja, erre a tényre minden egyes alkalommal rácsodálkozom a naptárat böngészve, mert nem tartom számon, noha jómagam személyesen érintve vagyok.

Megnyugtatok mindenkit, bár nagy divatja van, nem akarok tüntetést szervezni az emberiség mintegy 15 százalékát kitevő sortársaimat mozgósítva, bár előfordul, hogy egyetértek egy bizonyos kisebbség jogainak, lehetőségeinek kiszélesítésével (máskor meg csak a többség provokálását látom benne). Ezúttal úgy vélem, elég nehéz ellenségképet kreálni, nincs kivel-mivel szemben tüntetni, legfeljebb a Jóistent vagy a szüleinket vonhatnánk felelősségre. Bár egyes kutatások szerint a balkezeseknek az őket érő alig észrevehető, de állandó stressz miatt – a világ és a használati tárgyak zöme alapvetően a „többségi” jobbkezesekre szabott – átlagban kilenc esztendővel kevesebb földi lét adatik, viszonylag keveset tehetünk ez ellen (ha igaz az állítás, ha nem). S ami még fontos és a protestálás ellen szól a saját esetemben, hogy részben-egészben a sportban szocializálódtam, ahol viszont a balkezesség (-lábasság) inkább előny, mint hátrány, épp a specialitása miatt.

Korábban is írtam már erről, először egy szintén „balos” korábbi egyetemi évfolyamtársam felkérésére, volt hát időm átgondolni a témát. Csapatsportágakban a képlet egyszerűnek tetszik. A labdarúgásban a ballábas általában a bal oldalon játszik, bár kitalálták az Arjen Robben-szerű, úgynevezett tükörszélsőt, aki bővíti a taktikai lehetőségek tárházát azzal, hogy jellemzően nem ki-, hanem befelé cselez. Vízilabdában és kézilabdában a balkezes a jobb oldalon szerepel, hogy belső kézzel onthassa a gólokat, hozzáteszem, a pólóban használt „rosszkéz-oldal” sztereotípia kissé sérti az önérzetemet. No, de hát akkor mit szóljak a mindennapi életben az ügyetlenségre használt kétbalkezes, illetve kétballábas kifejezéshez? Megígérem, azért nem íratom át az értelmező szótárakat.

Az egyéni sportágakban főként a szokatlanság a balkezesség legfőbb előnye, teniszben a riválisok közötti távolság miatt talán nem olyan számottevő, noha az adogatásnál ilyenkor más szögből érkezik a labda. Mondhatjuk, a sportlövőknél szinte mindegy a kezesség, hiszen abszolút egyénire alakítják a fegyvereket, s nem párbajozni kell, hanem egy távoli célra lőni, a riválisokkal nincs semmilyen kontaktus. De ha már itt tartunk, mindenképpen meg kell említeni egy felemelő történetet, a kétszeres olimpiai bajnok Takács Károlyét, aki a jobb kezében tartotta a pisztolyt, amíg egy próbagránát fel nem robbant benne 1938-ban. Ezek után iszonyatos kitartással és elhivatottsággal megtanult ballal lőni, s így lett 1948-ban Londonban és 1952-ben Helsinkiben aranyérmes. Azt nem tudjuk, mi volt eredetileg, akkoriban még jellemzően gyerekkorukban átszoktatták a balkezeseket a jobbra.

Vívóknak és ökölvívóknak mindenképpen jól jön az alapvetően balkezességből adódó fordított alapállás. Szántó Imrével, a magyar amatőr bokszválogatott egykori legendás szövetségi kapitányával többször beszélgettem erről, s ő elmondta, e tulajdonság fő előnye a ritkaságában rejlik, a fordított alapállású bunyós megszokja többségben lévő normális alapállású ellenfeleit. Egyedi küzdelem alakulhat ki két balkezes között, hiszen ők egymásnak is szokatlanok. Szántó még egy érdekességre is felhívta a figyelmet, arra, ha valaki nem eredeti irányultságának megfelelő alapállást választ. Példáért sem kellett messze mennie, hiszen tanítványai közül két korábbi kiválóság, az Eb-2. és -3. Lakatos Pál, valamint az Eb-2., profiként világbajnok Balzsay Károly e megoldást alkalmazta. Lakatos alapvetően balkezes, de normális alapállású volt, Balzsay pedig jobbkezessége ellenére fordítva állt oda az ellenfélnek. Ez abból a szempontból előny, hogy nemcsak a papíron erősebb, nagyobbat ütő hátsó kéztől várható megrendítő erejű pofon, hanem az úgynevezett első kéztől is, hiszen ez az ügyesebb, az „igazi”. Szántó Öcsi bácsi viszont azt is megfigyelte hosszú és eredményes edzői pályafutása alatt, hogy ezeknek a bunyósoknak az önmagukkal való fordítottság miatt a láb- és a kézmunka összehangolása problémát jelent. De hát valamit valamiért... A vb- és kétszeres Eb-győztes, olimpiai bronzérmes, profiként is világbajnok Erdei Zsolt pedig hiába volt jobbkezes és normál alapállású, a hajszálpontos, villámgyors és bivalyerős első kezes balegyenese lett a védjegye a sok gyakorlásnak köszönhetően.

Ezek egy nagyszerű sportszakember évtizedes tapasztalatai, de a balkezesség témakörét természetesen tudományos jellegű és igényű kutatások is boncolgatták. Egy részük mostani fejjel megmosolyogtatónak és/vagy elrettentőnek tűnik, az olvasói kedélyállapottól függően. Cesare Lombroso kriminológus 1876-os műve alapján például a balkezesség bűnözésre hajlamosít, Odilon Lannelongue professzor a múlt század elején a szellemi degeneráció, a világhírű neurológus és pszichiáter, Sigmund Freud orvos barátja, Wilhelm Fliess a homoszexualitás jelét látta benne. Azt hiszem és egyben remélem, egyetértünk abban, hogy ezekben az anakronisztikus nézetekben felesleges lenne különösebben elmélyednünk. Így inkább egy másik tanulmányt idéznék, amely néhány éve az oldenburgi egyetem Florian Loffing vezette kutatócsoportja eredményeit összegezte a Biological Letters című folyóiratban. Megállapítása szerint a balkezesség azokban a sportágakban jelentős előny, amelyekben nagy szerepe van a gyorsaságnak, mint például az asztalitenisz vagy a krikett, mert a balkezesek mozdulatai idegennek hatnak a jobbkezesek szemében, és nincs idő alkalmazkodni. „Az adatok azt mutatják, hogy minél nagyobb az idő szorítása egy sportágban, annál nagyobb benne a balosok aránya. Általában nem vagyunk hozzászokva, hogy balkezesekkel játsszunk, ezért nem alakulnak ki a stratégiáink ellenük” – idézte Loffingot a The Guardian online kiadása.

A német professzor és kollégái összegyűjtötték a tollaslabda, a fallabda, a tenisz, az asztalitenisz, a krikett és a baseball legjobb száz játékosának adatait a 2009 és 2014 közötti időszakból. Először azt vizsgálták, milyen arányban fordulnak elő balkezesek az egyes sportágak elitjében: a férfiaknál a baseball dobójátékosainak több mint 30, a nőknél az asztaliteniszezők több mint 19 százaléka volt balkezes! Az adatok alapján az időtényező leginkább a baseballnál, a krikettnél és az asztalitenisznél szorongatta a játékosokat, ez pedig megfelelt a balkezes élsportolók előfordulási rangsorának. A kulcsszerepet tehát az idő játssza: minél rövidebb, az ellenfél annál kevésbé tud felkészülni a meglepő balkezes húzásra. A baseballnál még egy fontos tényező is szerepet játszott a túlreprezentáltságban: itt nemcsak azért vannak előnyben a balkezesek, mert az ütőket meglepi a bal kézzel megcsavart labda, hanem azért is, mert az ütőknek az óramutató járásával ellentétes irányban kell végigfutniuk a bázisokon, és így az 1-es bázis a jobbkezes dobó háta mögé esik.

Visszatérve az általánoshoz, a kutatás megállapította még, hogy a balkezesek sportbéli előnye öröklött helyett inkább tanult jellegzetesség, tehát nem abból származik, hogy nekik az agyuk jobb féltekéje felelős mind a domináns kéz irányításáért, mind a térbeli információkra irányuló figyelemért, így a közelebbi idegi összeköttetés miatt pontosabb kézmozdulatokra lennének képesek. Ebben az esetben ugyanis a balkezesek a sportág típusától függetlenül jobbak lennének mindenhol, nem csak ott, ahol a ritkaságuk konkrét előnybe hozza őket.

Summázatként annyit mondhatunk, hogy sportolóként balkezesnek (ballábasnak) lenni mindenképpen kedvezőbb, mint az élet más területén. Innen is kitetszik, hogy a sport igazi csoda, ahol a hátrány előnnyé változik. Persze kizárólag attól még nem válik valaki klasszis versenyzővé, mert balkezes, ez csak egy adalék lehet a tehetsége, elhivatottsága, szerencséje és még sok tényező mellett.