Bizony, ezúttal örömében sírt Argentína

„Ezt a sporteseményt tisztelet, szabadság, udvariasság és barátság jellemzi. A béke jegyében hivatalosan megnyitom a tizenegyedik labdarúgó-világbajnokságot.”

Fölöttébb furcsa szavak egy olyan ember szájából, aki nemrégiben még fegyverrel a kezében vette át a hatalmat, és akinek országában tucatnyian tűnnek el naponta. A megszólaló nem más, mint az argentin államot 1976 márciusa óta irányító katonai junta vezetője, Jorge Rafael Videla tábornok. E momentumokat feltétlenül érdemes tudni az 1978-as világbajnoki torna előzményeiről…

Épp ezen kellemetlen előzmények (sőt: áldatlan állapotok) okán több résztvevő – így az egyik favorit, Hollandia – is le akarja mondani a szereplését. De aztán meggondolja magát. Nem úgy Johan Cruyff, az oranje vezére, aki tényleg nem utazik el Argentínába – majd évekkel később cáfolja, hogy politikai okokból maradt távol a seregszemlétől.

A magyar válogatott végre ott lehet, és ott is van a világbajnokságon. Tizenkét évnyi szünet után először.

BARÓTI: JÖJJENEK A FIATALOK!

És, csakúgy, mint Angliában (meg azelőtt Svédországban és Chilében), Argentínában is Baróti Lajos gardírozza a gárdát. Baróti, a tapasztalt kapitány, aki győzelmekkel szeretné emlékezetessé tenni utolsó világbajnokságát. Ha már egyszer nem mondhatott le a sikeresen megvívott selejtezők után.

A már nyugdíjas korú tréner hivatalba lépésekor bátor, határozott lépésre szánta rá magát, az idősebb generációt képviselő játékosok közül rögvest „kiszórta” a keretből Kocsis Lajost, Kozma Mihályt, Bene Ferencet és Zámbó Sándort (egytől egyig klasszisok voltak ám!), mi több, olyan kipróbált menőket sem aktivált a válogatottban, mint Páncsics Miklós, Szűcs Lajos, Juhász Péter vagy éppen Dunai Antal. De a megelőző, 1974-es vb selejtezőin még szintén biztos kerettagnak számító Géczi István, Szőke István, Vidáts Csaba és Fábián Tibor sem kapott bizalmat tőle – 1977-re vissza is vonultak mind a négyen (a ferencvárosi kapus, Géczi már 1975 őszén abbahagyta).

Az 1975 májusában hivatalba lépő mesteredző elsősorban fiatalokra építette csapatát, amely telis-tele volt 1951-es, 1953-as és 1955-ös évjáratú labdarúgókkal. Ennek ellenére bízott a rutinban is: Fazekas László például 1947-ben, Bálint László '48-ban, Tóth András '49-ben látta meg a napvilágot – rajtuk kívül még hárman „élték túl” az eggyel korábbi sikertelen vb-kvalifikációt (közülük egyedül a Videoton védője, Kovács József nem jutott ki Argentínába).

Aztán itt van egy másik hatos is: Gujdár Sándor, Kocsis István, Kereki Zoltán, Törőcsik András, Martos Győző és Halász István. Ők a válogatottban Barótinál (1975–1978) debütáló vb-kerettagok. És Fülöp Ferenc személyében olyan tagja is akadt a 22-es argentínai keretnek, aki sem Barótinál, sem másnál: sohasem mutatkozhatott be a felnőttválogatottban.

1975 októbere és 1976 októbere között nemcsak 12 hónap telt el, hanem 12 hivatalos mérkőzés is lezajlott – veretlenül! De az 1977-es esztendő sem volt éppen gyenge Magyarország számára: 70 százalékos összteljesítményt produkált a válogatott, miközben – és ez volt a lényeg – kijutott a világbajnokságra.

ARGENTÍNA–PERU: BUNDA! BUNDA! BUNDA!

A dél-amerikai torna a mieink számára aztán maga a rémálom. A ballábas bombázó, Várady Béla korábbi sérülésétől kezdve, a házigazdáktól elszenvedett balszerencsés vereségen (1–2), illetve a nyitó találkozón kiállított Törőcsik, Nyilasi páros eltiltásán át egészen a további vereségekig és a kiesésig.

Baróti előzetesen a nyolc közé várja fiatal együttesét, de a tizedik nap után máris csomagolnia kell. (A dicstelen befejezéstől függetlenül a mester mély nyomokat hagyott a magyar labdarúgásban: hosszú pályafutása alatt összesen 117-szer ült a válogatott kispadján, ebből 62-szer győztes meccsen – mindkettő rekord.)

Azért akad magyar a világbajnokságon, aki jól is teljesít: a gól nélküli, ám annál több izgalmat hozó és annál több szabálytalansággal tarkított argentin–brazil középdöntőt kiválóan, színes kártyák felmutatása nélkül vezető, a bronzmeccsen pedig közmegelégedésre lengető Palotai Károly. Palotai ezenkívül még két mérkőzésen működött közre, egyen játékvezetőként, egyen partjelzőként.

Csoportunk két továbblépője közül Olaszország végül a negyedik helyen fejezte be a sorozatot, míg Argentína nemcsak bejutott a fináléba, meg is nyerte – az 1974 után újfent csak „ezüstös” hollandok legnagyobb bánatára.

Apró szépséghiba, hogy a döntőbe vezető úton, a második csoportkörös Argentína–Peru találkozón a házigazdák rendkívül gyanús körülmények között (más olvasatban: egyértelmű csalással) győztek 6–0-ra, hogy a peruiak cserébe megkaphassanak tizenhárom politikai foglyot Videlától. Amint arra fény derült egy limai exszenátor Buenos Aires-i bírósági meghallgatásán 2012 februárjában...

11. VILÁGBAJNOKSÁG, ARGENTÍNA (1978. JÚNIUS 1–25.)

A torna teljes eredménysora itt!

Döntő
Argentína–Hollandia 3–1 (1–0, 1–1, 2–1) – hosszabbítás után
Buenos Aires, Monumental Stadion, 71 483 néző. Vezette: Gonella (olasz)
Argentína: Fillol – Olguín, L. Galván, Passarella, Tarantini – Ardiles (Larrosa, 66.), Gallego, Kempes – Bertoni, Luque, Ortiz (Houseman, 75.)
Hollandia: Jongbloed – Krol – Jansen (Suurbier, 75.), Brandts, Poortvliet – Neeskens, Haan, W. van de Kerkhof – R. van de Kerkhof, Rep (Nanninga, 58.), Rensenbrink
Gólszerző: Kempes (38., 105.), Bertoni (115.), ill. Nanninga (82.)

Gólkirály: Mario Kempes (argentin) 6 gól
A torna legjobb játékosai: 1. (aranylabdás) Mario Kempes (argentin), 2. Paolo Rossi (olasz), 3. Dirceu (brazil)

A világbajnok argentin csapat kerete: Norberto Alonso, Osvaldo Ardiles, Héctor Baley, Daniel Bertoni, Ubaldo Fillol, Américo Gallego, Luis Galván, Rubén Galván, René Houseman, Mario Kempes, Daniel Killer, Omar Larossa, Ricardo La Volpe, Leopoldo Luque, Jorge Olguín, Oscar Ortiz, Miguel Oviedo, Rubén Pagnanini, Daniel Passarella (csapatkapitány), Alberto Tarantini, José Daniel Valencia, Ricardo Villa. Szövetségi kapitány: César Luis Menotti

A KORÁBBI RÉSZEK
• 1. vb, 1930, Uruguay
• 2. vb, 1934, Olaszország
• 3. vb, 1938, Franciaország
• 4. vb, 1950, Brazília
• 5. vb, 1954, Svájc
• 6. vb, 1958, Svédország
• 7. vb, 1962, Chile
• 8. vb, 1966, Anglia
• 9. vb, 1970, Mexikó
• 10. vb, 1974, NSZK