Chile Top 7

Iván ZamoranoIván Zamorano

Az 1967-ben, Santiago de Chilében született Iván Luis Zamorano Zamora nevelőegyesülete, a Cobresal után a Trasandino együttesében rázta meg először alaposan magát, ennek jutalma egy svájci szerződés lett. Mivel a St. Gallenben sem ment neki rosszul, svájci gólkirályként 1990 nyarán a Sevilla vette meg, innen két idény és 21 bajnoki gól után ötmillió dollárért a Real Madridhoz került. A spanyol fővárosban nőtt világklasszissá: 26 góllal mutatkozott be, majd 1995-ben 28-ig jutott, és ez Aranycipőt jelentett számára.

A fejes góljairól és elképesztő súlypontemelkedéséről közismert „Bam-Bam" (avagy „El Gran Capitán", „El terrible", „El helicóptero", ha ezek jobban tetszenek) nem sokkal a királyi klub Bajnokok Ligája-sikerei előtt az Interhez igazolt, amelyben olyan csatártársai voltak a következő öt évben, mint Marco Branca, Youri Djorkaeff, Maurizio Ganz, Nwankwo Kanu, Álvaro Recoba, Roberto Baggio, Adrian Mutu, Christian Vieri, Hakan Sükür vagy Ronaldo.

A chilei 34 évesen elszerződött a mexikói Américához, ahol megmutatta, hogy mire lett volna képes Olaszországban, ha többször egészséges. 2003-ban a Colo-Colóhoz igazolt, amelyben szintén gólerősen futballozott, de miután kapott egy tízmérkőzéses eltiltást bíródádázásért, visszavonult. „Rettegett Iván" a chilei válogatottban 69 alkalommal szerepelt, 34 gólt elérve. Az 1998-as világbajnokságon egyetlen gólt sem szerző Zamorano 2000-ben részt vett az olimpián is, amelyről bronzéremmel és gólkirályként térhetett haza.

Marcelo Salas

A chilei nemzeti csapat gólrekorderét (37 gól 71 fellépésen) tisztelhetjük az 1974 végén napvilágot látott Salasban, akinek első nagyobb egyesülete az Universidad de Chile volt. Mivel itt nagyipari mértékben termelte a gólokat, 1996-ban a River Plate-hez igazolhatott, és oroszlánrészt vállalt a klub sikereiben. 1997-ben Dél-Amerika legjobb játékosának választották, az 1998-as vb-n négy mérkőzésen négyszer volt eredményes, így 17.5 millió dollárért lecsapott rá – fél Európát megelőzve – a Lazio. A világbajnoki bronzcipős a rómaiaknál 19, 12, majd 18 bajnoki gólt szerzett, ezért is adott érte 2001 nyarán a Juventus 25 millió eurót. Aligha gondoltuk volna ekkor, hogy itt tulajdonképpen véget ért Salas karrierjének érdemi, azaz európai része: háromévnyi, sérülésekkel terhes szenvedés után (közben kölcsönadták a Rivernek, ahol néha azért fel-felvillantott valamit egykori önmagából) 2005-ben az Universidad de Chiléhez távozott. Némi kárpótlásképpen odahaza második virágkorát élhette meg, hiszen kevés híján minden második bajnokiján betalált, mielőtt 33 évesen fel nem adta a harcot örökös sérüléseivel.

Leonel Sánchez

84 szereplésével a chilei válogatott pályára lépési rekordere az 1936-ban született Leonel Guillermo Sánchez Lineros, aki karrierje zömét az Universidad de Chilében töltötte. A hétszeres chilei bajnok bal oldali középpályás két világbajnokságon is megfordult: 1962-ben, odahaza hat mérkőzésen négyszer is bevette ez ellen hálóit (a svájciak ellen duplázott, emellett a szovjeteknek és a braziloknak is betalált, és ez éppen elegendő volt a torna társgólkirályi címéhez, többek között a mi Albert Flóriánunkkal karöltve); négy év múlva viszont már nem ment neki ilyen jól. Bár többször is hívták a vén kontinensre idegenlégióskodni „Nagy Leonelt", rendre nemet mondott kedvenc klubja kedvéért, pedig a Milan sok követ megmozgatott megszerzéséért anno. A válogatottban 23 gólt szerző Sánchez 1973-ban vonult vissza, a Palestino együtteséből. Pályaíve során 495 tétmérkőzésen 189-szer volt eredményes.

Nelson Tapia

A jól megtermett kapuvédő 73 alkalommal szerepelt a chilei nemzeti 11-ben, ennél több fellépéssel csak Sánchez dicsekedhet. Az 1966 nyarán, Molinában született Nelson Antonio Tapia Ríos igazi vándormadár volt, hiszen profiskodott az O'Higgins, a Temuco, az Universidad Católica, a Vélez Sársfield, a Puerto Montt, az Unión Espanola, a Cobreloa, a Santos és az Atlético Junior színeiben is. 1994-ben, a franciák ellen mutatkozott be a válogatottban, és rá is ragadt az 1-es mez egészen 2005-ig, a brazilok elleni 0–5-ig. 1998-ban kezdő volt a franciaországi világbajnokságon, és kulcsszerepet játszott a 2000-es olimpiai bronzérem megszerzésében is. A Bart Simpsonnak is becézgetett kapuvédő abban az évben akasztotta végleg szögre cipőjét és kesztyűjét, amikor a nemzeti csapattól is búcsúzott: 2005-ben. Hosszú pályafutása során négy Copa Américán szerepelt, és nem kevesebb, mint 41 világbajnoki selejtezőn vett részt!

Carlos Caszely

Carlos Humberto Caszely Garrido Chile futballtörténelmének egyik leghatékonyabb támadója, hiszen 49 válogatott mérkőzésen 29 gólt lőtt, összességében az első osztályú klubjaiban és a nemzeti 11-ben 427 fellépésén 220-szor talált hálóba. Háromszoros chilei gólkirály, ugyanilyen címet kapott a Libertadores-kupában is. Az 1979-es Copa América legjobb játékosának is megválasztották. Kipróbálhatta magát a Levantéban és az Espanyolban, legszebb éveit egyébként a Colo-Colóban töltötte. 1986-ban, 36 évesen vonult vissza a Barcelona SC-ből, nyolc bajnokin szerzett négy gól után. Két világbajnokságon is szerepelt, de ahogyan a közhely mondja, oda nem vitte magával góllövő cipőjét. Napjainkban „Az igazgató" egy sporttelevízió munkatársa.

Clarence Acuna

Az 1975-ös születésű Clarence William Acuna Donoso az egyik legkarakterisztikusabb chilei középpályás, és még napjainkban is aktívan futballozik. 18 évesen már az O'Higgins profija, később az Universidad de Chile, a Newcastle United, a Rosario, a Palestino, az Unión Espanola és a Deportes Concepción voltak állomáshelyei. 1995 és 2004 között 61-szer szerepelt a válogatottban az aprócska, de igen agresszív, sokat futó és hősiesen harcoló középpályás. Sikerei csúcsán a NU 1.4 millió fontot adott az egy világbajnokságon és három Copa Américán is szereplő fáradhatatlan szűrőért.

Manuel Pellegrini

Manuel Luis Pellegrini Ripamontit játékosként nem sorolták a világklasszisok közé, igaz, nem találunk Chilében minden utcasarkon olyan középhátvédet, aki 451 tétmérkőzésen lépett pályára az Universidad de Chile színeiben (1973–1986). Gólerősnek nem volt éppen nevezhető, hiszen egyetlen gólt ért el ezeken a fellépéseken, de ugyanennyiszer magára húzhatta a címeres mezt is. Edzőként jóval sikeresebb volt: visszavonulása után két évvel leülhetett imádott klubja kispadjára, majd a Palestino, az O'Higgins, az Universidad Católica és az LDU Quito után Argentínába tette át székhelyét, ahol a San Lorenzóval és a River Plate-tel ért el sikereket. 2004-ben került a spanyol Villarreal élére (a chileiek ugyebár spanyolul beszélnek), és a „sárga tengeralattjárókkal" igen szép sikereket ért el, a Bajnokok Ligája elődöntőjében egy alkalommal csak egy elhibázott büntető miatt buktak el; emellett a bajnokság élcsapatai közé kerültek. „a Mérnök" 2009 nyarán került a Real Madridhoz, itt a több százmillió euróból megerősített csapatnál kissé ellentmondásosan kezdte az idényt, majd némi fellángolást követően odahaza nem tudta tartani a lépést a Barcelonával, a Bajnokok Ligájából is hamar kiestek.