Ki nevet a vébén? - hat évtized drámája

Nem kell sokat töprengeni azon, hol kezdjük a felsorolást, ugyanis már az F1 legelső idénye drámai végjátékot hozott. A hétversenyes szezon során szinte minden viadalt követően változott a vb-éllovas kiléte, az Alfa Romeo belharcában Juan Manuel Fangio és Giuseppe Farina fej fej mellett haladt.

A záró nagydíjat az argentin négypontos előnnyel várta olasz csapattársa előtt, de a 80 körös monzai viadal 24. körében kiesett váltóhiba miatt. A futam hátralévő részére is maradt izgalom, hiszen Farina ugyanolyan géppel ment, mint csapattársa, és nála is bármikor beüthetett volna a krach (ebben az esetben a harmadik alfás, Luigi Fagioli is reménykedhetett volna a vb-cím megszerzésében). Ám Farina gépe végig bírta, és így ő lett az F1 első világbajnoka.

Hat évvel később Fangio Peter Collinsszal, immár ferraris csapattársával volt versenyben a vb-címért. Az argentin az utolsó előtti viadalon vette át a vezetést az összetettben, nyolcpontos előnyt szerzett Collinsszal szemben. Aztán Monzában, akárcsak hat évvel korábban, leállt az autója, miközben Collins a futamgyőzelem és a vb-cím felé száguldott.

Ám a fiatal angol a boxba hajtott, és udvariasan átadta autóját Fangiónak (ezt akkor még meg lehetett tenni, a pontokat felezték), aki második lett, amivel végül Collins előtt maradt, és negyedszer is világbajnokká koronázták.

Szintén a Ferrari volt a főszereplője az 1961-es, tragikus véget érő vb-nek, az új szabályokat ugyanis a Scuderia autóira szabták. Az utolsó előtti verseny előtt a német Wolfgang von Trips négy ponttal előzte meg amerikai márkatársát, Phil Hillt. Monza következett, Von Trips indult a pole-ból, de a rajt után visszaesett az ötödik helyre.

A második körben a Parabolica előtt összeért a két autó, mindketten kicsúsztak, a német Ferrarija a közönség közé repült. Von Trips és 14 néző életét vesztette, a versenyt folytatták, Hill a győzelmével a vb élére állt, s előnye behozhatatlan volt többi riválisa számára. A Scuderia az idényzáró amerikai versenyre már nem is nevezett.

A fenti videó kegyeleti okokból nem tartalmazza Von Trips balesetét. Erős idegzetű olvasóink ide kattintva megnézhetik a borzasztó jelenetsort.

Az 1964-es vb utolsó futama előtt a lotusos Graham Hill 39, a ferraris John Surtees 34, a szintén Lotusszal versenyző Jim Clark 30 ponttal állt. Mivel a legjobb hat verseny számított, Hillnek három pont elveszítésével kellett számolnia, azaz Clarknak is jó esélye volt a vb-cím megszerzésére. A mexikóvárosi futamon el is húzott a skót, míg Hill ütközött Surtees csapattársával, Lorenzo Bandinivel, és visszaesett, a verseny végére kétkörös hátrányba került.

A hajrában Clark már-már örülhetett, mert nemcsak hogy az élen állt, Surtees csupán a negyedik volt, azaz a skót a vb-cím felé száguldott. A Lotus motorja azonban az utolsó körben leállt. Surtees harmadik helye még ezzel együtt sem lett volna elég Hill megelőzésére, de Bandini megvárta csapattársát, és maga elé engedte a cél előtt, így a ferraris lett a világbajnok.

Tíz évvel később ismét a Ferrari volt az egyik főszereplő, a Luca di Montezemolo által irányított csapat az idény kétharmadáig uralta a vb-t, Niki Lauda és Clay Regazzoni azonban egymástól vették el a pontokat, miközben a rivális McLaren és Tyrrell kényesen ügyelt arra, hogy Emerson Fittipaldi, illetve Jody Scheckter előrébb végezzen csapattársánál.

Két futammal az idény vége előtt még négyen lehettek világbajnokok, Regazzoni 46, Scheckter 45, Fittipaldi 43, Lauda pedig 38 ponttal állt. A brazil versenyző Kanadában Regazzoni előtt nyert, és az utolsó viadalt 52-52 ponttal várták. Az Egyesült Államokban aztán Regazzoni autója rémesen vezethető volt, a svájci négykörös hátránnyal ért célba, Scheckter kiesése után pedig Fittipaldinak bőven elég volt a negyedik helyen célba érnie Watkins Glenben.

Két évvel később Lauda címvédőként magabiztosan vezetett a vb-n, mígnem a Nürburgringen súlyos balesetet szenvedett. Bár hihetetlenül gyorsan visszatért, előnyéből rengeteget faragott a mclarenes James Hunt, és a fudzsi idényzáró előtt három pont volt a két versenyző között.

A szakadó esőben Lauda három kör után önként kiállt, Hunt viszont végigment, és harmadik helyezésének köszönhetően egypontos előnnyel világbajnok lett.

1980-ban két futammal az idény vége előtt még Nelson Piquet vezetett a pontversenyben Alan Jones előtt, de az utolsó előtti futamon műszaki hiba, az utolsón kicsúszás miatt nullázott, riválisa mindkétszer nyert, és végül simán világbajnok lett.

Piquet 1981-ben kárpótolta magát, az egy Las Vegas-i hotel parkolójában kialakított ideiglenes versenypályán megrendezett nagydíj előtt a williamses Carlos Reutemann-nak 49, Piquet-nek 48, a ligier-es Jacques Laffite-nak 43 pontja volt. A vb-aspiránsok borzasztóan teljesítettek a viadalon, egyikük sem tudott versenybe szállni a futamgyőzelemért. Reutemann váltóhiba miatt végül egykörös hátránnyal csak nyolcadik lett, a hőségtől roppant kimerült Piquet-nek az ötödik helyezés is elég volt (a hatodik Laffite előtt) élete első vb-címéhez.

Két évvel később Piquet ismét hátrányból fordított, ezúttal Alain Prosttal szemben. A Renault francia pilótájának három futammal a vége előtt még 14 pontos előnye volt a Brabham braziljával szemben, de Piquet a következő két futamot megnyerte, és kétpontosra zsugorította a különbséget. A versenyen ismét Piquet remekelt, magabiztosan vezetett, mielőtt Prost motorhiba miatt kiállni kényszerült. A brazil a végén óvatosan vezetett, átengedte a győzelmet csapattársának, Riccardo Patresének, miközben Prost néhány nappal a dél-afrikai futamot követően közölte a Renault-val, hogy elege van, és távozik a csapattól.

Egy évvel később a McLarennél túl későn nyitott hajrája miatt fél ponttal kapott ki Niki Laudától.

Aztán 1986-ban már Prost nevetett a végén. Az ausztráliai idényzáró előtt McLaren-pilótaként 64 ponttal állt, míg két williamses riválisa közül Nigel Mansellnek 70, Nelson Piquet-nek 63 pontja volt. Drámai verseny következett, Mansell gumidefekt miatt kiesett, majd az eset miatt túlságosan óvatos Piquet kereket cserélt, és új gumikon eredt az éllovas Prost után. Végül nem sikerült utolérnie, négy másodperccel kikapott, és emiatt az idényt uraló Williams lemaradt a vb-címről.

Aztán jöttek Prost Ayrton Sennával vívott csatái: 1988-ban a McLarennél az Olasz Nagydíj híján az összes futamot megnyerte a kiváló páros, amely az idény 1031 versenykörének 97.3 százalékát az élen töltötte. Bár Prost több pontot szerzett (105-öt a brazil 94-ével szemben), az akkori szabályok szerinti mínuszolások miatt – csak a 11 legjobb eredményt vették figyelembe – Senna lett a világbajnok 90 ponttal Prost 84-ével szemben. Az utolsó versenyen a brazilnak csak a célba kellett kísérnie győztes csapattársát a második helyen, és ezt is tette.

Az 1989-es és 1990-es csatájukat, mivel az idény utolsó viadala előtt eldőlt a világbajnokság, e helyütt nem taglaljuk.

Annál inkább az 1994-es idényzárót, amely előtt Damon Hill Michael Schumacher eltiltásai és kizárásai miatt az utolsó futam előtt egy pontra megközelítette német vetélytársát. Az Ausztrál Nagydíjon aztán a német vezetett kicsúszásáig, amelyet követően visszajött Hill elé, de a lendületből előző Williams-pilótára „csukta a kaput", a két autó összeért, s olyan súlyosan megsérült, hogy mindketten kiestek, és a benettonos lett a világbajnok.

Schumacher három évvel később Jacques Villeneuve elleni csatájának utolsó felvonását is egypontos előnyből kezdte, Jerezben is ugyanúgy vezetett, mint Ausztráliában, és a kanadaira is ugyanúgy ráhúzta az autóját, mint az angolra. Csakhogy ezúttal pórul járt, csak ő esett ki, és az idény végén ki is zárták a világbajnokságból.

Az 1998-as idényzárót viszont négypontos hátrányból kezdte Mika Häkkinennel szemben, és Szuzukában sem járt sikerrel. A rajt előtt lefulladt Ferrarija, s hiába jött fel a mezőny végéről a harmadik helyre, a futam kétharmadánál defektet kapott, és kiesett, a finn pedig győzelemmel ünnepelte vb-címét.

Häkkinen egy évvel később ugyanígy tett, igaz, négypontos hátrányból indult, és ellenfele Eddie Irvine volt.

„Voltam már hatodik, ötödik, negyedik, harmadik és második is Szuzukában, itt az ideje, hogy teljessé tegyem a listát" – mondta Irvine az utolsó előtti viadalon, a Malajziai Nagydíjon aratott győzelme után. Csakhogy hiába próbálkozott, Häkkinen Szuzukában verhetetlen volt. Pedig Irvine már akkor is világbajnok lett volna, ha nem ő, hanem az idény közben lábtörést szenvedő, összetettbeli esélyeit hamar elveszítő Schumacher megveri Häkkinent. Ezen a napon azonban a német sem volt elég erős.

Schumi a következő idényeket uralta, hétszeres világbajnok lett, és 2006-ban már a nyolcadikért szállt harcba. Az utolsó előtti futamig ugyanannyi pontot szerzett, mint Fernando Alonso, és vezetett is Szuzukában, mielőtt elfüstölt a motorja, és az idényzáró előtt tízpontos hátrányba került. Az utolsó versenyen nem tudta ledolgozni ezt a hátrányt, defekt miatt a mezőny végéről kellett visszakapaszkodnia, míg Alonso második lett.

Egy évvel később Kimi Räikkönen az F1 történetének legnagyszerűbb feltámadását produkálta, az utolsó két futamon 17 pontos hátrányt dolgozott le. Az idény során ugyanúgy segített neki Alonso és Lewis Hamilton mclarenes belharca, mint 1974-ben Fittipaldinak Lauda és Regazzoni, valamint 1986-ban Prostnak Piquet és Mansell csatája.

Az utolsó futam előtt azonban még mindig kellett neki a győzelem mellett, hogy Alonso legfeljebb harmadik, Hamilton pedig hatodik legyen. A spanyol nem bírt előrébb kecmeregni, az angol pedig csak a hetedik lett. Räikkönen 110, riválisai 109-109 ponttal zártak.

Kevesen gondolták, hogy izgalmasabb is tud lenni egy világbajnoki hajrá, de csak egy évet kellett várni a cáfolatra. Az idényzáró előtt Massa hét ponttal volt lemaradva Hamiltontól, azaz ugyanaz volt a helyzet, mint Räikkönen esetében: ha a mclarenes nem végez az első ötben, a brazil a világbajnok.

A versenyen végig Massa vezetett, míg Hamilton az ötödik hely környékén száguldva borzolta szurkolói kedélyeit. Aztán a hajrában eleredt az eső, Massa az első, Hamilton a negyedik helyről állt ki kereket cserélni. Timo Glock a Toyotával abban bízott, nem lesz elég intenzív az eső, és végig tud menni a slick gumikon, s ezzel a döntésével esélyt adott Massának. Hamiltont ugyanis megelőzte Sebastian Vettel, és az angol visszaesett a hatodik helyre.

Massa már célba ért, amikor Hamilton még mindig csak a hatodik volt, de az angol az utolsó kanyar előtt utolérte az autójával a vártnál sokkal jobban szenvedő Timo Glockot, és megelőzte, s az ötödik helyezésének köszönhetően világbajnok lett.

A Formula–1 drámai idényzáróinak következő részét vasárnap Abu-Dzabiban rendezik meg, s könnyen lehet, hogy ezúttal is az utolsó körig várni kell a fordulattal.