A halál villamosa

Valószínű, Zöld Ferenc, a vívószövetség titkára volt az utolsó, aki szót váltott Kabos Endrével. Talán a vívásról is beszéltek, ám Kabos sietett valahová. Aztán megkérdezte a titkárt, vele tart-e a villamoson, mert Pestre menne. Zöld – aki szép kort megélve nemrégiben hunyt el – nem tartott vele. Néhány perc múlva pedig egy hatalmas robbanás rázta meg a Duna-partot…Ugrás az időben. Los Angelesben vagyunk, az 1932-es olimpián. A kardcsapat tagja egy 26 éves fiatalember, Kabos Endre Nagyváradról. Már középiskolásként vívott, ám például magyar bajnokságot sosem nyert. Aki tisztában van a korabeli magyar kardozás színvonalával, az ezen egyáltalán nem csodálkozik. Los Angelesben simán nyert a csapat. A Nemzeti Sport rádiótávirata augusztus 11-én, 3 óra 12 perckor érkezett, amely szerint "3000 néző előtt hengerelte le a magyar vívócsapat az USA-t." Az együttesben Piller György és Kabos négy-négy győzelmet aratott. Piller az egyéni olimpiai bajnoki címet is megszerezte, Kabos pedig harmadik lett. "Életem legrosszabb vívása volt" – mondta Kabos. Egy olimpai bronzérem után… Talán többet várt. A szintén tragikus sorsú Petschauer Attila itt ötödik lett (de róla később…)Ott tartottunk, hogy Zöld Ferenc elköszönt Kabostól. A Margit körút járdáján állva beszélgettek. Nehéz idők voltak. A németek talán már tudták, ez a háború elveszett. A november 4-i Sporthírlap is beszédes. Ebből kiderül, az MLSZ elnökség úgy határozott: "…az utazási nehézségekre való tekintettel a hadibajnokság küzdelmeit a jövőben csak a tizenkét budapesti csapattal folytatják." Egy hasábbal arrébb arról folyt a diskurzus, hogy lesz-e Bodola, a nagyváradiak labdazsonglőre a Ferencváros játékosa, s az is kiderült, a leventebajnokságban a Fegyvergyár Levente 10:0-ra legyőzte a Nagybátony Leventét. Nyomasztó idők. És a címlapon ott virított: ma délután fél 2-kor temetik Zsák Károlyt, minden idők legjobb magyar kapusát. Talán Kabos is látta a lapot…De most ismét ugorjunk néhány évet vissza. Los Angeles után Kabos a visszavonulásán gondolkodott. A korabeli sajtóból kiderül, azért lett elege, mert állástalanul vergődött, habár próbálkozott, még egy szerény tisztviselői állás sem jutott a pást csillagának. "Annyi állást ígértek már nekem ismert társadalmi személyiségek…" – mondta keserűen, majd elajándékozta a kardját, és gyümölcskereskedést nyitott. A vívástól viszont – szerencsére – nem tudott elszakadni. Olyannyira nem, hogy az 1936-os berlini olimpián is ott volt. Amelyen a magyar kardválogatott immár az ötödik olimpiai bajnoki címét szerezte meg. Ahol Kabos Endre csúcsra ért, egyéni ötkarikás bajnok lett. "A nyolcadik vízipólócsapatunk, a kilencedik Kabos Endre" – virított a Nemzeti Sport címlapján. Belül pedig Kabos nyilatkozott: "Ez nem egy évnek, hanem számos év kitartó munkájának az eredménye, amelyben sok szenvedés volt" – mondta, majd arra a kérdésre, hogy visszavonul-e, így válaszolt: "Nem, nem vonulok vissza! Nagyon csábít Tokió." Ott lett volna az 1940-es olimpia. Nem rendezték meg. A világ akkoriban már nem a sportpályákon küzdött… Berlinben a tudósító Kalmár István nem felejtette el megjegyezni a győzelmi himnusz kapcsán: "A teremben kétféle ember van: aki énekel és aki feltartja a kezét – magyarok és németek." Igen, Németországban már Hitler volt az úr.De vissza a villamoshoz. Kabos felszáll. Számtalanszor tette. Miért is jutna eszébe, hogy baja eshet? Zsidó létére túlélt mindent. Kabos egyébként egyszer már közel járt a halálhoz. Kő Andrástól, a vívás szakavatott szakértőjétől tudjuk, még 1936-ban – tehát az aranyos olimpia után – október 19-én a Berlin térnél (hol máshol…) elütötte a 2-es busz. Csúnyán elütötte. A bajnok bordatöréssel úszta meg a balesetet. És a villamos elindul a híd felé… De még egy pillanatra vissza Berlinbe. Az Est Lapok tudósítója Petschauer Attila volt, aki Los Angelesben még Kabos társaként nyert olimpiát a kardcsapattal. Bajnok interjúja a bajnokkal. Furcsa helyzet, de azért megoldották. Mindketten boldogok voltak, mindketten sírtak. Petschauer 1943 januárjában munkaszolgálatosként csonttá fagyott…A villamos pedig rákanyarodott a Margit hídra. Zöld Ferenc persze nem gondolta volna, ezen a novemberi szombaton látta utoljára Kabos Endrét. Aki sok mindenen ment már keresztül. Sokáig állástalan volt, majd náci karlendítések mellett lett olimpiai bajnok, és a busz is majdnem halálra gázolta. A háború végét várta, azt, hogy végre ismét az legyen az élet értelme, ami korábban: a család, a munka, a vívás. Aztán csak egy hatalmas robbanás hallatszott, a leszakadó híddal a villamos is a mélybe zuhant. És magával vitt – sokakkal együtt – egy nehéz sorsú vívólegendát. Értelmetlen halál. Méltatlan korszak… KABOS ENDRE
Született: 1906. november 5., Nagyvárad
Meghalt: 1944. november 4., Budapest
Klubjai: Tisza István Vívó Club – Szolnok, UTE
Kiemelkedő eredményei: 3x olimpiai bajnok (egyéni és csapat, 1936; csapat, 1932), olimpiai 3. (egyéni, 1932), 6x Európa-bajnok (egyéni, 1933, 1934, csapat, 1931, 1933, 1934, 1935)

Tragikus sorsú bajnokok

CSIK FERENC
Az 1936-os berlini olimpia úszóbajnoka mindössze kilenc évvel élte túl a nagy győzelmet. Orvosként végzett, nem volt kérdés számára, hogy a II. világháború alatt is folytassa hivatását. 1945. március 29-én Sopronban, a kórházba sietve bombatámadás áldozata lett.

GARAYJÁNOS
Szintén szomorú sorsú vívóbajnok (1928-ban Amszterdamban csapatban volt olimpiai bajnok). A német megszállást követő napon hurcolták el hivatalából, sokáig a Gestapo budai fogházában sínylődött, majd Mauthausenbe deportálták. Ott érte a halál a kiváló kardvívót.

PETSCHAUER ATTILA
A vívás ötkarikás bajnokát is utolérte a II. világháború vérzivatara, ukrajnai munkaszolgálatos táborba hurcolták, onnan tovább a legrémesebb télbe. Davidovkánál találtak rá 1943. január 20-án. Csonttá fagyva. Az ő és Kabos élettörténete ihlette a Napfény íze című film készítőit.