A horvátok a torna hősei, de teljesen megérdemelt a francia vb-arany

Franciaország–Horvátország 4–2. A rengeteg drámai mérkőzést hozó világbajnokság döntője nem volt drámai– 3–1 után, mondhatni, mindenki elkönyvelte a végeredményt –, kaotikusan szórakoztató viszont igen. A végén Didier Deschamps francia válogatottja vehette át a világbajnoki trófeát – veretlen torna végén, megérdemelten.

Hét mérkőzés, hat győzelem, egy döntetlen, 14–6-os gólkülönbség, ezt nem kell magyarázni. A néző nehezen tud szabadulni a gondolattól, hogy Franciaország ennél tud sokkal jobban és látványosabban is játszani, ám Deschamps-nak nem feltétlenül a látvány kellett, hanem a csapategység, az egyensúly és a győzelem. Mindhármat elkönyvelhette. Deschamps szinte közmondásos „szerencsemacskája” – az Omlett du Fromage szakblog világította meg a jelenséget – pedig most is nyávogott, a legmegfelelőbb pillanatokban.

Fiatalok, remekül képzettek, erősek, egységesek és szerencsések. Ennyi kellett.

FIATALSÁG, ARANYÉREM

A francia játékosok betörtek Didier Deschamps döntő utáni sajtótájékoztatójára, eláztatták pezsgővel a főnöküket, a nevét kántálták, majd az asztalon táncoltak. Deschamps megtörölte a szemét, és annyit mondott: „Fiatalok és boldogok.” A jelenet sokat elmondott a csapategységről, a szövetségi kapitány népszerűségéről és habitusáról is.

De még mennyire fiatalok. A „legijesztőbb” a francia válogatottban, hogy még csak nem is a csúcson, hanem felszálló ágban van a csapat nagy része. Franciaországé a vb második legfiatalabb átlagéletkorú kerete (26 év, ugyanúgy, mint az angoloké – az első Nigéria, 25.9 évvel), és Franciaország az 1970-es brazil válogatott óta a legfiatalabb keretű világbajnok. Ha életkorokkal írjuk fel a francia kezdőt: 31 – 22, 25, 24, 22 – 25, 27, 31 – 19, 27, 31. Bárki is legyen 2022-ben a francia kapitány, 7-8 játékost megtarthat ebből a kezdőcsapatból, legalábbis a kor nem lehet kizáró ok.

Kylian Mbappé még nem teljesedett ki. Paul Pogba is lehet még jobb a mostaninál. A védelem csak érettebb lesz – közülük ha Raphaël Varane így folytatja tovább, akkor a futballtörténet legjobb védői közé emelkedhet. Eredményességben, játékban egyaránt. Az utánpótlás helyzete pedig a francia tehetségműhelyeket látva szintén nem aggasztó… Ez persze nem jelenti azt, hogy 2022-ben Franciaország a harmadik csillagot is könnyedén felvarrja – de az nagyon valószínű, hogy ennek a keretnek nem ez volt az utolsó nagy dobása.

MÉG CSAK NEM IS MOST JÁTSZOTTAK A LEGJOBBAN

A francia válogatott úgy nyerte meg szinte izgalommentesen a döntőt, hogy messze elmaradt a világbajnokságon nyújtott legjobb játékától. A négy gól ellenére a támadójáték nem volt olyan lehengerlő, mint Argentína ellen, a csapatvédekezés és csapatjáték pedig – különösen az első félidőben – messze elmaradt az Uruguay és Belgium ellen mutatottól. Az, hogy így is sima győzelmet arattak egy kaotikus mérkőzésen, a keret kiemelkedő minőségének a dicsérete. No meg – erről még később szó esik – annak az eredménye, hogy megint minden sorsfordító pillanatban a franciák mellé állt a szerencse.

De először a mérkőzés összképéről. Mindkét csapat a legjobban funkcionáló formációját vette elő – a franciáknál ez egy „féloldalas” 4–2–3–1/4–3–3 hibrid, illetve a horvátok esetében egy 4–1–4–1/4–3–3 hibrid. Várható volt, hogy a horvátok az „óvatosabbik” felállást választják, hiszen így legjobb csapatrészüket, a középpálya közepét erősíthették meg, a franciáknak pedig szintén nem volt okuk változtatni a második csoportmérkőzés óta jól funkcionáló alapcsapaton.

A horvátok annyit elértek, hogy az első félidőben Franciaország egyáltalán nem találta a ritmust. No, nem is hagyták nekik: a horvát csapat sokkal pörgősebben és agresszívebben kezdte a mérkőzést, nyilván az a tudat is dolgozhatott bennük, hogy a döntőig vezető út fáradalmai nem ígértek nekik sok jót egy „fárasztásos csatában” a fiatalabb, pihentebb és erősebb keretű ellenféllel szemben.

Bátor kísérlet volt, és a saját erő maximalizálására, nem pedig a másik gyengeségének kihasználására irányult. Utóbbi ugyanis az lett volna, hogy Horvátország szépen visszazár, majd várja, várja a franciákat, hogy megnézze, tudnak-e jobban játszani felállt, mély védelem ellen, mint az Ausztrália elleni kínkeserves csoportmérkőzésen. Nem próbálták meg. Kérdés, hogy sikerre vezetett volna-e egy hasonló reaktív megközelítés, mindenesetre az első góltól kezdve a forgatókönyv ismét a franciák szája íze szerint alakult.

A francia–belga elődöntő után is írtunk róla, mennyire fontos az első gól, pláne ezen a világbajnokságon, amelyen a reaktív, kontrázó, labdát kevesebbet birtokló csapatok jobban boldogultak. A franciák megint, nem kevés szerencsével megszerezték a vezetést – és innentől azt csinálhatták, amit az egész világbajnokságon igen jól csináltak. Visszaálltak védekezni, a horvát középpályát átrúgták – a francia csapatban a kapus Lloristól a center Giroud-ig tartó passzút volt a leggyakrabban alkalmazott a mérkőzésen! –, és bíztak abban, hogy sebességük és minőségük érvényesül.

Érvényesült is, de nem minden zökkenő nélkül. Ennek az egyik legfőbb oka volt, hogy N’Golo Kanté már a 27. percben sárga lapot kapott, és az cseppet sem segített a francia csapatjátékon, hogy a világ legjobb labdaszerzőjének óvatoskodnia kellett. Ez meglátszott a vállalt párharcokon és azok kimenetelén, a szereléseken, a szabadlabda-szerzéseken, s jellemző módon Kanté szokott zónájában, saját térfele közepén szinte labdához sem tudott érni. Ráadásul még pontatlanul is passzolt… Nem véletlen, hogy Deschamps eleget látott, és az 55. percben lecserélte, mert világklasszis védekező középpályása egészen gyenge napot fogott ki. A csere bejött, Steven Nzonzi stabilizálta a középpályát. Ha viszont Kanté a szokott szintje alatt teljesít, Blaise Matuidi pedig nem nő az átlag fölé, akkor baj van – szinte minden Paul Pogbára maradt.

Tegyük hozzá, Pogba fel is nőtt a feladathoz, és a döntő egyik (ha nem a) legjobbja volt: ő mutatta be a legtöbb szerelést, a legtöbb labdaérintést, illetve a legtöbb passzt és kulcspasszt a francia csapatból, góljával a szünet után pedig „megfektette” Horvátországot.

Az egész torna egyik kiemelkedő, komplett középpályás teljesítménye volt az, amivel világbajnoki címhez segítette Franciaországot. És még azt is elmondhatja magáról, hogy a Manchester United játékosai közül elsőként szerzett gólt egy vb-fináléban.

Ha már szóba kerültek a passzok: a meccsforgatókönyv alakulása és a két csapat preferált stílusa miatt várható volt, hogy jóval többet vándorol a labda horvát lábakon. Horvátország majdnem kétszer annyit passzolt, mint Franciaország, ám a franciáknak volt így is a több hosszú labdájuk. Nem volt ez feltétlenül szép, ám kétségtelenül megfelelt annak a tervnek, ami szerint játszottak. Az ellenfél rendkívül erős középső középpályás szekcióját ki lehet úgy is kerülni, hogy egyszerűen átrúgják; az meg biztos volt, hogy a horvát szélsők és szélsőhátvédek mögött lesz hely.

A horvátok maradtak annál, ami jól ment nekik: bíztak az Ivan Rakitic, Marcelo Brozovic, Luka Modric trió kiemelkedő labdabiztosságában (Brozovic és Modric a döntőn is az ellenfél idegeit borzoló pontossággal passzolt), a szélső védők (különösen Sime Vrsaljko) által megtámogatott szélsők agilitásában és Mario Mandzukic centermunkájában. Sokáig be is jött, leszámítva, hogy Ante Rebic jobbára labdatemetőként működött a döntőben…

Mindenesetre egy félidő után Horvátország úgy jöhetett le a pályáról, hogy bár vesztésre áll, a játék képe alapján van keresnivalója, sőt! Hogy aztán Pogba gólja és a bő öt percen belül érkező Mbappé-találat a 65. percre minden kérdést eldöntsön… Akárcsak Argentína, a fáradt Horvátország sem tudta megúszni azt, hogy „bele ne fusson a késbe”, amikor hajszolja az eredményt. És itt kap szerepet az oly sokat bírált Didier Deschamps elképzelése.

CÉLFUTBALLOK CÉLFUTBALLJA

Deschamps jobb szakember annál, hogy ne tudná: Franciaország képes domináns, kezdeményező támadófutballt bemutatni. Ugyanakkor ahhoz is elég jó szakember, hogy rájöjjön: ezen a világbajnokságban általában azt éri baj, aki az eredmény után fut, itt nem a kezdeményező, hanem a reaktív csapatnak áll a világ. Gátlástalan hatékonysággal védekezett és kontrázott csapata – és mivel minőségi, klasszisokból álló „alapanyaga” volt ehhez, ezt eredményesebben tudta tenni, mint a kevésbé tehetséges válogatottak. Remekül összeszedett védelem, a torna során általában kimondottan jól funkcionáló középpálya, két villámember elöl, no meg a területeket nyitó és foglaló, levegőben megjátszható Olivier Giroud – tökéletesen alkalmas mix egy kontracsapathoz.

Célfutballok célfutballja ez, nem mindenkinek szimpatikus, de az alapja egy logikus felismerés: ha az ilyen taktikával kiálló csapatoknak kedvez az összkép, és mi a reaktív csapatok többségénél sokkal jobb játékosanyaggal rendelkezünk, akkor ugyan miért ne játszanánk erre? Lehet, Deschamps úgy gondolta: ezzel a taktikával van a legnagyobb esélye a végső sikerre. És az eredményt elnézve vitatkozni sem lehet vele. Kedvelni viszont nem mindannyian kedvelik.

„Tényleg egészen figyelemreméltó, hogy ilyen tehetséges kerettel a franciákat kontrajátékra állították fel végig. Működik, tehát ebbe nem lehet belekötni, de szinte perverzül a józan észnek ellentmondani látszó dolog ez” – írta a New York Times vezető szakírója, Rory Smith a mérkőzés közben.

Ha van frusztrációja a nézőnek a döntő után, akkor talán az lehet, hogy bosszantó, ha egy ilyen remek játékosokból álló válogatott „kiscsapatot játszik”, amikor ennél még többet, pláne még szórakoztatóbbat is tudna. Ugyanakkor – ahogy azt már korábban is említettük – Deschamps nem szórakoztatni, hanem nyerni érkezett, és nyert is.

Innentől kezdve pedig neki van igaza. A végén ő nevetett.

AZ A BIZONYOS MÁZLI

Didier Deschamps szerencsés játékos volt és szerencsés edzővé vált – vallják a franciák. Ha a világbajnokságon megnézzük a sorsdöntő pillanatokat, ez a szerencse valóban mellette állt – már megint. Soroljuk:

– Az első mérkőzésen csak szenvedett Franciaország, ám egy VAR segítségével megítélt tizenegyes és egy gólvonal-technológia segítségével megítélt gól meghozta a győzelmet Ausztrália ellen. Most először állt rendelkezésre mindkét eszköz…

– Dánia ellen már erős rotációval pihentethetett Deschamps, főleg úgy, hogy a dánoknak tökéletesen megfelelt az iksz – a vb legrosszabb mérkőzésén megszületett a torna egyetlen 0–0-ja, a franciák pedig a lehető legkevesebb energiaégetéssel készülhettek a kieséses szakaszra.

– Argentína ellen az volt a csoda, hogy Franciaország nem aratott kiütéses győzelmet, ám a helyzet a két teljesen váratlan argentin gól után, 1–2-nél kritikus volt. Ez volt az egész vb-n az egyetlen periódus, amikor Franciaország hátrányban játszott. Mielőtt kiteljesedhetett volna a krízis, az egész profi karrierje során addig csak 3 gólt szerző jobbhátvéd, Benjamin Pavard a világbajnokság egyik legszebb bombáját küldte az argentin kapuba. Lehet, egész életében nem szerez ennél szebb – vagy fontosabb – gólt.

– Uruguay a világ egyik legveszélyesebb csapata, ha pályán van az Edinson Cavani, Luis Suárez csatárduó, de ha az egyikük kiesik, akkor nincs megfelelő pótlás, és a csapat ereje alaposan csökken. Cavani megsérült Portugália ellen, az uruknak szinte momentumuk sem volt támadásban a negyeddöntőben. Uruguay 2010-ben, 2014-ben és 2018-ban is úgy kapott ki a kieséses szakaszban, hogy a csatárduó egyik fele nem játszhatott.

– Belgium keretének egyetlen gyenge pontja van: a valódi szárnyvédők (wingback) hiánya. A bal oldalon szélsőből átkonvertált szárnyvédőknek kellett játszaniuk, a jobb oldalon meg a remek teljesítményt nyújtó Thomas Meunier mögött nem volt tartalék. Hát nem kiesett Meunier eltiltás miatt az elődöntőre? A franciák el is bántak a szárnyakon felforgatott belgákkal. Az eltiltás azt az egyetlen pozíciót sújtotta, amelyre tényleg nem volt pótlás a keretben.

– A taktika miatt Franciaországnak kulcsfontosságú volt, hogy megszerezze a vezetést mérkőzésein. A döntőben egymás után már a harmadik mérkőzésen hozta ezt meg egy beívelés, de most duplán szerencsés körülmények között. Nem tűnt szabálytalanságnak a szabadrúgást megelőző szituáció, majd Mario Mandzukic a saját kapujába csúsztatott... A videós központ kameráinak felvételei egyébként kiszivárogtak, ezek alapján Paul Pogba nem volt lesen az elrúgás pillanatában, tehát ez a kritika nem áll meg.

– Horvátország viszonylag hamar egyenlített, és jobban is játszott, erre jött egy kezezés, amelyet a VAR segítségével megítélt a játékvezető. Hatalmas vita alakult ki a büntető megítélése miatt – a hátsó kameraállásból úgy tűnik, hogy Ivan Perisic tényleg odakapott a labdához (tehát megvolt a szándék, ami a tizenegyes megítélésének alapfeltétele), de ezt a jelenetet nem minden játékvezető fújná be büntetőnek. Pitana konzultált a videós szobával, és megadta – Griezmann belőtte, Franciaország pedig ismét jó helyzetbe került. Még a szakértőként alkalmazott játékvezetők véleménye is megoszlott, hogy ez büntető volt vagy sem – ami biztos, ez volt a második kulcsszituáció, amelynél nem Horvátország jött ki jól a bírói döntésből.

Nagyon erősen nyávog ez a szerencsehozó macska…

EGYSÉG ÉS FEGYELMEZETTSÉG

Didier Deschamps talán legnagyobb érdeme, hogy egységet és fegyelmezettséget tudott teremteni, és bizonyos szempontból szinte a maga képére formálta a válogatottat. Legalábbis ugyanazok az erények érvényesültek: a hatékonyság fontosabb volt a villogásnál, a fegyelmezettség fontosabb volt a játékosságnál, az egység pedig fontosabb volt – minden másnál. Ezt a játékosok is megértették.

Nem lehet azt mondani, hogy ne lenne ezen a válogatotton egy nagy „DD” bélyeg. Deschamps bevezetett egy újabb generációt, a világbajnokságon gyorsan megtalálta a megfelelő alapcsapatot, korrigálta első hibáját, a döntőben pedig jól nyúlt bele a meccsbe – lehet, hogy nem briliáns edző, de győztes tréner. Mário Zagallo és Franz Beckenbauer után a harmadik, aki játékosként és szövetségi kapitányként is világbajnokságot nyer. Különös mérkőzést nyert meg – míg más döntők drámáját a kihagyott ziccerek feszültsége fokozza, ezen a finálén még a félhelyzetekből is gól lett… A franciáké volt a 2018-as világbajnokságon a legjobb lövéshatékonysági ráta – kísérleteik 17.3 százalékából gól lett (a második legjobb százalékkal dolgozó belga csapatnál 15.1, a harmadik angoloknál 12.8, az ezüstérmes horvátoknál 12.4 százalék ez a mutató).

„Elképzelhető, hogy Franciaország néha nem játszotta ki a potenciáljában rejtőző maximumot. De ugyanezt elmondhatjuk a 2014-es német és pláne a 2010-es spanyol válogatottról is. Végül a legtehetségesebb keret győzött” – vont gyorsmérleget a Zonal Marking elemzője, Michael Cox.

És valóban. Spanyolország sokkal jobban is tudott játszani azoknál az 1–0-s sikereknél, amelyek végül meghozták első világbajnoki címét. Úgy, hogy a döntő „nagyon meleg” volt így is... Négy éve Németország a mezőny fölé nőtt, ám a döntőben sokáig meglepően bénultan futballozott, és könnyedén elveszthette volna a finálét. Most Franciaország lehet, hogy nem játszott ki magából mindent, amire képes, sőt, a döntőben kevesebb szerencsével bajba is kerülhetett volna, ám végezetül most is – akárcsak 2010-ben és 2014-ben – a világbajnokság legjobb csapata emelhette fel a trófeát.

Könnyen lehet, hogy 30 év múlva az egyenes kieséses szakaszban rendes játékidőben meccset sem nyerő horvát válogatott hősies menetelése nagyobb sztori lesz, mint a franciák világbajnoki címe. A fej és a tudás világbajnoki címe volt ez, Horvátország pedig elrabolta sok-sok futballrajongó szívét.

De ha a fejünket használjuk (és meghajtjuk), akkor ki kell mondanunk: a világbajnoki trófea 2018-ban méltó helyre került. A torna legerősebb csapatának otthonába.

FIFA-VILÁGBAJNOKSÁG 2018, OROSZORSZÁG
DÖNTŐ
FRANCIAORSZÁG–HORVÁTORSZÁG 4–2 (2–1)
Moszkva, Luzsnyiki Stadion, 78 011 néző. Vezette: Néstor Pitana (argentin)
Franciaország: Lloris – Pavard, Varane, Umtiti, L. Hernández – Pogba, Kanté (Nzonzi, 55.), Matuidi (Tolisso, 73.) – Mbappé, Griezmann, Giroud (Fekir, 81.). Szövetségi kapitány: Didier Deschamps
Horvátország: Subasic – Vrsaljko, Lovren, Vida, Strinic (Pjaca, 82.) – Brozovic – Rebic (Kramaric, 71.), Modric, Rakitic, Perisic – Mandzukic. Szövetségi kapitány: Zlatko Dalic
Gólszerző: Mandzukic (18. – öngól), Griezmann (38. – 11-esből), Pogba (59.), Mbappé (65.), ill. Perisic (28.), Mandzukic (69.)
Sárga lap: Kanté (27.), L. Hernández (41.), ill. Vrsaljko (92.)