Kifutásra kész a futballgyilkos görög kalózhad - csapatbemutató

A dánok az egész kontinenst sokkolva nyertek Eb-t 1992-ben, és őket divat lett szeretni. A görögök még nagyobb meglepetést okoztak, mégsem lettek divatkedvencek, a Jannakopulosz feliratú mezek sem fogytak jobban Európa-szerte, sőt, a szurkolók között alighanem az idők végezetéig fanyalgás tárgya lesz a 2004-es hőstett.

Persze a dánok könnyen szerethetőek voltak, sörrel, lazasággal, támadójátékkal (mondjuk abból nem kellett olyan sok minden idők egyik leggyengébb Eb-jén), ezzel szemben Otto Rehhagel 2004-es csapata olyan stabil és olyan kreatív volt, mint egy panelház. És persze védekezett.

Ugyan, mi mást tettek volna azzal a játékosanyaggal?

A kritikákba egész biztosan szorult futballsznobizmus is, a másik „irritáló” tényező pedig az lehetett, hogy a görögök lehozták az elérhetetlen magasságból az Eb-trófeát. Addig olyan csapatok nyertek kontinensviadalt, amelyek kiemelkedő képességűek, de legalábbis igen erősek voltak, a görögök pedig a teljes középszerből törtek ki – kérdezhette (és kérdezte is) szinte bárki: ők hogy tudtak nyerni? Mert az rendben van, hogy nyernek a németek, a franciák, a hollandok, még talán az is, hogy a dánok (a sor tetszőlegesen folytatható), no de a görögök...?

Ez persze a helléneket nem érdekelte, és valljuk be, nekik volt igazuk, a helyükben senkit nem érdekelt volna. A 2004-es generáció nagy része már kifutott, Otto Rehhagelt Fernando Santos váltotta a kispadon, játékban viszont másra nem lehet számítani a 2012-es Eb-n sem a görögöktől. Ők bizony védekezni fognak, óvatosan támadni, és minden ellenfél utálni fogja őket: valódi futballgyilkosokként is tudnak viselkedni, ugyanakkor egész Európa egyik legnehezebben legyőzhető válogatottját alkotják.

ÚJ AZ EDZŐ, RÉGI A NÓTA

Otto Rehhagel hattyúdala a 2010-es világbajnokság volt, de „Réhaklész" a görög futball legnagyobb eredményének elérésével már 2004-ben örökre beírta magát a futballtörténelembe. Utóda a portugál Fernando Santos lett, aki edzette mindhárom luzitán nagycsapatot (Porto, Benfica, Sporting), és tökéletesen ismerte a görög futballt, hiszen három tradicionális, meghatározó gárdát (AEK, Panathinaikosz, PAOK) is irányított.

Fernando Santosnak óvatosan folytatnia kellett a Rehhagel által vonakodva megkezdett vérátömlesztést, igaz, a csapatban maradt még így is bőven tapasztalt játékos. Santos hitvallása szerint „a taktika mindenekfelett", és a rendelkezésére álló játékosanyaggal valószínűleg ez a leginkább eredményre vezető módszer. Eltérés a Rehhagel-érához képest, hogy az alapfelállás egy (defenzív) 4–3–3, a görögök türelmesebben építkeznek és kevesebbet ívelgetnek. Viszont ugyanannyit futnak és melóznak, mint korábban.

Az eredmény? Santos alatt tizenkilenc meccset vívott a görög válogatott, mindössze egyet (Románia ellen) veszített el, tétmérkőzésen pedig veretlen maradt. Jellemző, hogy a hellének csupán Málta ellen tudtak több mint két gólt szerezni (hármat...), ugyanakkor mindössze egyszer, a vesztes meccsen kaptak egynél többet.

VÉDEEE-KEZZ!

Kezdjük a hátsó alakzattal, és álljunk meg egy szóra, megjegyezvén egy nem biztos, hogy közismert tényt a görög futballról: Dél-Európa ide, tüzes hangulat oda, a görög klubfoci sem a támadójáték hona. A Szuperliga Európa gólaszályos pontja, kétgólos átlagot az egész szezonban csupán a bajnok Olympiakosz tudott hozni, a bajnokság gólátlaga több alkalommal is a legalacsonyabb volt a kontinensen. A csapatok védekezése nagyon stabil, az átlagmeccsek kemények, sokkal inkább Bundesliga-alsóházi (vagy Championship-felsőházi) stílusúak, mint azt egy déli országban elvárnánk.

Egy kicsit talán kevésbé kreatívak...

A görög futball alapja tehát a védekezés. A görög védő erős, fegyelmezett, kőkemény, csíp, rúg, harap, piszkos trükköket alkalmaz, ellenfelével megutáltatja a futballt, megnézi motivációképp a 300 című filmet, a bíró sípszavára felhúzza a második Metaxász-vonalat a tizenhatos elé, bebújik a bunkerba és keményen ellenáll.

Ez a válogatottnál is stimmel, bár a „végy egy jó kapust!” igazsága nem feltétlenül áll meg. Fernando Santos a PAOK veteránjában, Kosztasz Halkiaszban bízik, aki messze van a klassziskategóriától (maguk a görögök sem biztosak abban, hogy ő a jó választás). Előtte viszont nincs gond, sőt: a Vaszilisz Toroszidisz, Szokratisz Papasztathopulosz, Avraam Papadoupulosz és Joszif Holevasz (eredetileg José Holebas a Németországban, görög apától és uruguayi anyától született balhátvéd) alkotta négyes tűnik a csapat legerősebb pontjának. Külön érdemes figyelni Kirjakosz Papadopuloszra, akinek (még) nem biztos a kezdőcsapatbeli tagsága, de van esély arra, hogy berobban a tornán: a Schalke védője az ifjúságot képviseli hátul, ám már most jelentős a tapasztalata, töretlen a fejlődése, és könnyen lehet, hogy Európa egyik tophátvédje lesz a közeljövőben. Esélyeit erősíti, hogy az örmények elleni csütörtöki felkészülési mérkőzésen kezdőként győztes gólt szerzett. Ekkor Toroszidisz maradt ki a hátvédsorból, Papasztathopulosz kiment jobbra, és a két Papadopulosz volt középen.

VETERÁNOK KÖZÉPEN

A görög 4–3–3 defenzív jellegét jól mutatja, hogy a három középpályásból kettő védekező szerepkörben játszik – darálnak, fárasztanak, a támadásépítéshez viszont több kreativitásra lenne szükségük. A középpályássor tapasztalata jelentős: minden bizonnyal kezdő lesz két 2004-es hérosz, Kosztasz Kacuranisz és a csapatkapitány Jorgosz Karagunisz, előbbi inkább a stabilitásért, utóbbi a középpálya és a támadósor összekötéséért felel. A harmadik tagja a triónak az Olympiakosz futó- és szerelőgépe, a szélsőhátvédként is bevethető Joannisz Maniatisz, aki elképesztő munkabírással nyüvi gyepbe a szembejövő balszerencséseket. A gyenge pontnak a görögök a szezonban hullámzó teljesítményt nyújtó Kacuraniszt tartják, aki ráadásul megosztó személyiség az öltözőben – konfrontatív stílusát saját társai közül sem mindenki kedveli.

A NINISZI SZIKRA

Ha a védelem és a középpályássor a megszokott stabil, jó teljesítményét hozza, akkor a támadóknál dől el a görögök sorsa az Eb-n. A hellének két dologgal küzdenek meg nehezen: a valódi sztárcsapatokkal és -játékosokkal (szerencséjükre sztárcsapatból egy sincs az A-csoportban), valamint azzal, ha az ellenfél szerez vezetést. Klassziscsapatot a görögök 2008 óta nem tudtak megverni (akkor a portugálokat sikerült, de hát a luzitánok már attól is megrettennek 2004 óta, ha a görögök a közelbe kerülnek) – ennek oka leginkább a kreativitás súlyos hiánya. Ezért különösen problémás, ha az eredmény után kell futni – és ezt maga Fernando Santos is elismeri.

Az egyszemélyes kreatív részleg a görög csapat csodagyereke, a súlyos sérülésből tavasszal visszatért Szotirisz Ninisz, aki jobbról indulva hoz káoszt és pusztulást a gyanútlan ellenfelekre. Az Albániában született Ninisz igen technikás, imád váratlant húzni, jól passzol, jól lő, és nem egy izgulós típus: 18 évesen ő lett a görög válogatott valaha volt legfiatalabb gólszerzője. Most 22 és a nyáron a Parmához megy, tehát leendő munkaadójának is bizonyíthat az Eb-n.

„Támadóként számolok vele az Eb-n. Ő tud váratlant húzni, olyan képességei vannak, amelyek hiánycikknek számítanak a csapatban. Balra és jobbra is kitolható, remekül egy-egyezik, több szerep betöltésére is alkalmas” – beszélt a kapitány Niniszről.

Balra a marcona (és a válogatottban kínosan gólképtelen) Jorgosz Szamarasz lesz a kezdő, középen pedig a rutinos házi gólkirály, Theofanisz Gekasz várja a labdákat, aki a válogatott gólcsúcsának megdöntésére tör. A kispadról a görögök sokat tudnak gyorsítani, ha kell, hisz ott ül két villámember, a mindössze 19 éves Kosztasz Fortunisz és a zsebrakéta Joannisz Fetfacidisz. Az igen tehetséges „Fetfa” másik beceneve a görög Messi – ez azért kicsit erősnek tűnik...

MIRE SZÁMÍTHATUNK A GÖRÖGÖKTŐL?

Kemény, kellemetlen játékstílusra, 4–5–1-gyé és 5–4–1-gyé is átalakítható 4–3–3-as felállásra (a szlovénok ellen támadó szélsőhátvédekkel is kísérleteztek), remek csapategységre és küzdőszellemre. A „mérnök”, azaz Fernando Santos személyében nagyon képzett szövetségi kapitány irányít, aki szükség esetén jól kihasználja, hogy a kezdőcsapat tagjai közül sokan több poszton is bevethetők, átalakítva a felállást. A görögök jók lesznek, ha meg tudják szerezni az első gólt a meccsen – a 2008-as Eb óta nem vesztettek, ha az övék volt az első szó! –, viszont nagy hátrányuk, hogy a csapat egyáltalán nem kreatív és gólerős, az összes Eb-szereplő közül ők szerezték a legkevesebb találatot a selejtezőkön. A legnagyobb előnyük a csoportbeosztás: három hasonló képességű válogatott mellé kerültek, így még a továbbjutás is elképzelhető, bár a negyeddöntőknél tovább reálisan nézve aligha juthatnak.

2004-ben persze megmutatták: nem minden a realitás.