Van igazság a futballban: teljes a Messi-életmű

Melegítő társai között újra és újra felnézett, a lelátót kémlelte Lionel Messi, mintha keresett volna valakit. Talán családtagjait, gyermekeit fürkészte a tribünön gyülekező nézők között, vagy csak egyszerűen a nép szeretetéből, várakozással teli morajlásából próbált erőt meríteni élete legfontosabb mérkőzéséhez. A csatához, amelyet a La Gazzetta dello Sport pontos megfogalmazása szerint múlttal és jövővel szemben kellett megvívnia vasárnap a Luszaíli Stadionban.

A múlttal szemben, amely 35 éves korára megajándékozta mindennel, amit csak futballista megkaphat, egyedül a legfőbb kitüntetést, a világbajnoki címet tartotta vissza tőle, még a 2014-es riói döntőben is. Utolsó esélyként a vasárnapi Argentína–Franciaország mérkőzés kínálkozott arra, hogy kiteljesítse csodálatos pályafutását és felérjen a nemzet korábbi klasszisa, az 1986-os világbajnok Diego Maradona mellé. Vannak a sportban szurkolói kötődéstől független igazságok, ilyen az is, hogy korunk futballzsenije rászolgált a nagy elismerésre. Nem véletlen, hogy Didier Deschamps francia szövetségi kapitány döntő előtti meghökkentő megjegyzése szerint sokan még Franciaországban is szerették volna Messit világbajnoknak látni. Pedig sejteni lehetett, a kívánság teljesülése jár némi francia áldozattal.

De az argentin csapat vezérének szembe kellett néznie ezen a napon a jövővel is, amelynek neve is volt: Kylian Mbappé. Miközben a dél-amerikai futballművész lenyűgöző alkotói korszakának végéhez közeledve igyekezett megragadni az utolsó esélyt, a franciák szupernindzsája, a 24. évét kedden betöltő csatár már a kezdés pillanatában világbajnoknak mondhatta magát, sőt, az előtte álló aktív évek sora még bőven ígért neki alkalmat a sor folytatására. A háromszoros világbajnok Pelé nagy kedvence, a modern labdarúgás csodagyereke, a jövő sikerei felé észveszejtő sebességgel száguldó csatár tisztában volt vele, akkor is lesz még lehetősége a brazil legenda beérésére, ha netán a katari döntőt „elviszi” előle Messi.

Nem Messi és Mbappé, hanem Argentína és Franciaország vb-döntője a mostani – ismételgették előzetesen mindkét oldalon, és miközben a katari torna két legbiztosabb válogatottja nyilvánvaló közösségi erővel jutott el a vasárnapi párharcig, nem volt kétséges: a végén úgyis Messi vagy Mbappé világbajnoksága lesz ez.

A jelek a mérkőzés első perceiben egyértelműnek tűntek: az argentin csapatkapitány ihletett állapotban, szinte egy negyedik dimenzióban futballozott, angyalként repkedett a pályán és varázsolt labdaérintéseivel, passzaival, mozdulataival. Az első jelentős következménnyel járó szárnysuhogás mégsem az övé volt, hanem Ousmane Dembéléé, akinek a legyintésétől Ángel Di María a tizenhatoson belül orra bukott, a lengyel Szymon Marciniak játékvezető pedig a tizenegyespontra mutatva segítette egy lépéssel közelebb Messit a megdicsőüléshez. A félidő derekán esett büntetőgól lépéskényszerbe hozta az addig türelmesen védekező franciákat, mégsem változott a kép, Argentína könnyedén, ötletesen és a játék örömét élvezve szőtte támadásait. Kiváló teljesítményt nyújtott a középpályán Rodrigo De Paul és Alexis Mac Allister, s kulcslépésnek bizonyult Lionel Scaloni szövetségi kapitány részéről a Horvátország elleni elődöntőn pihentetett Ángel Di María bevetése. Olyannyira, hogy a megállíthatatlan lendülettel játszó szélső volt az, aki a 36. percben – egy Messitől induló, mintaszerű akció végén – a lehengerlő argentin játékot megkoronázva megszerezte csapata második gólját. A boldogságtól sírásban tört ki, és könnyei ugyanarról a kivételes lelkiállapotról tanúskodtak, amelyről az argentin nép támogatásától meghatódott Lionel Scaloni kapitányéi az előző napi sajtótájékoztatón.

Minden gesztus, minden mozzanat azt üzente, Argentína olyan ünnepre készül, amilyent Maradona '86-os nemzedéke óta nem látott.

A francia csapat messze volt attól a kizökkenthetetlen eleganciától, amellyel 2018-ban megnyerte a világbajnokságot vagy amellyel Katarban a – tét nélküli, Tunézia elleni csoportmérkőzést (0–1) nem számítva – felülkerekedett ellenfelein. De leginkább attól volt távol, amit ezen a napon Argentína csinált.

Négy évvel ezelőtt, a Franciaország–Argentína (4–3) vb-nyolcaddöntő kazanyi drámája után, Mbappé és Messi kézfogását és sportszerű ölelését látva úgy éreztem, szemtanúi lehettünk a nagy nemzedékváltás szimbolikus pillanatának: az egyik tekintetből az ideje végéhez közeledő klasszis fájó felismerését lehetett kiolvasni, a másikból a mesterét tisztelettel búcsúztató ifjonc vagányságát. Az óraátállítás ideje azonban még nem jött el, vagy legalábbis akkor nem számoltam a katari időeltolódással: a mester Luszaílban készen állt arra, hogy még egy utolsó leckét adjon a tanítványnak.

Csak éppen Mbappé nem volt tekintettel erre. Előbb a 80. percben büntetőgólt rúgott, miután csapata szinte a „semmiből” előbújva tizenegyeshez jutott Nicolás Otamendi szabálytalansága nyomán, majd pontosan egy perccel és harminchét másodperccel később látványos kapáslövésből egyenlített. A hirtelen fordulattól a franciák ösztönzést nyertek, az argentin együttes pedig láthatólag kissé megzavarodott, védelme többször is kinyílt, támadójátéka elerőtlenedett. És ugyanabba a helyzetbe csúszott, mint a Hollandia elleni negyeddöntő során: hiába vezetett 2–0-ra, 2–2-es döntetlen után hosszabbításra kényszerült.

Ahogyan élénkültek a franciák, úgy veszített frissességéből az argentin csapat, Messi pedig – úgy tetszett legalábbis – levetette szárnyait. Persze dehogy vetette le! Egy utolsó, váratlan rebbenéssel ott termett a 108. percben a kipattanónál Lautaro Martínez lövése nyomán, és bepofozta a labdát, Dayot Upamecano már csak a gólvonal mögül tudta kirúgni. A két főhős különmeccse, a generációk mozgalmas csatája azonban nem ért véget, megint szót kért a fiatal erő: Gonzalo Montiel kezezése nyomán Mbappé megszerezte a harmadik gólját, újra egyenlített tizenegyesből.

Hogy igazságos volt-e a 3–3-as döntetlen? A futballban nem az igazság számít.

Hanem ilyen esetben a tizenegyesrúgások. Mbappé és Messi kezdésnek berúgta a magáét, a társakra hagyva kettejük gigászi küzdelmének eldöntését. És miután a franciák közül Kingsley Coman és Aurélien Tchouaméni egyaránt rontott, míg az argentinok közül senki sem, Montiel utolsó rúgása már a sporttörténelem nagy mozzanatai közé kerül.

A 2022-es világbajnokság győztese Argentína.

A világ legjobb játékosa Lionel Messi.

Mégis számít a futballban az igazság.

VILÁGBAJNOKSÁG, KATAR
DÖNTŐ
ARGENTÍNA–FRANCIAORSZÁG 3–3 (2–0, 2–2, 2–2) – tizenegyesekkel 4–2
Katar, Loszaíl, Loszaíli Nemzeti Stadion, 88 966 néző. V: Marciniak (lengyel)
ARGENTÍNA: Emiliano Martínez – Molina (Montiel, 91.), Romero, Otamendi, Tagliafico (Dybala, 120+1.) – De Paul (Paredes, 102.), Enzo Fernández, Mac Allister (Pezzella, 116.) – Messi, Julián Álvarez (La. Martínez, 103.), Di María (Acuna, 64.). Szövetségi kapitány: Lionel Scaloni
FRANCIAORSZÁG: Lloris – Koundé (Disasi, 120+1.), Varane (Konaté, 113.), Upamecano, Théo Hernandez (Camavinga, 71.) – Griezmann (Coman, 71.), Tchouaméni, Rabiot (Y. Fofana, 96.) – O. Dembélé (Kolo Muani, 41.), Giroud (Thuram, 41.), Mbappé. Szövetségi kapitány: Didier Deschamps
Gólszerző: Messi (23., 109. – az elsőt 11-esből), Di María (36.), ill. Mbappé (80., 81., 118. – az elsőt és a harmadikat 11-esből)
A tizenegyeseket belőtte: Messi, Dybala, Paredes, Montiel, ill. Mbappé, Kolo Muani. Kihagyta: Coman, Tchouaméni

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!