Már-már orvoshoz akarták vinni – így indult a birkózó Lőrincz Tamás karrierje

Miért éppen Lőrincz Tamás? Ez a kérdés több szempontból is felvetődhet bennünk, elsőként természetesen arra vonatkozóan, miért ő a főszereplője a Képes Sport új sorozatának. Nos, aki követte az idei tokiói olimpia eseményeit, valamint a keretes írásunkban közzétett névjegyet elolvassa, nagyjából meg is kapja a választ. Nála eredményesebb, jobb magyar birkózót ugyanis még nem hordott a hátán a föld, másfél évtizedet felölelő felnőtt-pályafutása alatt négy súlycsoportban 15 világversenyes érmet szerzett, összesen hat aranyat, négy ezüstöt és öt bronzot. Ő lett a hatodik magyar Kozma István, Varga János, Hegedüs Csaba, Kocsis Ferenc és Farkas Péter után, akinek sikerült a sportági „Grand Slam”, vagyis az olimpiai, a világ- és az Európa-bajnoki cím együttes elhódítása.

Ha a medáliák számát nézzük, Sastin Marianna 12-vel, Komáromi Tibor és Deák-Bárdos Mihály 11-11-gyel szerepel Lőrincz mögött a hazai örökranglistán, ők azonban, ugye, nem álltak az ötkarikás dobogó tetején. A nagy elődök közül az eddigi egyetlen kétszeres olimpiai bajnok, Kozma „Pici” hét, Varga tíz, a három olimpiai ezüstje után szintén Tokióban, de még 1964-ben diadalmaskodó, emellett öt vb-érmet is megkaparintó Polyák Imre tizenkét esztendőn át volt a világversenyen dobogós elit tagja. Utóbbit megválasztották – teljes joggal – az évszázad birkózójának, ám ez a titulus természetesen a XX. századra vonatkozott, talán nem szentségtörés, ha Lőrincz Tamásnak már 2021-ben megelőlegezzük a XXI. század hasonló elismerését.

 

A „miért éppen ő?” kérdés következő olvasata, hogy miért ő lett minden idők legjobb magyar birkózója. A gének magától értetődő módon adják is magukat, ám nem feltétlenül családi vonalon, hiszen nincs közvetlen generációs előzmény, hanem inkább a ceglédi levegőben lehet valami, ami miatt kiváló küzdősportolók „teremnek” arrafelé. A teljesség igénye nélkül említhetjük a hazai birkózás első világbajnokát (1950, Stockholm), Gál Józsefet, aztán a közelmúltból az olimpiai ezüstérmes, háromszoros Európa-bajnok és vb-bronzérmes cselgáncsozót, Ungvári Miklóst, az amatőrként Eb-3., olimpiai és vb-5., profiként világbajnoki kihívó ökölvívót, Szellő Imrét. S persze ne feledkezzünk meg főhősünk öccséről, Lőrincz Viktorról, aki maga is Európa-bajnok, olimpiai és vb-ezüstérmes birkózóklasszis.

Tamás sem feledkezhetett meg róla már annak idején, gyerekként sem, hiszen korban fiatalabb, méretben viszont gyorsan „beelőző” tesója mindig mindenben követte őt, így néhány év késéssel – három és fél esztendő van közöttük – a szőnyegre is, ahová szüleik az örökmozgó lurkók végtelen energiáinak levezésére küldték őket. Ide még egyedül érkezett Tomi az 1990-es évek derekán, amikor éppen külön egyesületbe vált szét a ceglédi birkózás, s két fiatal szakember, egyben testvérpár (érdekes párhuzam Lőrinczékkel), Pap Ferenc és Pap Attila keze alá kerültek a „palánták”. Közülük egyből feltűnt a más sportágakba (foci, kosár) is belekóstoló Tomi tehetsége, no meg feltétlen győzni akarása. Gyorsan kiderült, hogy ösztönösen érzi a sportág lényeges mozgásait, oda nyúl, ott terhel, ahová és ahol kell, pillanatok alatt tökéletesen megtanulta a fogásokat, amikor meg már versenyzett, s néha kikapott, szinte kezet fogni sem akart ellenfelével, úgy elkeseredett. Szerencsére ez az öntörvényű makacsság inkább fejlődésre sarkallta, mintsem apátiába süllyesztette volna, gyorsan kialakuló sokoldalúságára mi sem jellemzőbb, mint hogy a nemrég feltett „Annak idején mi volt a kenyérkereső fogásod?” kérdésre minden nagyképűség nélkül, őszintén rávágta: „Minden!” S valóban, elindult mindkét szakágban, kötött- és szabadfogásban egyaránt, előfordult, hogy egy korcsoporttal feljebb is, így volt olyan naptári év, hogy négy országos bajnoki címet szerzett két különböző korosztályban!

Kiapadhatatlan energiája, mozgáskészsége, állandó ugrálása, „pattogása” miatt akkoriban ragadt rá a sportág berkein belül azóta is használatos Szöcsi beceneve (öccsére, Viktorra pedig a Kis Szöcsi...) Egyedül a súlyával akadtak gondjai, no nem azzal, hogy fogyasztania kellett volna, éppen ellenkezőleg: kései serdülése miatt mindig a legkisebbek között versenyzett, sokszor jelentős súlyhátránnyal. A szülei még orvoshoz is el akarták vinni, hátha híján van a növekedési hormonnak, aztán végül tizenhét évesen csak „megindult” felfelé.

Addigra azonban már az edzései jelentős részét nem Cegléden végezte, hiszen tagja lett a Mr. Tus-iskolának. Ezt a „janicsárképzőt” a Magyar Birkózószövetség (MBSZ) akkori elnöke, Hegedüs Csaba alapította 2001-ben a sportág itthon hagyományosan legerősebb szakága, a kötöttfogás ifjú tehetségeinek központosított képzésére. Lőrincz Tamás az elsők között csatlakozott olyan évfolyamtársakkal, mint a későbbi világ- és Európa-bajnok Korpási Bálint, valamint az olimpiai és vb-3., Eb-2. Módos Péter, aki ma már a kötöttfogású válogatott szövetségi kapitánya. A nebulóknak, bár klubot nem váltottak, fel kellett költözniük Budapestre, ahol kollégiumban laktak, itt jártak középiskolába, no meg persze edzésre a Nemzeti Sportcsarnokban található legendás Müller Ferdinánd-terembe. Tamás elmondása szerint az első két év rettenetesen nehéz volt, többször is gondolt rá, hogy feladja, de szerencsére nem tette. Ellentétben másokkal, a fáma szerint fél év alatt négy nevelőtanárt fogyasztottak el a fiúk kollégiumi „huncutságaikkal”...

 

Aztán szerencsére kezdett benőni a fejük lágya, párhuzamosan azzal, hogy beérni látszott munkájuk gyümölcse is. Érdekesség, hogy Lőrincz Tamás, vélhetőleg a kései serdülésnek is köszönhetően, a korosztályos világversenyeken még nem remekelt, kadet Eb-n volt 4. és 7., junior-vb-n 10., míg el nem jött 2006 eleje. Akkor viszont 19 évesen megnyerte a felnőtt országos bajnokságot 66 kilóban, s a válogatott szakvezetői megkockáztatták az indítását az áprilisi moszkvai kontinensviadalon. S milyen jól tették! Az ceglédi ifjú titán szlovák és olasz rivális felülmúlása után a negyeddöntőben az olimpiai ezüstérmes, világ- és háromszoros Európa-bajnok török Seref Eroglut is móresre tanította. Aztán a lengyel Sylvester Charzewskit és az orosz Szergej Kovalenkót szintén, így élete első felnőtt-világversenyén rögtön a dobogó tetejére állhatott. Akkor még kevesen gondolták (főképpen, hogy utána a junior-vb-n és Eb-n „csak” harmadik lett), hogy ez páratlan pályafutás kezdete lesz. S ha már hosszú táv: már akkor, másfél évtizede is egy csinos szőke birkózólány, Szabó Emese volt a barátnője, későbbi felesége, gyermekei édesanyja...

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. augusztus 21-i lapszámában jelent meg.)