Varázslat a magyar kalapban meg az izlandi fociban

A sportélménynek vitán felül sokkoló és mélységesen szomorú amszterdami és bukaresti csapás, az izzasztó andorrázás után, a rettenetes futballbeli közérzület közepette félve írjuk le: Magyarország labdarúgó-válogatottja nagyjából olyan összteljesítménnyel zárta a magunk mögött hagyott vb-selejtező sorozatot, amilyen a hivatalosan felállított erősorrend alapján elvárható volt. Éppenséggel egy olyan csoportban, amelyikben a legkevesebb (mindössze hat) mérkőzésen jutott pont az alacsonyabb besorolású csapatnak. Vagyis a legkiszámíthatóbbnak bizonyuló európai hatosban.

Akitől megengedhető (Hollandia), a magyar válogatott oda-vissza kikapott – tény, a feladatot jócskán „túlteljesítette” –, akiket nagyon illett legyőzni (Andorra, Észtország), oda-vissza legyőzte, egyszer-egyszer meg is szórta őket, ami meg a kalapbeosztás alapján bekalkulálható pontok közül a románok ellen elúszott (5), az szinte teljes egészében visszajött a törököktől megkaparintott meglepetéspontok (4) révén.

Ugyanakkor nem tudunk vitatkozni azzal a megállapítással, hogy ami a számok érzelemmentes világában sikeres (de legalábbis teljesített) vizsgának minősíthető, az a lelátó magasából vagy a televízión nézve korántsem az. Hiszen más lett sugallva, szinte ígérve.

A magyar csapat statisztikailag megfelelt, az általa előállított termék szórakoztatóipari szempontból mégis eladhatatlan – legfeljebb amolyan unortodox megközelítésben minősíthető sikeresnek, lásd Trollfoci –, arra meg végképp alkalmatlannak bizonyult, hogy méltó legyen a tonnás történelmi örökséghez, azaz (mert az idők során ilyen-olyan okokból, tetszik, nem tetszik, ez is alapvető feladatává csontosodott) acélosítsa a nemzeti önbecslést. De nem fejtegetjük tovább ezt a szálat, hiszen ezt az írást alapvetően a számoknak és az európai mezőny gyors átvilágításának szántuk, a riasztó magyar helyzetről ajánljuk figyelmükbe minapi elemzésünket, továbbá a nevezetes Huszti-levelet és a szintén emlékezetes Szalai-sajtótájékoztatót.

A számok alapján annyi még feltétlenül idekívánkozik, hogy az előző – amúgy a kvalifikáció szempontjából szintén sikertelen – selejtezősorozatban, még a 4. kalapban megszerzett lendület megtört, s ha könnyűnek nem is találtattunk az erősebb társaságban, az alapra házat építeni nem sikerült. Két éve azt vizsgáltuk, amit most is: miként teljesítettek az egyes válogatottak az előzetesen felállított erősorrendhez viszonyítva?

Az erősebb kalapba rangsorolt válogatottak ellen megszerzett, szigorúan véve „előre nem kalkulálhatónak" minősíthető pontokat vetjük össze az alacsonyabban jegyzett csapatok ellen „váratlanul elszórt" pontokkal, és egyenleget vonunk (az előbbiekből kivonva az utóbbiakat). A számok persze nem magyaráznak meg mindent – pl. az egy kalapból húzott csapatok már a kiinduláskor sem voltak tökéletesen egyformán erősnek tekinthetők –, de alátámaszthatják a szakmai értékeléseket.

Nézzük tehát, minek örvendeznek, min dühöngenek Európa futballdrukkerei ezekben a napokban, hová helyezhető a nagy mérlegeléskor a mi súlyosnak tűnő pakkunk. Ígérjük, nem lesz tanulságok nélküli túra, különösen a mi kalapunkban, a harmadikban!

(A lejjebb következő táblázatokban a csapatnév után sorrendben az egyenleget, a megszerzett meglepetéspontokat, az elhullajtott kalkulálható pontokat és a csoportbeli helyezést tüntettük fel. Értelemszerűen az első kalapban nem lehetett meglepetéspontot szerezni, az utolsóban pedig nem lehetett bekalkulálható pontokat szerezni.)

1. KALAP: NÉMETEK, HOLLANDOK – A SZOKÁSOS TAROLÁS

Ha nem is a 2011-essel megegyező százszázalékos mérleggel, de érdemi hiba nélkül, a legtöbb gólt szerezve harcolta ki a továbbjutást Németország, amelytől egy lépéssel sem maradt le állandó selejtezőpartnerünk, Hollandia. Érdeklődve várjuk a brazíliai alátámasztást.

Bár hazai pályán kétszer is pontokat veszített, idegenbeli könyörtelensége révén ugyancsak zökkenőmentesnek mondható Spanyolország útja. Nem szenvedett vereséget Anglia és Olaszország sem, ám a sok – jobbára idegenbeli – döntetlen, az időnként bevállalni kényszerült védekező stratégia azt jelzi, hogy Roy Hodgsonnak és Cesare Prandellinek még bőven van mit csiszolnia a gépezeten a jövő évi brazíliai túráig.

A gólok barátjának éppenséggel nem mondható Görögország öt csoportban is az élen végezhetett volna a megszerzett pontszámával (25), pechjére a sajátjában nem, vagyis ugyanúgy pótselejtezőre kényszerül, mint a jóval többet bizonytalankodó Portugália és a hazai pályán két vereséget is elkönyvelő, az egyik legnagyobb pontszórónak bizonyuló Horvátország. Utóbbi kettő gyakorlott rájátszónak tekinthető, a 2012-es Eb-re is ezen a rögösebb úton jutott ki – szintén az első kalapos besorolás dacára.

A legerősebb csoport leggyengébb láncszeme Norvégia volt, amely a szerencse kegyeltjeként lehetett az első kalapban, és szereplése – öt ellenfele közül csak egytől, Ciprustól gyűjtötte be mind a hat pontot – ékes bizonyítéka annak, hogy a világranglista alapján készített kiemelési rendszer sem tökéletes. A mienkhez hasonló kisebb csapatok (ebben a konkrét esetben Svájc és Izland) legnagyobb örömére – tesszük hozzá gyorsan.

2. KALAP: OROSZOK, ELŐREEE!

Ahhoz képest, hogy itt gyülekeztek a legerősebbek utáni legerősebbek, meglehetősen kevés az egy biztos vb-résztvevő (a legutóbbi Eb-sorozat után az első kalapból kizuhanó, időközben Fabio Capello által ráncba szedett Oroszország), valamint a két pótselejtezőben próbálkozó (Franciaország, Svédország).

A svédek kicsit bizonytalanabbak voltak, mint a legutóbbi kvalifikáció során, az oroszokhoz hasonlóan szintén az első kalapból alászálló franciák görcsössége leginkább az ellenfél kapuja előtt érződött – látatlanban egyikük sem veheti biztosra a playoffbeli sikert.

Az odahaza mindössze egy selejtező megnyerésére képes Dánia, a sorozat első részét nagyon elrontó – ennek hatására kapitányt is váltó – Szlovénia és Törökország, valamint a végére leeresztő Montenegró az utolsó dupla játéknapig reménykedhetett a pótselejtezőben, de gyengeségeik végül felülkerekedtek erősségeiken.

Szerbia egymás után a második kvalifikációs sorozatot gyengélkedte végig – a mostanit úgy, hogy mindössze egyet szerzett meg a lehetséges 12 pontból a legerősebb riválisaival (Belgium, Horvátország) szemben. Hasonlóképp járt Szlovákia is, amely csupán hármat nyert meg a tíz mérkőzéséből, és ugyanúgy az egyik legkönnyelműbb ponthullajtónak bizonyult, mint a 2012-es Eb selejtezőin.

3. KALAP: A NAGY LENDÜLETVÉTEL TÁRSASÁGA

A legutóbb még negyedik kalapos Belgium a legerősebbekhez méltó fegyverzetben futott neki a selejtezőnek, és ennek megfelelően teljesített, hollandos, németes sebességgel és erővel gázolt át ellenfelein, s jutott ki 12 év után újra a világbajnokságra. Ez szinte borítékolható volt.

Bosznia-Hercegovina is régóta tornáztatta már oroszlánkörmeit, aminek most világraszóló, sporttörténelmi jelentőségű bravúr lett a vége. Miközben egyetlen pontocskát sem engedett át a gyengébb ellenfeleknek – ebben a kalapban ez senki másnak nem sikerült –, legyőzte a magasabb besorolású görögöket és szlovákokat, mehet is a világbajnokságra.

Svájc utánpótlásának gazdagsága az utóbbi években gyakori beszédtéma, és gyanítható volt, hogy egy olyan kiváló tréner vezetésével, mint Ottmar Hitzfeld, továbbá egy olyan csoportban, amelyikben Norvégia az első kiemelt, a Natinak lesz hozzászólása a vb-kvótához. Lett is.

Belgium, Bosznia-Hercegovina és Svájc csoportelsősége azt mutatja, hogy a legerősebb kalap után ez – vagyis a mienk – volt az a csoportosulás, amelyikből a legnagyobb lendületet lehetett venni Brazília felé. Ha Vági Márton MLSZ-főtitkár ezt (is) figyelembe véve jelentette ki, hogy Egervári Sándor csapata „elherdálta az esélyt”, akkor érteni véljük, mire gondolt. Csakhogy ezen a ponton tanácsos újra meghallgatnunk Szalai Ádám szavait a játékosok topligás és BL-beli tapasztalatairól, majd végignéznünk a belga, a bosnyák és a svájci kereten – továbbá a pótselejtezőig jutó Ukrajnáén –, aztán eldönthetjük, megáll-e a lábán a herdálási teória.

Az viszont a mellékelt táblázatból is egyértelműen látszik, hogy a magyar válogatott nem lógott ki ebből a kalapból: a továbbjutók után a legtöbb meglepetéspontot szerezte, és nem veszített több „kötelezőt″, mint Csehország, Izrael, Írország és Fehéroroszország.

4. KALAP: VÁRHATÓ VOLT, ROMÁNIA KINŐTTE EZT A MÉRETET

Románia a második kalapból érkezett a számára szokatlan negyedikbe, és egyetlenként ebből a társaságból még mindig versenyben van – mint tudjuk, többek között a magyar csapatot megelőzve pótselejtezőt vívhat a brazíliai repülőjegyért.

Victor Piturca csapata könyörtelenül begyűjtötte a pontokat a két kicsitől, Andorrától és Észtországtól, belemart a magyarba és a törökbe, így aztán neki belefért a Hollandiától két részletben kapott 1–8.

Ausztriának a továbbjutásra nem volt reális esélye, de volt harmadik kalaposként nem vallott szégyent, az írek és a svédek kontójára szépen gyűjtötte a meglepetéspontokat. Bulgária ígéretesen kezdett, csakhogy továbbjutási esélyét az utolsó játéknapon hazai pályán eljátszotta, Lengyelország a nehéz meccseiből egyet sem tudott megnyerni, Skócia pedig csupán a menet közbeni kapitányváltásnak, Gordon Strachan színre lépésének köszönheti, hogy legalább a legutóbbi halovány eredményét hozni tudta.

Albánia a szlovénok legyőzésével és a megdöbbentő norvégiai diadalával nagyot alakított, de az izlandiakon minden nyereségét elbukta. Grúzia a franciák elleni döntetlenre, a sokáig László Csaba irányította Litvánia a szlovákok elleni két ikszre emlékezhet vissza jó szívvel, Észak-Írország ellenben határozottan lecsúszóban van, legutóbb a harmadik, most a negyedik kalapban zárt alapos mínuszban – akinek összesen két pontra futja Azerbajdzsán és Luxemburg ellen, az hiába győzi le Oroszországot…

5. KALAP: ÖRMÉNYORSZÁG NEM VESZÍTENI JÁRT A NAGY NYUGATI STADIONOKBA

Finnországnak nem volt lehetősége pontot veszíteni gyengébb csapat ellen, elvégre ötcsapatos csoportban harcolta végig az elmúlt bő egy évet, de mindent megtett, hogy legközelebb ne kerüljön ilyen kényelmetlen szerepbe: egyrészt veretlen maradt az erőben hozzá közel álló grúz és fehérorosz válogatott ellen, másrészt pontot vitt haza Spanyolországból (1–1)!

Hasonló dimenziókban járt Örményország, amely a dániai 4–0-s és a csehországi 2–1-es győzelem után zárásképp 2–2-t játszott Olaszországban – más kérdés, hogy az egészen az utolsó játéknapig üldözött, csodaszámba menő pótselejtezős esély valóra váltását megakadályozta egy hazai vereség. Málta ellen...

Figyelemre méltó, hogy miközben Örményország és Azerbajdzsán – bizarr a két ősi ellenséget ilyen közel engedni egymáshoz egy mondatban, de a futball már csak ilyen – már a legutóbbi Eb-selejtezősorozatban is villogott a maga szintjén, addig a meglepetéspontok akkori királya, Észtország mindössze egy váratlan eredményt tudott produkálni – az volt a Hollandia elleni „majdnem győzelem”, a szeptemberi 2–2.

Lettország Litvánia legyőzésével kozmetikázta nem túl fényes mérlegét, Macedónia a szerbek legyűrésével vigasztalhatja magát csoportja utolsó helyén, Ciprus viszont az utóbbi évek egy-egy hangos bravúrja után ezúttal nem sok vizet zavart. Feröer? Még annyit sem.

6. KALAP: IZLANDI CSODA EGY SVÉD KARMESTER VEZÉNYLETÉVEL

Elérkeztünk a papíron leggyengébbekhez, akik közül San Marino és Andorra szokás szerint nem szerzett pontot – utóbbi a mezőnyben egyedüliként gólt sem.

Liechtensteinnek már becsúszott két pont (az egyik a második kalapos szlovákok ellen), Kazahsztán nemcsak Feröertől, hanem Ausztriától is tudott pontot rabolni, Málta képes volt idegenben legyőzni a sokakra oly veszélyes örményeket, míg Luxemburg olyan sok (6) pontot gereblyézett össze, mint korábban – egy selejtezősorozat (1996-os Eb) kivételével – még sohasem.

Hogy Wales összeszedi magát a számára méltatlanul szűk kalapban, arra fogadni mertünk volna, és arra is, hogy a kedvező sorsolást kapó Izland feljebb kapaszkodik. No de ennyivel?! Hogy pótselejtező?! A két éve hivatalba lépő svéd szövetségi kapitány, Lars Lagerbäck alaposan gatyába rázta az északi legénységet, amely az első kalapos Norvégiát odahaza, a második kalapos Szlovéniát idegenben, Albániát oda-vissza legyőzte, és bár a végül csoportgyőztes Svájcot nem tudta maga alá gyűrni, éppen a Hitzfeld-csapat ellen produkálta talán legemlékezetesebb estéjét.

A berni mérkőzés második félidejének elején Svájc már 4–1-re vezetett, csakhogy az izlandiak Kolbeinn Sigthórsson góljával és a végül mesterhármasig jutó Jóhann Gudmundsson duplájával a 91. percre kiegyenlítettek. Aki semleges, érző szívű megfigyelőként ekkor sem kezdett el legalább egy kicsit drukkolni az izlandi fiúknak, az…, az…, megvan! Az mondja ki egymás után, ahogy dukál: tizenhétszer, hogy Knattspyrnusamband Íslands!