Rájött, sokkal több pihenőre van szüksége a testnek és az agynak

– Miért éppen egy többfunkciós, fotóüzletet és kávézót is magába foglaló létesítménybe invitált bennünket?
– Mert a Baross utcai Főfotó kávézóját az egyik barátom üzemelteti. Itt voltam a december 2-i nyitáskor is, szerettem volna az első vevői között lenni. Nagyon tetszik a hely, másfelől jó, ha az ember bármikor beugorhat egy barátjához egy kávéra.

– Rituálészerűen kávéval indítja a napot?
– Nem iszom minden reggel, de szeretem a kávét, elsősorban nem a hatásáért, mert azt nemigen érzem, hanem az íze miatt, és érdekesnek találom a különféle elkészítési módjait is. Nyáron Görögországban töltöttem néhány napot, ahol megismertem a freddót, a jeges dupla espressót, egész nyáron azt ittam. Az elmúlt hónapban viszont sem teát, sem kávét nem fogyasztottam.

– Szakember tanácsára?
– Igen. Az ősz kezdete óta küszködtem kisebb egészségügyi problémával, a kivizsgálás során az étrendemet is megnéztük, és kiderült: a koffein nemigen illik a képbe.

– A férfi kardozókhoz hasonlóan a férfi párbajtőr-válogatottnál is kedvelt program a közösségi „feketézés”?
– Mi inkább ebéd vagy vacsora közben beszéljük meg a kardinális kérdéseket, a világkupaversenyeken mindig együtt étkezünk. Ilyenkor nem sietünk, két órán keresztül is vacsorázunk, és közben mindenki elmondja, amit gondol.

– Ha választhatna aktív programot, hová vinné a csapattársait kikapcsolódni?
– Minden évben csapatépítő foglalkozással kezdjük a felkészülést, és vannak törekvések további programokra is. Nehéz szabadidős programot egyeztetni, mert sok időt vesz el a vívás, ami mellett mindenkinek van élete. Ugyanakkor vallom, nagyon fontos a kikapcsolódás, a feltöltődés, szívesen összecsapnék a társakkal mondjuk airsoftban. Többen katonák vagyunk, gépkarabéllyal éles lövészetet is gyakorlunk, és tanuljuk a harcászat alapját, megnézném, hogyan teljesítenénk életszerű fegyverrel egy hangárban vívott csatában.

– Van olyan szokása, amelyhez minden verseny előtt ragaszkodik, netán babonás?
– Van bennem hajlam a babonára, de nem szeretnék a szokások rabjává válni. Korábban előfordult, hogy egy versenyen véletlenül úgy vettem fel a zoknimat, hogy a vívófelszerelést gyártó cég neve, a PBT felirat nem kifelé volt, hanem befelé, és miután jól ment, utána még kétszer direkt fordítva vettem fel – az egyik verseny jól sikerült, a másik nem. Szeretem azzal a gondolattal nyugtatni magam, hogy nem a külső körülmények alakítják a történéseket. Szeretek viszont nagyon precízen összepakolni a versenyek előtt, mindig tudnom kell, mi hol van, mert minden külföldi út előtt félek attól, hogy valamit otthon hagyok. Ezért mintegy három órán keresztül pakolok. A verseny napját megelőzően pedig előre kikészítem az összes ruhát. Egyébiránt nem csak a babonáktól, a közhelyektől is igyekszem semlegesíteni magam.

– Mire gondol?
– Például arra, hogy nem lehet általános igazságként elfogadni azt, hogy az első olimpiáján mindenki rosszul teljesít. Ilyen nincs. Igenis előfordul, hogy egy sportoló az első olimpiáján jól szerepel. De az sem törvényszerű, hogy sok rossz után jónak kell következnie – a hasonló gondolatok reményt adhatnak és bizakodást, de nem hiszek bennük. Én abban hiszek, hogy ha az ember tízből kilencszer jó döntést hoz, jó irányba halad az élete. Ezért igyekszem jó döntéseket hozni.

– Kit kérdezett meg arról, milyen egy olimpia?
– Nagyon régóta sok emberrel beszélgetek az olimpiáról, de még nincs annyira közel, hogy azt kérdezgessem, milyen lesz. Egyelőre jobban érdekel a kvalifikációs időszak, amelyet most élünk át. Azt biztosan tudom, érzem, hogy a 2020-as év sokkal fontosabb lesz, mint bármely eddigi a pályafutásomban. Azt is tisztán látom, hogy kulcsfontosságú lesz, le tudom-e tenni az olimpiával járó terhet, ki tudom-e zárni, mit mondanak, mit várnak tőlem. Ez sok mentális felkészülést igényel. Versenyeztem universiadén és katonai világjátékokon, ezek a versenyek kicsit hasonlítanak az olimpiához. Nehéz kérdés – amit sokat boncolgatok magamban –, hogy miként gondoljak rá, hogy azáltal a legtöbbet tudjam kihozni magamból. Azt hiszem, nem úgy kell tekintenem rá, hogy egy négyévenként rendezendő, kihagyhatatlan alkalom, hanem úgy, hogy egy lehetőség arra, hogy jól vívjak, és ezt megmutassam a világnak.

– Hányszor nézte végig a világbajnoki döntőjét, amellyel jelentős lépést tett az olimpia felé?
– Hétszer-nyolcszor. Jó visszanézni azt az állapotot, amiben versenyeztem, és átélni, mennyien szurkoltak nekem a BOK-csarnokban, mert miután befelé figyeltem, abban a pillanatban nem tudtam átérezni a hangulatot. Szakmailag is elemeztem az asszókat, változatosan vívtam, az ilyesfajta elemzés támpontot ad a mindennapokban – készülök arra, hogy a nehezebb pillanatokban újra elő tudjam hívni azt a nem könnyen előidézhető állapotot, amelyben Budapesten nyertem.

– Mi volt a pályafutása eddigi legnagyobb sikerét hozó év legfontosabb tanulsága?
– Ennek megvilágításához kicsit vissza kell mennünk az időben. Tavalyig úgy gondoltam, az ember tud nyolc órát dolgozni, kevés pihenővel hónapokon keresztül. A 2018-ban én ezt tettem, dolgoztam, dolgoztam és dolgoztam. Közben persze fáradt is voltam, de erre úgy tekintettem, ez vele jár. Aztán tavaly ősszel a túlterhelés miatt megsérültem. Az év eleji kézműtétemet követő rehabilitáció alatt tudatosult bennem, hogy kisebb az ember teherbírása annál, amit én általában elképzeltem, és sokkal több pihenésre van szüksége a testnek és az agynak. A vébé utáni időszak is hasonló tanulságot hozott: újfent megbizonyosodtam róla, hogy a pihenésre is nagyon sok időt kell szánni. Mint megtudtam, a sportolók egy-egy nagy eredmény elérése után meg szoktak betegedni. A vébé után nem ettem egy jóízűt, nem kívántam az ételt, és nem értettem, miért. Csak még tovább akartam dolgozni, futni, kondizni, mert úgy éreztem, az olimpia miatt be kell hoznom a lemaradást, amit érzek magamban. Nem vettem ki pihenőt, mindössze kétszer három napot voltam külföldön – már tudom,
kevés volt.

– És amint az ősszel a lapunknak adott interjújában említette: folyamatosan agyalt is.
– Miközben azt mondogattam magamnak, hogy nem stresszelek, közben folyamatosan gondolkodtam, és persze hogy volt bennem stressz amiatt, mi lesz a csapattal, és mi lesz velem egyéniben, mi és hogyan történik a folytatásban. A tartós készenlét, az állandó gondolkodás és stressz az említett egészségügyi problémához vezetett.

– Beszél otthon a szüleivel, barátnőjével vívásról?
– Korábban sem szívesen beszélgettem otthon arról, hogy mondjuk miért cseréltek le az adott meccsen, és nem szerettem szakmailag megmagyarázni a történteket, de csak másfél évvel ezelőtt mondtam meg, hogy nem szeretnék otthon vívásról beszélni. Régebben előfordultak emiatt viták, ellenben minden más témáról nagyon kellemesen el tudunk beszélgetni.

– Kivel osztja meg a civil problémáit?
– A barátaimmal és a barátnőmmel. A szüleimnek inkább azt mutatom, hogy erős férfi vagyok, aki megállja a helyét a világban, az aggályaimat, a problémáimat mindenekelőtt a barátnőmnek szoktam elmondani.

– Van állandó eleme a Siklósi família karácsonyának?
– Karácsonykor a nap tiramisuval és püspökkenyérrel indul, anyukám készíti el a finomságokat, sütikben egyébként is bővelkednek nálunk az ünnepek.

– Ha egy napra standot kapna egy fővárosi adventi vásárban, mit árulna?
– Hagyományos termékeket: forralt bort, hazai pálinkát és zsíros kenyeret, de fele-, sőt, negyedannyiért adnám, mint a többiek! Az alacsony árakkal sokaknak örömet szereznék, és talán elérném, hogy ne csak a külföldiek látogassák a vásárt – én sok magyar kisembert szeretnék kedvesen kiszolgálni.

– És önnek mi szerezne örömöt, milyen ajándékot találna szívesen a fa alatt?
– Örülnék Novak Djokovics A győztes étrend című könyvének.

– Mi az, amire nem sajnálná a pénzt, amire nagyobb összeget is hajlandó lenne áldozni?
– Egy budai villára. Elég menő, ha meg tudod magadhoz hívni, és luxuskörülmények között vendégelheted meg az egész családot. A háznak természetesen több garázs és hálószoba is a tartozéka lenne, no és gyönyörű, kertész által karbantartott kert. A megvásárlásához az olimpiai aranyon túl kellene még egy jól működő vállalkozás és a lottó ötös is!

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Hosszabbítás 2019. december 21-i lapszámában jelent meg.)