Eb 2016: Kassai „remek” volt, viszonyítási pontként említik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.11. 00:05
null
Kassai a tizenegyesnél is jól döntött (Fotó: Action Images)
Egy játékvezetéssel foglalkozó internetes oldal szerint Kassai Viktor remek teljesítményt nyújtott az Európa-bajnokság nyitó mérkőzésén, a Franciaország–Románia találkozón.

Kassainak az első félidőben nem volt különösebb dolga, a második félidőben aztán „életre kellett kelnie” a mrwhistleblower.com szerint.

„Remekül vezette a találkozót, tökéletesen ítélt meg minden kérdéses szituációt, igaz, egyiknél sem volt túl nehéz dolga” – írja az internetes portál.

A portál külön kiemeli, hogy Kassai egyáltalán nem volt elfogult, magyarként nem fújt Románia ellen. Sőt! Igen nagy bátorságra vall, hogy befújta a tizenegyest a románoknak Franciaországban. Ami persze a mrwhistleblower.com szerint is teljesen jogos büntető volt.

„Természetesen senki sem tökéletes, hozott néhány kisebb rossz döntést, de remekül kezdte a tornát. Pontosan olyan kezdés volt ez tőle, amit az UEFA viszonyítási pontként elvárt” – utalt a portál arra, hogy Kassai a mostani játékvezetéssel példát mutatott a torna hátralévő részére.

Az oldal beszámolója szerint Kassai „előadása” is remek volt. Övé volt az irányítás, remekül használta a lapokat, s ahhoz képest, hogy nagy iramú találkozó volt, végig jól helyezkedett.

LABDARÚGÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG – EMLÉKEZTETŐ
A-CSOPORT, 1. FORDULÓ
FRANCIAORSZÁG–ROMÁNIA 2–1 (0–0)
Párizs,
Stade de France, 75 000 néző. V: Kassai Viktor
FRANCIAORSZÁG: Lloris – Sagna, Rami, Koscielny, Evra – Pogba (Martial, 77.), Kanté, Matuidi – Griezmann (Coman, 66.), Giroud, Payet (Sissoko, 91.). Szövetségi kapitány: Didier Deschamps
ROMÁNIA: Tatarusanu – Sapunaru, Chiriches, Grigore, Rat – Hoban, Pintilii – Popa (Torje, 82.), Stanciu (Chipciu, 72.), Stancu – Andone (Alibec, 61.). Szövetségi kapitány: Anghel Iordanescu
Gólszerző:
Giroud (57.), Payet (89.), ill. Stancu (65. – 11-esből)

 

Legfrissebb hírek

Magyarországot ábrázoló pólója miatt került konfliktusba a román szövetségi kapitánnyal a székely birkózó

Birkózás
2025.03.04. 17:04

Szavazzon a XXI. század góljára! – Fiola Attila, 2021. június 19., Magyarország–Franciaország 1–1

Magyar válogatott
2025.03.04. 10:52

A francia válogatottól távozó Deschamps a lehetséges utódjáról, Mbappéról és a saját jövőjéről is beszélt

Francia labdarúgás
2025.02.14. 09:30

Érvényben marad a románok zárt kapus büntetése

Minden más foci
2025.02.13. 18:22

Edzőt váltott a román kiesőjelölt, Miriuta lesz az új szakvezető – sajtóhír

Minden más foci
2025.01.27. 14:02

A franciák, a dánok és a németek is ott vannak már a kézilabda-vb negyeddöntőjében

Kézilabda
2025.01.23. 22:06

Imre Bence elmondta, Fazekas Gergővel hogyan kezelik azt, hogy „ez nem az ő világbajnokságuk”

Kézilabda
2025.01.22. 16:47

Ónodi-Jánoskúti Máté elnézést kért a magyar szurkolóktól, üzent is nekik

Kézilabda
2025.01.22. 08:39
Ezek is érdekelhetik