A Formula–1 eddigi 63 idénye során összesen 32 világbajnokot ünnepelhetett, közülük 15 pilóta nyert egynél több bajnoki címet. Ebből a 32 fős társaságból azonban mindössze öt – vagy hat – versenyző mondhatja el magáról, hogy ilyen-olyan okból kifolyólag legalább egy teljes szezont kihagyott.
Ehhez a társasághoz csatlakozik most a 32 éves Kimi Räikkönen, aki 2007-ben még a Ferrari színeiben lett bajnok, majd a 2009-es idény végén, miután a Scuderia szerződtette Fernando Alonsót, elhagyta a sorozatot. Eddig bírta a rali-világbajnokságot és a NASCAR-t – jövőre már a Lotus néven versenyző csapatnál szerepel.
Az első pilóta, aki világbajnokként legalább egy teljes szezont kihagyott, tulajdonképpen abba sem hagyta. Az ötvenes évek legendás argentin pilótája, Juan Manuel Fangio 1951-ben szerezte meg első vb-címét, ám egy évvel később nem találni a nevét az F1-ben szereplők között.
Az 1951-es idény végén a Fangiót is alkalmazó Alfa Romeo kivonulása miatt csak a Ferrarinak voltak versenyképes autói, ezért 1952-ben inkább a Formula–2-es szabályrendszernek megfelelő autók számára írták ki a világbajnokságot (amelyben így is dominált a kisebb autóival is remeklő Ferrari). Így aztán Fangio júniusig nem is talált magának szabad autót, majd két, a vb-pontversenybe nem számító futamon elindult, a harmadikon, Monzában pedig úgy összetörte magát (kirepült az autójából, és nyakcsigolyatörést szenvedett), hogy az idény hátralévő része ráment a felépülésére.
Ezért nincs Fangiónak hivatalos, F1-es versenyzői statisztikája 1952-ből. Az 1953-as „visszatérése” után 54-től 57-ig sorozatban négy világbajnoki címet nyerve uralta a sportágat.
Az argentin Maestro tehát úgy lett az első, világbajnokként visszatérő pilóta, hogy vissza sem vonult. Nem úgy a másik véglet, az 1980-ban bajnoki címet szerző ausztrál kiválóság, Alan Jones, aki viszont kétszer is visszatért visszavonulásából.
Az ausztrál első búcsúja nagyszerűre sikerült, hiszen pályafutása 12., egyben utolsó győzelmét aratta az első Las Vegas-i Caesar’s Palace Grand Prix-n. A következő évben hazájában versenyzett, majd 1983-ban egy alkalomra – az USA Long Beachben rendezett nagydíjára – visszatért az Arrows csapathoz. Bár ne tette volna: 12 körrel a verseny vége előtt rosszul érezte magát, így feladta a futamot, majd bejelentette újabb visszavonulását.
A második távollét már majdnem két évig tartott. Az 1985-ös évad utolsó öt versenyére ült be a Team Haashoz, ahol négyszer kiesett, egyszer csapata nem indult a futamon. A következő évben egy 4. és egy 6. hely még összejött neki rengeteg kiesés mellett, így végleg befejezte F1-es szereplését.
Jones volt tehát a legkevésbé sikeres visszatérő pilóta, ám őt időben megelőzte Niki Lauda. A kiváló osztrák sofőr még kétszeres bajnokként az 1979-es Kanadai Nagydíj edzése után közölte csapatfőnökével, bizonyos Bernie Ecclestone úrral, hogy őt untatja „a körbe-körbe autókázás”, úgyhogy azonnal visszavonul.
Lauda két évig saját légitársaságát működtette, majd elfogyott a pénze, ezért az 1982-es szezon rajtjánál már ott ült a rajtrácson az egyik McLarenben. Második „újonc” évében két futamot nyert, majd 1984-ben, további öt győzelmet aratva, megszerezte harmadik világbajnoki címét – fél ponttal megelőzve csapattársát, Alain Prostot.
Lauda tehát Jones után a másik véglet a visszatérő világbajnokok sorában – eredményesség terén –, míg Nigel Mansell afféle arany középutat képvisel. Az 1992-es világbajnok a következő évben a tengerentúli Indycar-sorozatban lett bajnok – újoncként... Aztán 1994-ben eljött a visszatérés ideje.
Az F1 történelmének egyik legnagyobb hatású szezonjában a tragikus imolai balesetben elhunyt Ayrton Senna pótlására a Williamsbe került újonc, David Coulthard helyén kapott a szezon közepén egy, a szezon végén pedig három versenyt a bajszos bajnok (a többi versenyen Indycar-szereplése miatt nem indult). Egy negyedik helyezéssel, valamint az idényzáró megnyerésével segített csapatának bebiztosítani a konstruktőr-világbajnoki címet.
A következő idényt aztán már talán neki sem kellett volna elvállalnia: 95-re aláírt a McLarenhez, ám a szezon első két versenyén egyszerűen nem fért be az autóba. Imolában két kör hátrányban a 10. helyen zárt, alig tudta tartani a középmezőnnyel a tempót, a következő versenyen Barcelonában meg műszaki hiba miatt feladta a futamot. Ezt követően – arra hivatkozva, hogy nem versenyképes az autója – végleg visszavonult.
Az 1997-es évad bajnoka a 2003-as szezon vége előtt egy versennyel pocsék teljesítménye miatt lapátra került a BAR Hondánál, és nem is kapott ülést a következő szezon elején. Hivatalosan nem jelentette be visszavonulását, sőt hangoztatta, hogy ő csak a lehetőségre vár. Ezt végül szeptember végén kapta meg, amikor Jarno Trulli helyét foglalta el a Renault-nál. Három pocsék versenyt futott, majd két évre szóló szerződést kötött a Sauberrel. A hosszú pihenő utáni legjobb eredménye egy negyedik hely volt, és fél évvel szerződése letelte előtt elköszönt tőle a svájci csapat a 2006-os Magyar Nagydíjat megelőzően. Villeneuve azért maradt le a listáról, mert nem hagyott ki egy teljes idényt, így pályafutásában nincs „lyuk” – ám ahhoz elég hosszú a szünet, hogy megemlítsük. |
Hasonló a helyzet Mario Andrettivel, aki F1-es karrierje elején, 1968 és 1974 között az F1 és a tengerentúli sorozatok között ingázott, és csak 1975-től vált „főállású” F1-es versenyzővé. 1978-ban világbajnok lett, 1981 végéig még rendszeresen versenyzett az F1-ben, de a következő évben csak három futamra tért vissza, az idény elején a Williamsszel a 19. helyről esett ki. Úgy tűnt, végleg távozik, és áprilistól szeptemberig nem is láthattuk az F1-es pályákon. Ám a tragédiáktól sújtott Ferrari (Gilles Villeneuve májusban elhunyt, Didier Pironi júliusban súlyos lábsérüléseket szenvedett) az Olasz GP-re visszahívta, és a közönség hatalmas örömére, a sportág történetének egyik legnagyobb csodáját végrehajtva a pole pozícióba juttatta a vörös gépet, amellyel harmadik lett. Las Vegasban végleg elköszönt az F1-től. |
Nem Lauda volt az egyetlen, aki visszatérése után világbajnoki címnek tudott örülni: a francia Alain Prost 1993-ban ünnepelte negyedik bajnokságát – miután a komplett 1992-es szezont kihagyta. Történt, hogy Prost a 91-es Japán Nagydíjon Ferrariját egy teherautóhoz hasonlította, mire az olasz csapat azonnali hatállyal megvonta tőle a versenyülést. A jó szavakért cserébe ráadásul a Ferrari nem engedte el Prostot élő szerződéséből, így kénytelen volt kihagyni a 92-es idényt.
A 93-as évadban a Williamshez igazolt, és a második helyen záró nagy rivális, Senna és a harmadik helyen végző csapattárs, Damon Hill előtt végezve megszerezte negyedik világbajnoki címét, és soha többé nem tért vissza versenyzőként.
Räikkönen bejelentése előtt már csak egyetlen pilóta akadt, aki világbajnokként tért vissza a száguldó cirkuszba legalább egy teljes szezon kihagyása után: Michael Schumacher 2010-ben, hároméves aktív pihenés után ült újra a volán mögé.
A hétszeres világbajnokként 2006-ban távozott németről persze folyamatosan hallani lehetett, hogy rövidesen visszatér, de hol ő nem akart újból beülni a Ferrariba, hol meg az egészségi állapota nem volt megfelelő – motorbalesete miatt a nyaka nem bírta a terhelést, így Felipe Massa helyére két olasz, Luca Badoer, illetve Giancarlo Fisichella került 2009-ben.
Schumi visszatérése óta csak rontja korábbi kiváló statisztikáit, hiszen nemhogy a győzelem, de még a dobogó sem sikerült neki. Az előző két idényben négyszer végzett a negyedik helyen, és szépen gyűjtögeti is a pontokat, ám egyelőre elmarad korábbi teljesítményétől. Mindenesetre Alan Jonesnál mindenképpen jobb teljesítményt nyújt az Öreg, és egy újabb futamgyőzelemmel Mansell is lepipálható lenne.
Íme tehát a világbajnokként, legalább egy szezont kihagyó pilóták visszatéréseinek története. Räikkönen maga dönti el, hogy jövőre a Lauda és Prost által fémjelzett úton indul el a győzelem felé, esetleg a Schumacher-féle megbízható középszert hozza a stabil pontszerzésekkel vagy futamgyőzelemmel, mint Nigel Mansell, netán kiröhögteti magát, mint Alan Jones vagy éppen az autójába be nem férő angol bajnok.