Magyar bajnokok és BEK-győztesek az áldozatok között

 

RENDSZERVÁLTÁS A SPORT TERÜLETÉN IS

A rendszerváltás alapvetően megváltoztatta a sporton belüli viszonyokat is Magyarországon, elsősorban azért, mert a klubok mögött álló vállalatok, illetve sok esetben maga az állam, fokozatosan kivonult a sportfinanszírozásból, így a több szakosztályos egyesületi modell 1990-től egyre inkább átalakult. Vidéken ma már, néhány kivételtől eltekintve, szinte nem is léteznek olyan klubok, amelyek egyszerre nyolc-tíz vagy akár még több sportágban adnak lehetőséget versenyszerű sportolásra.

Míg korábban minden megyében volt legalább egy – akadt, ahol több is – nagy klub, amely a legnépszerűbb sportágakban versenyzési lehetőséget biztosított az adott régió sportolóinak, addig 1990 után a regionális nagy egyesületek legsikeresebb szakosztályai önálló klubokat hoztak létre (miután az anyaegyesület már nem tudta őket eltartani), amelynek következtében például az egyes csapatsportágakban vidéki központok jöttek létre. Férfi kézilabdában Veszprém, Szeged, Dunaújváros, később Győr, kosárlabdában Pécs, Sopron, Szolnok, Körmend, jégkorongban Székesfehérvár és Dunaújváros, röplabdában Kaposvár, Nyíregyháza. Ugyanakkor a húzó sportág mellett a többi háttérbe szorult, mert annyi szponzor, befektető már nem volt egyazon városban, hogy több csapatot is hasonló színvonalon működtetni tudjon, ezért nagyon sok csapat, illetve sportág került lehetetlen helyzetbe, vagy szűnt meg a nagyvárosokban profi, illetve egyesületi szinten. Egyedül Dunaújváros volt az ellenpélda, de a 2000-es évek végére a Dunaferr már ott sem bírta finanszírozni abban a formában a több szakosztályos klubmodellt, aminek meg is lettek az áldozatai (ezzel lentebb még bővebben foglalkozunk).

Ma már egyetlen olyan vidéki város sincs, ahol egy adott egyesületen belül számos különböző, élvonalbeli szakosztály működik. Szemben a legnagyobb hagyománnyal bíró fővárosi klubokkal – Bp. Honvéd, Ferencváros, MTK, Újpest, Vasas –, amelyeknél még megpróbálják életben tartani a több szakosztályos modellt, igaz, már ezeknél is általában egymástól függetlenül, önálló költségvetéssel működnek a szakosztályok. Már amelyek működnek, hiszen sok sikeres szakosztály és jó néhány fővárosi klub is megszűnt 1990 óta, és persze olyanok is vannak, amelyek a rendszerváltást sem élték meg.

MERRE VAN AZ ELŐRE? – BSZKRT SE, BKV ELŐRE

A bevezető után pedig térjünk rá azokra a konkrét egyesületekre, csapatokra, amelyek egykor uraltak egy vagy akár több sportágat is, de mára már csak a sporttörténeti kiadványok jegyzik neveiket, vagy már azok sem... A témáról könyvet vagy akár könyveket is lehetne írni, ezért jelen cikkünkben csak arra törekszünk, hogy a teljesség igénye nélkül felvillantsunk a múltból a legnagyobb hagyománnyal bíró csapatsportokból (a labdarúgást leszámítva, amellyel kétrészes összeállításunk első epizódjában foglalkoztunk) olyan együtteseket, amelyek egy adott korszakban vagy akár különböző korszakokon átívelve meghatározónak számítottak, de ma már nem léteznek, legfőbb rendezőelvünk az eredményesség.

Kezdjük a sort a BKV Előrével. A közlekedési vállalat egyesületével kapcsolatban idén februárban jelent meg a hír, hogy megszűnhet.

Versenysportként jelenleg kajak-kenu, labdarúgó-, súlyemelő- és teke-szakosztály működik a keretein belül, és az első rémhírek után úgy tűnik, hogy vannak elképzelések a klub megmentésére.

Az idén százéves klub azért került be mégis összeállításunkban, mert volt több, ma már nem létező szakosztálya is, köztük olyan is, amely az 1930-as években szinte egyeduralkodónak számított saját sportágában, méghozzá férfi kosárlabdában. A BKV Előre 1912-ben alakult meg két szakosztállyal (tenisz és labdarúgás) akkor még BKVT (Budapesti Közúti Vaspálya Társaság) néven, de az idők során többször is változott a neve és a színe is. 1923-tól lett az egyesület gazdája a Budapest Székesfővárosi Közlekedési Részvénytársaság, és ettől kezdve viselte a BSZKRT SE nevet (később hívták többek között Törekvés SE-nek, Budapesti Előre SE-nek is, 1969-től BKV Előre SC). Az 1920-as években folyamatosan bővült a szakosztályok köre, az 1936-os garmisch-partenkircheni téli olimpián a klub első olimpikonja, Kővári Károly például síben indult, míg az első világbajnoki helyezett (1937, Koppenhága, 4. hely), Karaki Zoltán kerékpározásban képviselte az eredeti bordó-fehérről az 1930-as években kék-sárgára változó klubszíneket.

És ha már a harmincas éveknél tartunk: a BSZKRT SE 1934 és 1941 között hatszor ('37 és '41 között sorozatban ötször) lett bajnok férfi kosárlabdában (1933-ban írták ki az első bajnokságot), de 1949-ig bezáróan további három aranyérmet szerzett, az utolsó kettőt már Előre SE néven. A közlekedési vállalt egykori férfi kosárlabdacsapata kilenc aranyéremmel máig a második legsikeresebb a sportág honi történetében (pár sorral lejjebb a másik két dobogósról is lesz szó...). Bár elsősorban a csapatsportokra fókuszálunk, az egyesület gazdag múltját példázandó álljanak itt a klub olimpiai bajnokai: Temes Judit (1952, Helsinki, a 4x100 méteres gyorsúszóváltó tagjaként), Tatai Tibor (1968, Mexikóváros, kenu egyes 1000 méteren), Baczakó Péter (1980, Moszkva, súlyemelés, 90 kg). Közülük Temes Judit ma már nem tudna versenyezni a BKV-nál, mert sok más szakosztállyal, így például a kosárlabdával együtt az úszás is megszűnt a klubnál az évtizedek során.

AZ ÉGŐ MÁR KIALUDT, DE MÉG VANNAK PISLÁKOLÓ FÉNYEK – TUNGSRAM SC; MAFC

Vannak klubok, amelyek egykor a magyar sport zászlóshajói voltak, olimpiai bajnokok sorát adták, egyes csapatsportokban is meghatározó szerepet játszottak, és bár még nem szűnt meg mindegyik szakosztályuk, ma már sokkal inkább a szabadidősportot, az amatőr sportot szolgálják, sem mint a profi alapokon működő versenysportot. Ebbe a kategóriába sorolhatjuk a Műegyetemi Atlétikai és Football Clubot, vagyis a MAFC-ot, amely 1897-ben jött létre (bár ezen a néven 1903-tól működött), és nevéhez kötődik az első olyan hivatalos hazai labdarúgó-mérkőzés, amelyen két magyar csapat mérkőzött egymással: a MAFC 1897. október 30-án 5:0-ra győzött a BTC II ellen, a csapat – ahogy arról sorozatunk első részében már beszámoltunk – 1901-ben indult az első magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban is.

A csapatsportok terén azonban nem a futballban, hanem a férfi kosárlabdában érte el legnagyobb sikereit, hétszer nyert bajnokságot, az elsőt 1936-ban, az utolsót 1975-ben, ezzel a harmadik legeredményesebb hazai klub a Honvéd és a BSZKRT SE után. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) sportklubjának szakosztályai között ma is megtaláljuk a kosárlabdát, de a csapatok csak amatőr osztályban szerepelnek – a férfiak két gárdával is a harmadosztálynak megfelelő NB II-ben, a Közép A-csoportban, a hölgyek pedig a második osztályban, az amatőr női NB Keleti csoportban. A kosárlabda mellett egyébként férfi vízilabdában is nyert bajnokságot a MAFC– még 1917-ben.

A magyar sport másik őskövülete az 1911-ben alapított Tungsram SC (hívták Ampére Sport Egyletnek és Vasas Izzónak is), amely az akkor újpesti székhelyű Tungsram villamossági társaság csapataként jött létre, elsősorban az alapító vállalat dolgozóinak kikapcsolódási, sportolási lehetőséginek biztosítására. Ennek ellenére a versenysport területén is jelentős eredményeket tudtak felmutatni az egyesület sportolói. Női kosárlabdában az 1980-as években volt leginkább meghatározó a klub, 1983 és 1994 között ötször nyert bajnoki címet. Férfi kosárlabdában is volt többször érmes, 1992-ben a Honvéddal egyesült. A MAFC-hoz hasonlóan a Tungsram is volt bajnok férfi vízilabdában, méghozzá éppen húsz évvel ezelőtt, 1992-ben.

Ugyanakkor nemcsak kosárlabdában és vízilabdában jutott itthon a csúcsra, hanem az 1980-as években női és férfi röplabdában is. A férfiaknál négy (1984 és 1986 között egymás után három), a hölgyeknél nyolc bajnoki aranyérmet nyert a klub. A nőknél 1980-ban még Vasas Izzó néven győzött először, megszakítva ezzel a legendás NIM SE 1971 óta tartó győzelmi sorozatát (erről a klubról még szólunk a későbbiekben). 1982 és 1985 között sorozatban négyszer végzett az első helyen ('82-ben még Vasas Izzóként, utána már Tungsramként), majd 1988-ban, 1992-ben és 1993-ban is győzni tudott a csapat. Az együttes korszakos egyénisége volt Torma Ágnes, aki az 1980-as moszkvai olimpián negyedik helyezett magyar válogatottnak is oszlopos tagja volt.

A Tungsram SC ma már az amatőrök sportolási igényeit elégíti ki. A klub honlapján (tungsramsc.hu) a kosárlabda menüpontra kattintva például nem Kiss Lenkéék nagy sikerei elevenednek meg a látogató előtt, hanem az alábbi szöveg: „Ez az egyik sportág, ahol a magas emberek előnyben vannak az alacsonyakkal szemben. Az alacsonyak viszont fürgébbek! A játék valószínűleg nem éri el az NBA bajnokság színvonalát, de milyensége rajtatok múlik″ – így múlik el a magyar sport egykori dicsősége?

BAJNOKCSAPATOKTÓL A LAKÓPARKIG – GANZ

A fővárosi sportélet patinás (és mára eltűnt) egyesületei közé tartozott a Ganz-gyár dolgozóiból szerveződött klub is. A munkások már 1903-ban megalakították a Ganz-gyári Labdarúgó Kört, a Ganz TE (később Ganz Mávag SE) hivatalos alapítási éve 1910. Színei a Vasas-csapatoknál hagyományos piros és kék voltak.

Pluhár István könyvének (Magyarországi sportegyesületek története) tanúsága szerint a Ganz a fővárostól kapta meg a Simor (ma Vajda Péter) utcai hatalmas saroktelket sporttelep céljára. A vízi sportokkal foglalkozók Óbudán találtak otthonra, hamar hírnevet vívott ki a birkózó-szakosztály is. A klubnál mindvégig működött labdarúgó-szakosztály, amely az első osztályban is megfordult, bár inkább „hátországi" (mellesleg kiváló utánpótlás-nevelő) csapat volt. Viszont két világklasszis is megfordult a soraiban: itt nevelkedett Kubala László, illetve néhány meccs erejéig ganzos volt Nyers István – előbbi Barcelonában, utóbbi az Internél lett legenda. A Ganznak és a Mávagnak is volt külön pályája az egyesítés előtt, majd a cégösszevonás után is mindkettőt használták. Jelen cikk egyik szerzőjének nagyapja egykor a Ganz-Mávagban dolgozott, és a tartalékcsapatban futballozott, így mindkettőn megfordult a Kőbányai úti Mávag és a Vajda Péter (Simor) utcai Ganz-pályán is. Mára egyiknek sincs nyoma...

Pedig nem csak a futball volt az egyetlen „látványsport″ a klubnál: a második világháború után a Ganz meghatározó csapata volt a röplabdabajnokságnak – a sport a szovjet katonák segítségével kezdett terjedni Magyarországban –, férfi és női vonalon is bajnoki címeket szerzett. Szintén élvonalbeli volt a kézilabdacsapata az 1957-től már Ganz-Mávag SE néven működő klubnak.

A vég kiábrándító: a Ganz-Mávagot, mint gyárat 1987-ben államilag szanálták, és a nagyvállalat 1987. december 31-én megszűnt, hét önálló vállalatként folytatódott a Ganz-sztori. Ezzel párhuzamosan a magyar sportéletből is eltűnt a klub 1988-ban. A megszűnt Ganz-Mávag egykori gyártelepén ma távol-keleti cégek tömegei „laknak", a sportpályák helyén lakóházak vannak.

LEGENDÁS HONVÉDOK KOSÁRLABDÁTÓL A KÉZILABDÁIG

Egy műveltségi vetélkedőben is megállná a helyét a kérdés: csapatsportokat tekintve melyik magyar együttes nyerte a legtöbb élvonalbeli bajnoki aranyérmet, és szám szerint hányat? A válasz pedig: a Budapesti Honvéd férfi kosárlabdacsapata, amely 33-szor nyerte meg a hazai bajnokságot, és 17-szer nyert Magyar Kupát. A Honvéd az 1952 és 1971 között kiosztott húsz bajnoki aranyéremből 18-at szerzett meg, a nagy menetelésbe a fentebb már említett MAFC, illetve a Műszaki Egyetem tudott belerondítani, később pedig a Csepel SC (amelyről még lesz szó összeállításunkban).

 

Az 1955-ben Európa-bajnokságot nyert magyar válogatott is a Honvédra épült Bánhegyi László, Czinkán Tibor, Simon János, Hódi I János, Hódi II László és Greminger János személyében. A Honvéd máig egyedüli magyar férfi kosárcsapatként 1958-ban a 3. helyen zárt a Bajnokcsapatok Európa Kupájában.

A Honvédnak az 1970-es, az 1980-as, majd még az 1990-es években is volt egy-egy nagy sorozata. Utoljára 1997-ben lett bajnok a csapat Zsoldos András edző irányításával, Danone-Honvéd néven. Az 1990-es években olyan egyéniségek játszottak a csapatban, mint a később az NBA-t is megjárt Dávid Kornél, vagy éppen Boros Zoltán és Halm Roland – mindhárman tagjai voltak az utolsó Eb-résztvevő magyar válogatottnak még 1999-ben, és 2005-ben mindhármukat beválasztották a magyar kosárlabdázás halhatatlanjai közé. A kosárlabdacsapat 2001-ben, éppen a MAFC ellenében az alsóházi rájátszás során 51 év után kiesett az első osztályból és azóta sem tagja a profi élvonalnak, jelenleg az NB I B Nyugati csoportjában szerepel.

Az anyaegyesület, a Bp. Honvéd elődje 1909-ben jött létre, akkor még vidéki klubként, Kispesti Atlétikai Club néven nyolc szakosztállyal (atlétika, birkózás, kerékpár, ökölvívás, tenisz, torna, vívás és labdarúgás). Kispest fővároshoz csatolása után, illetve a kommunista hatalomátvételt követően 1948 decemberében a KAC politikai nyomásra beolvadt a Magyar Néphadsereg akkor létrehozott önálló klubjába, így 1949-től már Budapesti Honvéd Sportegyesületként működött, és az 1950-es években kezdődött a klub aranykora több sportágban is. A kosárlabda mellett labdarúgásban és persze kézilabdában is, utóbbiban a kosárlabdázókhoz hasonló utat járt be a csapat.

A második alkalommal, 1952-ben kiírt első osztályú férfi kézilabda-bajnokságot megnyerte a Honvéd, majd az 1960-as években hatszor (sorozatban), a hetvenes években háromszor, a nyolcvanas években négyszer nyert bajnoki címet, vagyis összesen 14-szer volt bajnok (utoljára 1983-ban), ez a második legtöbb a sportág honi történetében a Veszprém 19 aranyérme mögött. Ráadásul máig egyetlen magyar csapatként 1982-ben megnyerte a legrangosabb európai kupasorozatot, a BEK-et. A Kovács László edző vezette Honvéd abban az évben szinte szó szerint végigverte Európát kelettől nyugatig, északtól délig. Előbb a görög Ionikosz Athént, majd a francia USM Gagnyt, a negyeddöntőben a svéd Helsingborgot, az elődöntőben a dán Helsingort búcsúztatta, a fináléban pedig kettős győzelemmel a svájci Sankt Gallen ellen diadalmaskodott 49–34-es összesítésben a Jegenyés Alpár, Kenyeres József, Kovács Péter, Őri Péter, Illés Sándor, Cseri Péter, Somogyi László összeállítású csapat. A Honvéd férfi kézilabdacsapat még ma is működik, de már csak amatőr szinten, az NB II-ben.

Az anyaegyesület 1989 májusában döntött a hadseregtől való különválásról. A Honvédelmi Minisztérium ugyan szerződéses kapcsolatban maradt a klubbal, de a támogatás nagyságrendekkel csökkent, az egyesület fokozatosan átalakult, a szakosztályok száma csökkent, illetve a szakosztályok önálló utakra léptek. A legnagyobb sikereket a 2000-es években a vízilabdázók érték el, zsinórban hatszor nyertek bajnokságot, 2004-ben pedig a Bajnokok Ligáját is megnyerték, jelenleg azonban jelentős anyagi nehézségek közepette működik a szakosztály.

BEK-GYŐZELEM UTÁN NIGHT-CLUB – VASAS

A Honvéd férficsapata kapcsán már érintettük az 1982-es esztendőt, egész pontosan 1982 május második hétvégéjét, ami kézilabdában a hölgyeknél is emlékezetes dátum, ugyanis ugyanazokban a napokban a Vasas is megnyerte a BEK-et az akkor 28 éves Mocsai Lajos irányításával. Az elődöntőben a korszak meghatározó csapatát, a később a 20. század legjobbjának is megválasztott Zinajda Turcsinával felálló Szpartak Kijevet is búcsúztatta a Vasas. A piros-kékeknél olyan legendás játékosok is megfordultak az évek során, mint Angyal Éva, Gódorné Nagy Marianna, Rácz Mariann, Sterbinszky Amália, Vadászné Vanya Mária, de a BEK-győztes csapatból említhetjük Barna Ildikót, Csíkné Horváth Klárát, Őriné Győrvári Gyöngyit és Gombai Katalint is.

A Vasas 1972 és 1982 között 11 alkalommal nyerte meg a női élvonalbeli bajnokságot, összesen 15-szörös bajnok, ennél többször egyetlen magyar csapat sem nyert aranyérmet. A Vasas női kézilabdacsapata 1993-ban Vasas Dreher néven nyerte meg máig utolsó bajnoki címét. A hölgykoszorú egy évvel korábban is bajnok volt, méghozzá Vasas Citadella Night Club néven (ezzel a névvel egy másik Sportlegünk, a legérdekesebb csapatnevek következő összeállításba is méltán pályázik az együttes, egyébként az 1992–1993-as szezonban az MTK női kosárlabdacsapatát is a Citadella Night Club támogatta). A meglehetősen érdekes névszponzor, illetve a névszponzorok változása már árulkodik arról, hogy az 1990-es évek meglehetősen zaklatottan teltek a csapat életében – ahogy a vasassc.hu fogalmaz: kalandregénybe illő történet.

„A rendszerváltás egyik következményeként ismét fontos szerepet kap Magyarországon a magántulajdon, a magántőke, kft.-k, rt.-k alakulnak országszerte, és az élsport is elkezd átszivárogni állami tulajdonból magánkézbe. Ennek folyományaként kézilabdacsapatunk is előbb állami pénz helyett kft.-k által szponzorált, később kft.-k által tulajdonolt csapat lett. Ez eleinte újabb anyagi lehetőségeket, ezáltal újabb lendületet ad a csapatnak. Eredmény: újabb két bajnoki cím, amit újabb két BEK-döntő követ.Később azonban visszájára fordul a folyamat: a csapatot támogató kft.-k anyagi lehetőségei beszűkülnek, elolvadnak, így szép lassan elkezd széthullani, elfogyni a csapat. Előbb átlagos középcsapattá válik, majd, az ezredfordulón túllépve, 1931 és 1949 után, ismét a szakosztály létezése kerül veszélybe″– olvasható a tanulságos történet az egyesület honlapján.

A sztori folytatása pedig az, hogy a legsikeresebb hazai női csapat 2009-ben kiesett az NB I-ből. Jelenleg az anyaegyesület működteti a csapatot, amely amatőrként a másodosztályban, vagyis az NB I B Nyugati csoportjában szerepel.

EGYSZER VOLT, HOL NEM VOLT EGY NIM SE

A 2000-es években a Vasas a férfi vízilabda mellett csak női röplabdában tudott bajnokságot nyerni. Arra talán már kevesen emlékeznek, hogy a piros-kékek röplabdaszakosztálya 1981-ben a Nehézipari Minisztérium SE, azaz a NIM SE utódjaként jött létre Óbudán.

Bár a fenti címből akár erre is következtethetnénk, de ez nem egy Grimm-mese: a NIM SE 11 bajnoki címével és 1973-as BEK-győzelmével a magyar női röplabdasport legsikeresebb csapatának számít. 1971 és 1979 között Magyarországon már-már verhetetlen volt, ugyanis minden évben megnyerte a hazai bajnokságot.

A NIM sikereiből a sportág is rengeteget profitált. Olyannyira, hogy a magyar válogatott az 1976-os montreali és az 1980-as moszkvai olimpián is negyedik lett. A NIM SE-ben szerepelt többek között Bardi Györgyi és Szalayné Sebők Éva (mindkettejüket ötször-ötször választották meg az év hazai legjobbjának), Bánhegyiné Radó Lúcia, Gerhardtné Kiss Judit és Buzekné Makláry Ilona, akinek a neve Vitár Róbert elhíresült közvetítésének is köszönhetően lett része a magyar sportkalendáriumnak: „Buzekné. Hátulról, ahogy a férje szokta." A történet háttere: Makláry Ilona férje, Buzek László a felugrásos nyitás feltalálója, ő volt az első, aki röplabdában a háromméteres vonal mögül, hátulról ütött.

KIFAKULÓ (KÉK-)VÖRÖS CSEPEL

Buzek László személye pedig elvezet minket egy másik legendás egyesülethez. A rendszerváltás előtt virágkorukat élő gyári egyesületek tipikus, és egyik legsikeresebb példájához a Csepel SC-hez, amelyet 100 éve, 1912. január 27-én alapítottak, 2000-ben megszűnt, de a korábbi röplabdázóklasszis vezetésével most megpróbálják újraéleszteni, a cégbíróságon már újra bejegyezték a Csepel SC nevet, amely az utánpótlás-nevelést célozná meg, és újra egyesítené a mára teljesen elszigetelődve, különböző neveken működő szakosztályokat. A gyáralapító Weiss Manfréd idején virágzó, huszonhét szakosztályból ma már csak 11 létezik, de egymástól függetlenül működik.

Az egyesület utolsó fényes esztendeje 1989 volt, amikor egyszerre lett bajnok a férfi kosár- és a férfi röplabdacsapat. Röplabdában az 1970-es években már-már egyeduralkodónak számított az egyesület hét bajnoki címmel. A Csepel SC a férfi röplabda és kosárlabda mellett női kézilabdában (háromszor) és labdarúgásban (négyszer) is nyert első osztályú bajnoki címet.

AZ ÚJPESTI VÍZILABDA IS ELSÜLLYEDT

Sajnos hosszasan sorolhatnánk még olyan fővárosi szakosztályokat, amelyek a dicső múltat követően manapság szép lassan a feledés homályába vesznek, vagy ha még működnek is, már csak amatőr szinten. Női kosárlabdában például máig az MTK a legtöbbszörös magyar bajnok 16 elsőséggel, de 1947 és 1949 között a kék-fehérek jégkorongban is voltak háromszor bajnokok, de ma egyik sportban sincs profi csapatuk. Az Újpest férfi röplabdában 12-szer volt bajnok, de ma már nem tagja az NB I-nek, ahogy az egykoron legendás férfi vízilabda csapat sem, amely a tavalyi kieséssel teljesen meg is szűnt.

Az UTE 1885. június 16-án alakult. Első szakosztályai a torna, a vívás és az atlétika voltak, amelyekhez folyamatosan újabbak csatlakoztak, többek között a vízilabda is. A szakosztály első országos bajnoki címét 1930-ban nyerte. Ezt sorozatban még kilenc bajnoki elsőség követte. Az 1930-as évek után az 1940-es években öt, az 1950-esben, immár Budapesti Dózsa néven (a Budapesti Dózsa SE a Belügyminisztérium központilag kiemelt egyesülete lett) négyszer. Az összesen 26 bajnoki címmel, három LEN-kupa, egy BEK- és egy Európai Szuperkupa-győzelemmel büszkélkedő egykori vízilabda-szakosztály következő kiemelkedő időszaka az ’90-es évtized volt, már újra Újpesti Torna Egyletként (1991-től működött újra régi nevén a csapat, ekkortól kezdve folyamatosan csökkent az állami támogatás mértéke).

A többek között Benedek Tibor, Kásás Tamás, Mátéfalvy Csaba, Nitsovits Tamás, Dala Tamás, Vincze Balázs, Kovács Zoltán, Molnár Tamás, Kiss Gergely, Biros Péter, Varga Zsolt fémjelezte korszakban a nemzetközi porondon is sikert sikerre halmozott az együttes, amely fennállása legnagyobb eredményét 1994-ben érte el, amikor Kovács István vezetésével BEK-et nyert.

A sikeres nemzetközi és hazai szereplés ellenére, 1999-ben az UTE-nél megszüntették az állami támogatást, a meghatározó játékosok más klubokhoz szerződtek, és megindult a szakosztály hanyatlása, amely a 2011-es élvonalbeli búcsúval, majd a vízilabda szakosztály megszűnésével fejeződött be.

VIDÉKI FELLEGVÁRAK TÜNDÖKLÉSE ÉS BUKÁSA

A fővárosi klubok után azonban térjünk rá a vidéki fellegvárakra. A rendszerváltás előtt mindegyik csapatsportban viszonylag ritkán fordult elő, hogy vidéki csapat bajnokságot tudott nyerni, azok a klubok, amelyeknek ez sikerült – mint például férfi kézilabdában a Veszprémnek vagy jégkorongban a Volánnak Székesfehérváron –, többnyire még ma is működnek.

Az egyetlen neves kivétel a Győri ETO férfi kézilabdacsapata, amely 1987-ben, majd 1989-ben és 1990-ben is bajnok lett, négyszer nyert Magyar Kupát, 1986-ban pedig IHF-kupát. 1959 és 2009 között egy szezont leszámítva mindig élvonalbeli volt a csapat, három éve kiesett az NB I-ből, de az NB I B-ben is anyagi gondokkal küzdött, 2011 novemberében a szövetség köztartozások miatt kizárta a bajnokságból, ezzel pedig megszűnt az 1948-ban alapított szakosztály.

1990 után egyre több vidéki csapat tudott bajnokságot nyerni, de amilyen gyorsan berobbantak egy-egy sportágba, ugyanazzal a lendülettel el is tűntek sikercsapatok (legalábbis profi szinten). Így például a Medikémia-Szeged férfi röplabdacsapat vagy a Jászberényi Lehel férfi jégkorongcsapat. A gyors tündöklésben és bukásban a dunaújvárosi csapatok jártak az élen.

A DUNAFERR-SZTORI

A sport területén az utolsó sikeres, egyetlen gyárhoz kötődő egyesület a dunaújvárosi Vasmű, a Dunaferr által működtetett Dunaferr SE volt, amely az 1990-es évek második felében, illetve a 2000-es években mára már hihetetlennek tetsző sikertörténetet írt. Férfi jégkorongban 1996 és 2002 között négyszer, női kézilabdában 1998 és 2002 között ötször nyert bajnokságot. 2000-ben labdarúgásban és férfi kézilabdában, 2002-ben férfi röplabdában is a csúcsra ért. Női kézilabdában a nemzetközi porondon is sikert sikerre halmozott a Dunaferr: 1995-ben KEK-et, 1998-ban EHF-kupát, 1999-ben Bajnokok Ligáját és Európai Szuperkupát nyert, de 2000-ben a férfi kézilabdacsapat is döntőt játszott a KEK-ben.

A 2000-es évek második fele azonban már a túlélésért vívott harcról szólt a klub szakosztályainál, amelyek azt követően kerültek válságos helyzetbe, hogy a Vasmű töredékére csökkentette az élsportra szánt pénzösszegeket. A csapatsportágak közül ma már csak a röplabda működik a Dunaferr SE égisze alatt. A női kézilabdázók Dunaújváros NK néven „kiszervezték" magukat, jelenleg a bennmaradásért küzdenek az NB I-ben. A labdarúgó-, a férfi kézilabda- és a jégkorongcsapat megszűnt a Dunaferrben, de jégkorongban Dunaújvárosi Acélbikák néven új csapat alakult.

A 2011-ben megszűnt férfi kézilabda-szakosztályt azonban a jelek szerint már nem élesztik újra, pedig korábban klasszisok sorát adta a sportágnak, a jelen válogatottjai közül Császár Gábor, Zubai Szabolcs, Mikler Roland, Katzirz Dávid, Grebenár Gábor és Törő Szabolcs is Dunaújvárosban játszott.

Hogy melyik klub, melyik szakosztály lesz a következő? Hol szűnik meg újra korábbi aranycsapat, hol ürülnek ki az egykor csordultig telt csarnokok? Reméljük sehol! A közelmúlt korszakos csapatai közül jelenleg a pécsi női kosárlabdázóknál és a Honvéd férfi vízilabdázóinál is a klub létéért küzdenek a vezetők. A Debrecen női kézilabdacsapata az elmúlt hónapokban – a jelek szerint – sikerrel vívta meg az életben maradásért vívott harcát. Ez a küzdelem a gazdasági válságok korában sajnos sokkal nehezebb, mint a pályán győzni, bedobni egy triplát, értékesíteni egy fórt, átlőni a hatos falat, és ha egy-egy klub meg is menekül, a rendszerváltás előtti gazdag sportéletet már aligha lehet újraéleszteni. Hogy mégis mit üzenhetünk a kluboknak? Azt, amit a szurkolók skandálnak egy már-már elveszett meccsen: Soha ne add fel!