Egy maradhat: Chicago, Madrid, Rio vagy Tokió?

Az olimpiai játékok megrendezése elsősorban a sportesemények miatt marad emlékezetes, ám a rendezést elnyerő város lakóinak általában nem a sportértékek az elsőrendűek. Többek között gazdasági, környezetvédelmi, politikai, biztonsági kérdések azok, amelyekre megnyugtató választ kell adnia egy nagyvárosnak, hogy egyáltalán az esélyesek között legyen a végső döntés előtt.

Ezekről is hivatott határozni a NOB-tagok pénteki voksolása, amely – mint minden olyan választás, amelynek ekkora pénz áll a hátterében – óriási energiákat mozgat meg. A Dániába látogató prominens vezetők névsorát lehetetlenség lenne felsorolni, ám mindennél beszédesebb, hogy a világ legnagyobb politikai és gazdasági hatalmát képviselő amerikai elnök is lobbizni utazik Koppenhágába…

A NOB 2008 júniusában döntött úgy, hogy Chicago, Madrid, Rio de Janeiro és Tokió közül választja ki a helyszínt. Az akkori értékelésben a japán főváros kapta a legnagyobb pontszámot (8.3-at, összehasonlításképp: Madrid: 8.1-es, Chicago 7-es, Rio de Janeiro 6.4-es értékkel lépett tovább), ám ez ma már nem sokat jelent (Doha akkor például 6.9-es értékelést kapott, magasabbat, mint Rio, ám a katari főváros – az indoklások szerint – a mindössze félmilliós lakosság, az időjárás és az emiatt októberre tervezett időpont miatt mégis elesett a rendezéstől.)

Az azóta eltelt egy évben a marokkói Naval el-Mutavakel vezette tíztagú Értékelőbizottság szemlézte a helyszíneket (a 2012-es londoni olimpiáról határozó döntés előtt is az afrikai sportdiplomata volt a bizottság első embere) és számolt be szeptember 2-án a NOB-tagoknak a tapasztalatokról. A 115, szavazati joggal rendelkező NOB-tagnak így egy hónapja van arra, hogy megfontolja és a hallottak alapján elhatározza, melyik világváros mellé teszi le a voksát. Az alábbiakban az esélyekről szólunk nagy vonalakban – elsősorban a sportértéket figyelembe véve.

CHICAGO
Kétségtelenül a legerősebb politikai hátterű város. Ugyan amerikai politikai körökben – természetesen az ellenzékiek között – általános a nézet, hogy Michelle Obama bőven elég lenne a végső prezentáció koppenhágai képviseletéhez, sportkörökben azonban kétségkívül a teljes elköteleződés jele lehet, hogy a First Lady mellett maga az amerikai elnök, Barack Obama vezeti majd a chicagói küldöttséget a dán fővárosban.

Mintha nem lenne egyébként is erős a Michael Jordannel, a médiamogul Oprah Winfreyvel és három állam (Illinois mellett Indiana és Wisconsin is teljes mellszélességgel Chicago mellett áll) támogatásával kiálló chicagói kandidálás – legalábbis a PR szintjén.

A „kommunikációs térkép” ugyanis ezzel még nem teljes, az Egyesült

Államok legnagyobb gondja éppen ezzel van. Hiába magas a támogatottság a városon belül (76 %), így sem éri el Madridét és Rióét, a kisebbség pedig meglehetősen „hangos”. A No Games Chicago elnevezésű szervezet már a hét elején tüntetőket delegált Koppenhágába, míg a „szeles város” lakóinak egy része a következőket hirdeti beszédes honlapján (chicagoansforrio.com): „Izgalmas lenne egy olimpia itt Chicagóban. De tudod, mi lenne még jobb? Egy olimpia Rióban!”

Ezt tessék összevetni a világ egyik legjobban működő gazdasági és politikai gépezetével, amely fantasztikus környezetvédelmi vállalásai révén „kék és zöld játékokat” hirdet 2016-ra – az adófizetők pénze nélkül, kizárólag a privát szféra vállalásaival.

RIO DE JANEIRO

Egy egész kontinens támogatja a riói kandidálást, sőt ha Nicolas Sarkozy francia elnök minapi szavaira gondolunk („Minden szavazatunk a tiétek!”), arra következtethetünk, világszerte rengeteg híve van a riói olimpiának – s alighanem a sportolóknak, sportpolitikusoknak sem csordul ki a könnye, ha két hetet a Copacabanán és környékén kell majd tölteniük 2016-ban.

A legnagyobb kérdés azonban az, van-e annyira erős a brazil sportlobbi, hogy a 2014-es labdarúgó-világbajnokság – amely a világ második legnagyobb sporteseménye – után 2016-ban is Rio legyen a (sport)világ közepe?

A Joao Havelange és Pelé támogatását élvező pályázat sikeréért azonban a dél-amerikaiak rendkívül sokat dolgoznak, az infrastruktúra

fejlődésével – a 2008-as jelentésnél ez volt az egyik kritikus pont – állítólag nagyon elégedett volt az Értékelőbizottság.

Ha a brazilok a biztonsági hiányosságokra is releváns megoldást tudnak találni, akkor könnyen áthidalhatják a 2014-es vb-rendezés jelentette akadályt.

(Ne feledjük, Atlanta úgy kapta meg a 1996-os játékokat, hogy két évvel korábban az USA-ban volt a labdarúgó-vb. S az sem hátrány, hogy Rio már 2004-ben és 2012-ben is pályázott.)

Ha megkapja a rendezés jogát, aligha kétséges, hogy Rio sokkal hitelesebb megvalósítója lehet pályázati jelszavának, mint például Chicago.


MADRID

Mercedes Coghen, a madridi pályázat vezetője szerint Madrid „a biztonság választása” lenne, ami annak ellenére igaz, hogy egy évvel ezelőtt a technikai pontszámok alapján a biztonság volt a spanyol pályázat „Achilles-sarka”.

Madrid ugyanis minden kétséget kizáróan képes lenne egy sportcentrikus olimpiát megrendezni. Az olimpiai események helyszínéül szolgáló létesítmények 78%-a áll, a város infrastrukturája megfelelő, és Juan Antonio Samaranch, Rafael Nadal, valamint Pau Gasol mellett a madridi lakosság elsöprő többsége – 92.6%! – támogatja a kandidálást.

Kritikusai szerint ugyan Madrid geográfiai helyzete lehetne jobb – értsd: a másik három helyszín illusztrisabb –, ám a spanyolok – Athénhoz hasonlóan – a családias, emberléptékű olimpia képével kampányolnak.

Avagy ahogy Coghen asszony megfogalmazta: az olimpiát városnak tessék odaítélni, ne kontinensnek!

Nem véletlen a mondat: az 1972-re és legutóbb, 2012-re is pályázó, ám elbukó spanyol főváros ellenfele valójában nem Chicago, nem Tokió vagy Rio, hanem egy tény: 2012, London. Az 1952-es helsinki olimpia volt a legutóbbi, amelyet ugyanazon a földrészen rendeztek, mint a megelőzőt – igaz, jó előjel is lehet, hogy 1948-ban London volt a helyszín.

TOKIÓ

Tokió az egyetlen a négy város közül, amely már rendezett olimpiát. 1964 időbeli távolsága azonban aligha lehet tényező. A japán főváros sokáig 2016 egyértelmű esélyesének tűnt, mivel szinte minden mellette szólt. A technikai szempontok alapján Tokió szinte mindenben jobb riválisainál: a szálláselhelyezésre például a japán főváros megkapta a tízes osztályzatot, ami lényegében azt jelenti: ennél aligha lesz jobb bárhol is.

Hiába azonban az olyan élsportolók, mint Kitadzsima Koszuke, Murofusi Kodzsi vagy a 2007-es Miss Universe-győztes szépségkirálynő, Mori Rijo támogatása, a gazdasági világválság kezdetén a lakosság elfordult az olimpiától.

Egy év alatt drasztikus mértékben csökkent az ötkarikás esemény támogatása: amíg 2008 márciusában még a lakosság 72%-os támogatásáról biztosította az olimpiai kérdezőbiztosokat, addig manapság a nép alig több mint fele, 56%(!) látná csak szívesen a sportolókat.

A japán kormány és pályázati bizottság az elmúlt hónapokban mással sem foglalkozott, mint hogy különböző kampányokkal meggyőzze a távol-keletieket, amennyit elvesz az olimpia, annyit hozhat is. Az eminens pályázó esetében tehát az a kérdés: szavaznak-e a NOB-tagok olyan városra, amelynek nagy része nem akarja őket ott látni 2016-ban?

A négy kandidáló város rövid bemutatkozása