Cherchez la femme? Ennyin múlott Platiniék vb-aranyérme?

MIÉRT? A kispadról Michel Hidalgo, a pályán Michel Platini által vezetett francia nemzeti tizenegy kora egyik legerősebb és legszebben futballozó válogatottja volt, nem véletlenül nyert 1984-ben Európa-bajnokságot. Előtte a spanyolországi világbajnokságon nem sok hiányzott a döntőbe jutáshoz.

AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁG MELLETT. Abban a korszakban, amikor gépies erőfutball uralta Európát, Dél-Amerika a kíméletlen csontzenébe hátrált a technikás futball elől, míg Afrika és Ázsia még nem tudott beleszólni a nagycsapatok küzdelmeibe, felüdülést jelentett a könnyed, laza, olykor légies futballt bemutató francia válogatott, amelynek esze, szíve és lelke a zseniális Platini volt.

AZ A BIZONYOS… Már az 1978-as vb-n körvonalazódott a közeljövő nagy francia csapata, amely Spanyolországban 4–4–2-ben lépett pályára, pontosabban egy „soron kívüli” Platinivel, aki támadó középpályásként, klasszikus irányítóként és csatárként egyaránt tarthatatlan volt. Döcögősen kezdtek a Hidalgo-fiak, kikaptak az angoloktól, megverték Kuvaitot, ikszeltek a csehszlovákokkal; azután Fortuna istenasszony a hónuk alá nyúlt, hiszen a középdöntő D jelű triójában az északíreket és az osztrákokat kapták ellenfélként, miközben a „szomszédban” az argentin, brazil, olasz és a nyugatnémet, angol, spanyol hármas feszült egymásnak. Továbbjutottak a gallok, az NSZK-val (szó szerint) vívott elődöntőt még évtizedek múlva is emlegetik – no, nem is annyira a sziporkázó játék, mint inkább Harald „Toni” Schumacher miatt, aki egy előreívelésnél a medencecsontjával összetörte szegény Patrick Battistont…

A kitűnő kapust hosszú évekig illették a „Sevillai mészáros” és a „Német bunkó” gúnynévvel, egy francia szavazáson gyűlöltebb lett, mint Adolf Hitler, de a fináléba ezzel együtt is a német válogatott jutott be. Pierre Littbarski és Platini találatával a rendes játékidőben ugyanis döntetlenre végeztek a felek, majd a hosszabbításban kétgólos hátrányból is felálltak Karl-Heinz Rummeniggéék, a tizenegyespárbajban pedig innen Didier Six és Maxime Bossis, amonnan csak Uli Stielike hibázott. A bronzmérkőzésen a tartalékokkal kiálló Les Bleust-t aztán a felszabadultan játszó lengyelek is megverték (azért is, mert betlizett a franciák kapusa, Jean Castaneda).

A nagy meglepetésre kezdőkapussá előlépő Jean-Luc Ettori nem volt világklasszis, de a védelemben Manuel Amoros (Monaco), Battiston (St.-Étienne), a beállós Gerard Janvion (St.-Étienne), a remek Marius Trésor (Bordeaux) és Bossis (Nantes) mind kiváló játékosok voltak. A csapat igazi erőssége a középpálya volt: Platini szabadon játszhatott, mögötte a Bordeaux két vékonyka, aprócska, ám meglepően sokat futó, olykor kőkemény játékosa, Alain Giresse és Jean Tigana játszott, illetve a bal szélen és „szűrőként” Bernard Genghini (Sochaux) – akiről mindent elmond, hogy a vb-n két gólt szerzett szabadrúgásból ilyen remek társak mellett (nem is annyira a gólok száma a lényeg, hanem az, hogy ő lőhette a szabadrúgásokat).

Elöl a PSG gólgépe, Dominique Rocheteau, a „Zöld angyal” a torna végére lendült csak bele, a VfB Stuttgart légiósa, DidierSix négy kanadai ponttal zárt, de ők inkább szélsők voltak, nem klasszikus középcsatárok. A támadók közül Gérard Soler csak az első két mérkőzésen játszott jól, Bernard Lacombe (Bordeaux) csalódást okozott, a Monaco kettőse, Bruno Bellone és Alain Couriol nem sok vizet zavart, bár utóbbi a bronzmeccsen betalált azért.

MIÉRT NEM? Az első csoportmérkőzést követően voltak kénytelenek hazaküldeni a korábbi Év játékosát, a középpályás Jean-Francois Lariost, mert kiderült, hogy összeszűrte a levet Platini nejével. Érdekes csavarként a két potya góllal elbukott bronzmérkőzésen Platini nem szerepelt, így Lariost visszahívták a vezetők, végigjátszotta a 90 percet, és gólt szerzett. Nem nehéz kitalálni, mennyire megviselte a játékosokat a botrány, az elődöntőben Schumacher pályán maradása is nagy tehertétel volt nekik lelkileg, és feldobta a nyugatnémeteket. Hiányzott a középpályáról egy védelmi szakember, a kiváló Luis Fernandez teszi majd a középpályát „varázsnégyszöggé” (és mennyivel könnyebb lett volna vele megtartani a kétgólos előnyt a nyugatnémetek ellen!), a ráadásban a védelem kétszer is csődöt mondott, és nem villogtak a csatárok a végjátékban. Külön pech, hogy mindkét cserét sérülés miatt kellett „ellőnie” Hidalgónak.

HOGYAN TOVÁBB? Európa 1984-es meghódítása után a mexikói világbajnokságon bronzérmet szereztek (a közben három Aranylabdájával a futball uralkodójává felkent) Platini és társai, és ezúttal is a nyugatnémetek állták útjukat az elődöntőben, de jóval megérdemeltebb győzelmet aratva ellenük. A belgák ellen bronzérmet szereztek Mexikóban a „kékek”, mégis, érzésünk szerint 1982-ben lett volna nagyobb esélyük megszerezni első vb-aranyérmüket.