Hatos Szabolcs:
„Hogy mi járt a fejemben akkor, a San Marinó-i Nagydíj rajtrácsán? Csak szerettem volna túl lenni végre azon a hétvégén, s tiszteletkörünkön az égig emelni az osztrák lobogót barátunk, Roland tiszteletére. Aztán kiszállni. Gondoltam, lezárom életemnek egy csodálatos fejezetét – azért, hogy a folytatásban egy újabbat nyithassak.
Az F1 mint olyan számomra már nem lehetett ugyanaz, különösen Imola után. A sportággal kapcsolatban további ambícióim nem voltak – rengeteg más egyéb teendőim ugyanakkor igen, így hazai pályán, a gyönyörű Brazília földjén folytathattam a megkezdett munkát.
A jövő tehetségeit kutattam.
Miközben az új évezred felé haladva örömmel konstatáltam, hogy egykori csapataim továbbra is jó úton járnak – 1996 és '99 között tarolt a Williams és a McLaren –, munkánknak hála világszerte rengeteg fiatal kapott esélyt a kitörésre, egyszersmind brazilhon hírnevének öregbítésére – értük megéri, megérte csinálni, gondoltam.
Bevallom, később jó volt hallani Frank és Ron dicsérő szavait, mikor együtt emlékeztünk.
Azt mondták, remek fizikumomnak köszönhetően még ma is beférnék! Nos, a számukra (is) mindig imponáló győzni akarásom idővel már alapítványunk és a családi vállalkozás malmára hajtja a vizet, így egy szó, mint száz: köszönöm, jól vagyok.
Jól vagyok, csak hiányzik a semmihez sem hasonlítható győzelmi mámor. A nyüzsgés, a sebesség...
Az élet."

Deák Attila:
„Szösszenet az életemből...
»Ahogy felkelek és lassan a mosdóba megyek, érzem, hogy az idő eljárt már felettem. Nemrég múltam 54 éves, de ahogy lassan érzem arcomon a hűvös víz éltető hatását, úgy kezd visszatérni belém az életöröm is. Hiszen nincs mit szégyenkeznem, simán lenyomok még 50 fekvőtámaszt és lefutok vagy 20 km-t akár fél lábbal is. Elmosolyodtam... A tükörben már egy optimizmustól duzzadó fekete hajú macsót láttam. Tényleg én vagyok az egyik legszerencsésebb ember a Földön. Gyerekeim valahol Svájcban vannak, feleségem még szunyókál és ahogy lenézek hatalmas teraszunkról, Sao Paulo látképe tárul elém. Frankie, a kutyám lázasan üdvözöl, ahogy friss vizet teszek a táljába, az Ő arca is derűsebb lesz. Lehajolok hozzá, végig simítom bozontos bundáját és arra gondolok, mikorra kell beérnem a „gyárba". Az „öreg" Frank Williams már nagyon várja, hogy az elkövetkező Spanyol Nagydíjra kiagyaljunk valamit. Nem vagyok ideges, nyugalmat érzek, hiszen pár nap kimenőt kaptam, hogy frissen érkezhessek Spanyolországba. Évente azt a pár hetet, amit itt tölthetek, a legnagyobb ajándéknak érzem. Ezt a napot Lilianéval fogom tölteni – ahogy tegnap megbeszéltük –, hiszen csak holnap kell elutaznom. A ránk váró csodálatos élmények hatására egészen felvillanyozódtam és beosontam még az ágyba, hogy átöleljem a feleségem. Ahogy ott feküdtünk, hallottam, ahogy veszi a levegőt, éreztem, hogy együtt ver a szívünk, fél szememmel láttam, ahogy Frankie egy gumi Ferrarit próbál darabjaira szedni... magamban azt kívántam, bárcsak örökké tartana ez a boldogság.«
Az én szívemben így él tovább..."

Molnár Balázs:
„1994-ben, anyák napján vesztette életét Ayrton Senna. Háromszoros világbajnok Formula–1-es pilóta, már addig is élő legenda. Hogy mi lett volna, ha? Hát legyen itt egy fiktív történet egy emberről.
Miután Imolában életét vesztette Roland Ratzenberger az időmérő edzésen, Senna erősen gondolkodott. Talán az élet értelmén, talán a sors furcsa hegyein és völgyein, talán Isten szaván, mely néha váratlanul szólítja magához földi híveit.

Az élen haladt a versenyen. A mezőny elején, ahol egy pilóta a legjobban érzi magát. Mögötte a tejfeles szájú német reménység, Schumacher. A Tamburello-kanyar előtt valami fura hang szólt neki. Ő lelassított, majd félrehúzta az autót. Se ő, se a mérnöke, se a szerelők, senki nem értette, miért. Félreállt. Az élről. Úgy vette ki a kormányt az autóból, ahogy még soha, nem feszülten, nem idegesen, nyugodtan. Tudta, hogy mit csinál. Kiszállt. Az a verseny számára véget ért.
A verseny után odasétált Michaelhez, aki így megörökölte a futamgyőzelmet. Egy pici osztrák zászlót adott át neki. Azt tervezte, hogy Roland tiszteletére majd meglengeti a dobogón, de most ez az ifjú Schumacher dolga volt. Se pezsgő, se ünnep, csendes siker az F1 San Marinó-i Nagydíján.
Az interjúszobában Michaelt kérdezik, hogy mit szól Senna kiállásához. Ő annyit mond: az ő döntése volt, biztosan tudta, mit akar.
Senna nem mondott semmit, az újságírók pedig értetlenül álltak. Ayrton, a kemény pilóta az idényt úgy versenyezte végig, hogy a sisakjára egy osztrák lobogót festetett. Furán nézett ki a brazil nemzeti színek között a piros-fehér-piros kis zászlócska, de ő akarta, az ő döntése volt.
1994-et a harmadik helyen zárta, Hill és Schumacher mögött. Schumacher sikerénél, mikor is Hillt kiütötte, ő volt, aki néhány méterről végignézte a jelenetet, hiszen ott haladt mögöttük néhány tizeddel. Ő volt, aki felemelte a hangját, hogy azért ezt mégsem kellene hagyni. Az ő szava sokat ért, Schumacher elvesztette a vb-címet, mert Senna hangjára elvették a pontjait. Michael úgy fogalmazott: Imolában nekem adta Ayrton az első helyet, az idény végén pedig elvette tőlem.
Senna még két idényt versenyzett a Formula–1-ben. Látta 1995-ben Michaelt a csúcsra érni, majd leesni onnan, amikor Hill ismét legyőzte. 2000-ig visszavonultan élt Sao Paulóban, majd megnősült. Gyermeke, Roland is imádta az autókat. Ayrton mindenképpen szerette volna, ha unokaöccse, Bruno F1-es pilóta lehet, ezért minden követ megmozgatott. Miután a befektetők az ő nevéhez kötötték Bruno támogatását, 2001-ben megjelent a Formula–1-ben a Senna GP. Unokaöccse, Bruno és egy tehetséges olasz pilóta vezette a két autót. Legjobb helyezésük a vb-táblázaton az összesített 7. hely volt. A csapat 10 évig volt jelen a sorozatban. Pikáns volt, amikor 2001-ben Prost és Senna is saját csapattal vett részt a sorozatban.
Ayrton csapata egyetlen futamgyőzelmet aratott. Monacóban, 2010-ban, amikor is váratlanul szakadni kezdett az eső. Senna évekig a legjobb esőmenő volt a sorozatban. Pontosan tudta, hogy mit kell tennie unokaöccsének, mindenki másnál jobban tudta. Bruno pedig győzött.
Abban az évben volt utoljára Senna GP autó a rajtrácson.
Ayrton Senna ma a Williams csapatfőnöke. Csak Frank Willams és ő tudja, miért állt félre 1994-ben, Imolában. Frank pedig tudja, Senna az egyetlen alkalmas ember, aki átveheti tőle a stafétát legendás csapatánál. A Williams-istálló ma, 2014-ben újra nagycsapat lett. Sennával, Senna által."

Fekete János:
„Hogy mit ért volna el Senna az F1-ben 1994 után? Azt gondolom, nem nehéz elképzelni. Reálisan nézve még két címet megszerzett volna, valószínűleg ötszörös vb-győztesként iszogatna egy koktélt valahol Sao Paulo strandján.
1994-ben a Williams gyengélkedése (legfőképp az aktív felfüggesztés betiltása) miatt Schumacher megnyerte volna a címet, azt valószínűsítem, de a következő év viszont már Sennáé lehetett volna.
Hogy az aktív pályafutása után mihez kezdett volna? Ismerve, látva az ő konfrontatív, ugyanakkor zárkózott, visszahúzódó személyiségét, nem gondolnám, hogy az F1-ben maradt volna bármilyen tisztségben is, legyen az csapatvezető vagy menedzser. Azt gondolom, Brazíliában élne, és valamilyen polgári foglalkozása, elfoglaltsága lenne.
Rengeteget jótékonykodott, nagy összegekkel segített különféle szervezeteket, így el tudom képzelni, hogy ilyen területen dolgozna.
Ugyanakkor imádta Brazíliát és a szülővárosát, emiatt idejének jelentős részét odahaza töltené.
Személyiségét Pete Sampraséhez tudnám hasonlítani. Ő is visszahúzódva él a családjával, nincs jelen a bulvárban, nem róla szólnak a hírek. Ritkán vesz részt nyílt eseményeken, inkább csak akkor jelenik meg, amikor annak karitatív célja van. Hasonló életvitelt tudnék elképzelni Senna esetében is.
Ezt gondolom róla. Nagyszerű bajnok volt, magával ragadó, ugyanakkor megosztó személyiséggel, hihetetlen képességekkel, mindent és mindenkit felülmúló győzni akarással, versenyszellemmel. Ezek összessége miatt vált kimondva-kimondatlanul is a valaha volt legnagyobb bajnokká. Még ha nem is ő nyerte a legtöbb címet. Érdekes párhuzam, hogy aki végignézte a halálát az autójából, most szintén az életért küzd.
Ayrton, te nyugodj békében, Michael, te pedig küzdj, amíg erőd engedi!"

Csete Tibor:
„Ami Muhammad Ali az ökölvívásban és Björn Borg a teniszben, az Ayrton Senna da Silva az autósportban. Első az elsők között, mert „ha második vagy, te vagy az első, aki veszít"! De ő mindig nyerni akart. 1988, 1990, 1991 Ayrton Senna és a McLaren-Honda mindent elsöprő győzelmei és 1994. május 1. a Tamburello-kanyarral és a betonfallal voltak élete világraszóló sikerei és végzetes pillanatai.
Megderesedett göndör hajfürtökkel, a kezemben Bibliát forgatva ülök a Pinheiros- és a Tamanduatei-folyók medencéjében elterülő Sao Pauló-i otthonom teraszán. Csak ülök és gondolkodom, közben jótékonykodom, fiatal gyermekek egészséges életmódján szorgoskodom. Vagyok a jónak tanítója, a sportra nevelés oktatója. Nem vagyok én semmi jónak a megrontója, csak az igazság megmondója. Tehát ha egy sportágat szeretünk, a szerelmünkért sokat kell áldoznunk. A lehetetlen nem tény, hanem vélemény, a lehetetlen nem kinyilvánítás, hanem kihívás, mert a lehetetlen csak egy múló pillanat. Az igazi dicsőség térdre kényszerülni, és azután mégis felállni. A sport, ha szereted, akkor játék, ha élvezed, akkor öröm, ha nyersz, akkor szerelem, de a végzeted is lehet a mennyország!
Ne sírjon senki miattam, mert sírni csak a győztesnek szabad."

Lengyel Zoltán:
„Ayrton lengetni kezdte az osztrák zászlót. Végig magánál tartotta, az egész verseny alatt, így akart tisztelegni elhunyt versenyzőtársa emléke előtt. Ahogyan az embereknél szokás. Úgy tűnt, hogy ez nem jó előjel, mivel pilótatársa egy nappal korábban csapódott a betonfalba, majdnem annyi idősen, mint ő. Így halnak a pilóták. A pályán. Benne van.
Megnyerte a versenyt. Végre, két vesztes futam után, aztán, most, a harmadikon beindult az autó, a szerencse, és ő, Ayrton Senna. Minden idők legnagyobb pilótája. Az istálló tulajdonosa, egy angol lovag, Frank Williams, aggódva mosolygott a tolószékéből, amelybe egy utcai balesetből kifolyólag került, azelőtt nyolc évvel.
A baleset után Ayrton Senna és két versenyzőtársa, Michael Schumacher és az osztrák Gerhard Berger létrehozták a Versenyzők Érdekvédelmi Szervezetét, hogy a pályák és az autók biztonságáért tegyenek. A következő futamra a herceg előtt került sor, Monaco városállamában, ott, ahol a multimilliomos formaegyes szépfiúk mindig is éltek, a sebesség bűvöletében. Életüket sokmillió dollárért kockáztatták.
Az időmérőn az első két futam győztese, a fiatal tehetség, a német Schumacher kicsúszott és a gumifalnak csapódott. Saját lábán szállt ki az autóból, de valami nem volt rendben vele. Szédült. Aznap délután kómába esett. Monaco nagy hírű kórháza vette kezelésbe, sokáig ápolták.
Ayrton Senna ellenfél nélkül maradt. Hamarosan behozhatatlan előnyre tett szert a világbajnoki versenyben, majd megnyerte a negyedik vb-címét, a halál évében, egy olyan évben, amikor haláleset történt, amire már tizenkét éve nem volt példa az autóversenyzés történetében. Európai társa, Michael, továbbra is mélyen aludt, kómában.
Senna ellenfél nélkül nem tudta megmutatni, kicsoda ő valójában. Hiába nyert új címet, hiába ünnepelte a világ, visszavonult. Csajozott, bulizott, utazgatott, de sosem vitte túlzásba, mindig ő maradt Senna, a jóképű brazil autóversenyző-bajnok. Pár kilót ugyan felszedett, továbbra sem beszélt sokat, de azért jókedvűen és derűsen nyilatkozott. Pedig unta már az egészet, unta, hogy mindig ugyanaz nyer, éveken át, mint egy robot. Volt kollégája, a finn Mika Häkkinen hatodik világbajnoki címéről fürdőgatyában mesélt, nevetgélve, egy koktéllal a kezében, valahol az óceánparton, fent van az interneten, meg lehet nézni.
Aztán telefonált a Professzor. Hogy lenne-e kedve.
A Professzor volt valaha az ősellenség, de kibékültek, mikor Alain, a franciába oltott német visszavonult. Ő volt az európai matematikus, aki mindig gondolkodott, talán nyerhetett volna többet, mint bárki más, de élni akart, és átadta az ülését. Így múljon el a világ dicsősége.
Alain Prost istállót akart, mindenáron. Ő is unatkozott, elege volt a tévékommentátorok ostoba világából. Szerzett szponzort, motort, pilótát, mindent. Nehéz volt, de volt újra kihívás. Újra. Ez volt legfontosabb, a kihívás. Ayrton nézte az adatokat monitoron, dübörögtek a motorok, száguldottak az új tehetségek, ő halkan háborúzott a mérnökökkel, a szerelőkkel, elküldte a sajtót a fenébe, konzultált a pilótákkal. Persze a brazilok jobban értették, miről beszél, mint az osztrákok vagy a franciák. Talán a finneknek volt fogalmuk arról, mire gondol, de mindegy. Az évad végén olyan pilóta nyerte a világbajnokságot, akivel még együtt versenyzett egykoron, Rubens Barrichello, egy honfitárs. A rákövetkező évben pilótáját a nagyobb pénz ígéretével leigazolták az olaszok, a híres Ferrari, amely istálló sok éve várt a sikerre. Ayrton maga alatt volt. Prost marasztalta, de otthagyta a csapatot.
Elvesztette minden reményét, nem volt többé kihívás, semmiben sem hitt tovább, nem bizakodott, nem várt. Visszavonult mindentől, nem mutatta, mit csinál, hogyan él, hogyan gondolkodik, nem nyilatkozott többé. Néha bement a kómában fekvő barátjához a kórházba, a legnagyobb titoktartás mellett, napszemüvegben, nem volt fotós, aki megleshette volna. Pedig a magazinok belőle éltek volna. Évekig nem lehetett tudni, mi van vele.
A szerelem azonban megtalálta őt, a bajnokot, a szerelem túl erős volt, nem tudta elrejteni, hiába birkózott vele. Hirtelen jött, a szélárnyékból, megelőzte őt, és megmutatta, egy versenyző sem örök. Nincs is verseny. Ayrton fejet hajtott. Gyermekei születtek, elbújt egy kis szigeten, távol a világ zajától, nyugodtan, békésen próbált éldegélni. De a világ amúgy sem vele foglalkozott, hanem a közelgő háborúval.
Schumacher időközben magához tért, néha mutatták is a tévében, ahogyan tolószékben próbálja megtalálni brazil barátját.
Senna megkereste őt. A világ közben lángba borult.
A legutolsó információk szerint éppen a mai napon van tíz éve annak, hogy Ayrton Senna da Silva eltűnt. Ma, ebben a vészterhes időben emlékezzünk arra a férfira, aki szembenézett a halállal és elindult a trópusi viharban, egy menekültekkel teli helikopter fedélzetén, hogy aztán soha, senki sem tudja meg, túlélték-e. Sosem találták meg a helikopter darabjait, a testeket, semmit. Egyszerűen eltűntek.
Annyit lehet tudni, hogy a gépet maga a világbajnok vezette. Ki más."

Török F. László:
„Ha Senna nem halt volna meg 20 éve...
• 2004 óta F1-ben regisztrált halesetek száma nem lenne 0, soha semmi nem volt ekkora hatással a biztonsági előírások változására.
• Sokkal kevesebb Senna-fan lenne a világon, a „földönkívülieket" csak holtukban tudjuk igazán értékelni.
• A Formula–1 sokkal később vált vonna olyan sporttá, amit folytonos szabályváltozásokkal kell izgalmassá tenni.
• Bernie Ecclestone-nak sokkal kisebb hatalma, és valószínűleg még több pénze lenne.
• Flavio Briatore nem 2008-ban bukik le bundázással, hanem sokkal korábban.
• Sokkal több brazil gyerek kapott volna anyagi támogatást a sportkarrierje építésére, és sokkal kevesebb brazil gyereknek lenne lelki motivációja.
• Damon Hill és Jacques Villeneuve nem lenne egyszeres, Mika Häkkinen kétszeres világbajnok.
• Második F1-es visszavonulása után valószínűleg túraautó-, motorcsónak-, repülőgép- vagy síbalesetben halt volna meg."

Bolla Máté:
„1994. május elsején az imolai nagydíjon Ayrton Senna sértetlenül szállt ki az összetört Williamséből. A baleset után fellélegezhettünk. Senna pár másodpercig ugyan nem mozdult a becsapódás után, de mint később elmondta, ez amiatt volt, mert pillanatokra elvesztette az eszméletét.
Az 1994-es évben nem érezte jól magát a Williamsnél. Csak a negyedik futamon sikerült dobogóra állnia, de akkor annak a legmagasabb fokára. A szezonban többször végzett az első háromban, győzelmei is voltak, de ez csak a világbajnoki összetett második helyéhez volt elég. Az 1995-ös esztendőben is második lett, épphogy lecsúszva a világbajnoki címről. Senna ekkor megfogadta, ha nem nyeri meg a következő évben a világbajnokságot, visszavonul.
1996-ban azonban nem kellett szögre akasztania a sisakot, mert sikerült a Williamsszel megszereznie a negyedik világbajnoki címét, 1997-ben pedig az ötödiket is. A következő évben gyenge szezont futott. A világbajnoki cím ekkor messze került tőle. Senna elmondta, hogy ezzel az autóval minden egyes pontért meg kellett küzdenie. Azonban a vezetői képessége mégis elég volt ahhoz, hogy zsinórban tizedszer (összesen pedig tizenegyszer) győzzön a Monacói Nagydíjon. Ez alighanem karrierje egyik legnagyobb győzelme volt. Az 1998-as szezon végén úgy döntött, hogy visszavonul.
Amit el szeretett volna érni a Formula–1-ben, azt elérte. Beérte az öt világbajnoki címmel rendelkező Juan Manuel Fangiót.
Azt mondta, hogy a következő évet aktív pihenéssel tölti a családjával. Azt, hogy a későbbiekben visszatér-e, határozottan elutasította. 1999-ben és 2000-ben is pihent Senna. A családjával végignyaralta ezt az időszakot. Mint mondta, családapaként van mit bepótolnia, és hogy jelenleg ez a legfőbb motivációja, hogy mindenben megfeleljen a családjának.
2001-ben újra feltűnt a Formula–1 világában. Ron Dennis hívta meg a McLarenhez. Több futamot a csapat boxából nézett meg. Ekkor felröppentek a pletykák, hogy visszatér. Senna megerősítette, hogy kapott megkereséseket és ebből egy ajánlaton nagyon el is gondolkodott. Ezzel az autóval mindig a mezőny élén lehetne, és tudja, hogy sokan szívesen látnák is ott. Azonban ez az élvezet csak pár körig tartana és nem is lenne túl nagy kihívás a safety carral. 2002 és 2006 között többször megjelent a Formula–1-es futamokon mint vendég. Folyamatosan jelen volt a médiában azzal, hogy elmondta a véleményét a világbajnokság alakulásáról és a szabályváltozásokról. Ezekben az években az alapítványával foglalkozott. Pénzt és időt nem kímélve támogatta az alacsony jövedelmű családból származó gyerekeket, hogy képességeiket a lehető legjobban ki tudják használni ahhoz, hogy sikeres lehessenek a jövőben.
Számos elismerést kapott ezen tevékenysége miatt.
2007-ben aztán Senna váratlanul bejelentette a visszatérését. A Le Mans-i 24 órás autóversenyen indult a legnagyobb kategóriában a Peugeot volánjánál. A lehetőséghez korábbi riválisa (mára barátja) Alain Prost segítette hozzá. Bár az első évben technikai hiba miatt csapata kiesett a versenyből, Sennát ez nem tántorította el, hogy a következő évben is induljon. A légkör rendkívül szimpatikus számára és az évi egyszeri erőpróba mellett jut ideje a családjára és az alapítványára is. Mint elmondta, a Formula–1-es pályafutása óta nem érzett ekkora motivációt magában. Ayrton Senna azóta minden évben elindult a Le Mans-i 24 órás versenyen. Azóta már négyszer tudta csapatával megnyerni a legendás futamot, idén pedig az ötödik győzelmére készül.
Azt mondta, hogy ez lesz az utolsó, mert jobban már nem szeretné megdönteni a »minden idők legidősebb győztese« címet. 54 évesen nem is kívánhat többet egy autóversenyző, mint hogy két kategóriában is többszörös bajnok legyen.
Ayrton Senna sikeres ember, aki egy tartalmas életutat járt be. Köszönjük neked, hogy ennyi örömet és feledhetetlen pillanatot szereztél nekünk szurkolóknak. Ha a versenyzéshez már nem is, de a családodhoz és az alapítványodhoz sok erőt, egészséget és kitartást kívánunk!
És persze Isten éltessen Ayrton Senna!
Fel sem tűnt, hogy ennyi sok év elrepült. Talán azért, mert számunkra te mindig fiatal maradsz."