MOB: bizalmi szavazás lesz Kulcsár Krisztián személyéről

Vágólapra másolva!
2021.12.20. 20:17
null
Kulcsár Krisztián 2017 óta a MOB elnöke (Fotó: Török Attila)
Lapunk úgy értesült, hogy egy hétfő este kiküldött körlevél révén rendkívüli közgyűlést hívott össze december 30.-ra a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára Kulcsár Krisztián elnök kezdeményezésére.

A rendkívüli közgyűlésnek mindössze két napirendi pontja lesz: az elnök beszámolója és bizalmi szavazás Kulcsár Krisztián személyéről.

A magyar sport berkeiben és a MOB-tagság köreiben egyre többen kifogásolták a Kulcsár Krisztián-vezette szervezet működését, az elnök vezetési stílusát. Lapunk is beszámolt arról, hogy az elmúlt időszakban két lépcsőben drasztikusan csökkent a közgyűlés létszáma, különféle sportszervezetek képviselőihez hasonlóan számos olimpiai bajnokot, legendás sportolót söpörtek ki a MOB-tagságból.

Az új közgyűlés tagjainak jelentős részét a legújabb alapszabály szerint a MOB elnöksége lett volna hivatott jelölni, erre azonban nem került sor, az elnökség leállította az ellentmondásos folyamatot. November végén már érezni lehetett, hogy az elnökség és a tagság nagy része sem fogadja el a változásokat és a mögöttük lévő törekvéseket.

Mint beszámoltunk róla, tiltakozott a magyar edzők társasága, amelynek elnöke, Molnár Zoltán, a MOB korábbi főtitkára le is mondott tiszteletbeli tagságáról, és arról is hírt adtunk, hogy a MOB apparátusa korábban lesöpörte az asztalról Novotny Zoltán új alapszabály-tervezethez fűzött észrevételeit (egyébként a Magyar Sportújságírók Szövetsége tiszteletbeli elnökének MOB-tagsága is megszűnt több évtized után).

Kulcsár Krisztián 2017 májusában lett a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, 2020 júniusában újraválasztották.

Legfrissebb hírek

A MOB és az MPB stratégiai megállapodást írt alá a BOM Alapítvánnyal

Egyéb egyéni
2 órája

A MOB szerint a havas sportágakban hét-nyolc magyar esélyes a téli olimpiai indulásra

Egyéb egyéni
2025.03.26. 10:43

Elindult a Fiatal Sportvezetők Programjának második kurzusa

Egyéb egyéni
2025.02.21. 15:26

NOlimpia 2.0: a Kúria elutasította a népszavazás ügyét

Egyéb egyéni
2025.02.17. 08:30

Téli EYOF: négy éremmel zártak a magyarok

Egyéb egyéni
2025.02.16. 19:52

A MOB bukott elnöke a Tisza Párt rendezvényén szónokolt

Egyéb egyéni
2025.02.15. 15:31

Téli olimpia: Burján Csaba örökbe fogadta a milánói kabalaállatot

Téli sportok
2025.02.06. 13:13

Gyulay Zsolt Vác díszpolgára lett

Egyéb egyéni
2025.01.16. 09:45
Ezek is érdekelhetik