Ligue 1: Mbappé már januárban távozni akar a PSG-től – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2022.10.11. 16:36
null
Mbappé azonnal távozni akar a PSG-től (Fotó: AFP)
Az RMC és a Marca információi szerint Kylian Mbappé komolyan csalódott a PSG-ben, ezért már a télen szeretne távozni a Real Madridhoz. Azonban a párizsiaknak eszük ágában sincs üzletelni a madridiakkal, inkább egy angol csapatnak adnák el a világbajnok labdarúgót.

 

Francia és spanyol sajtóhírek szerint Kylian Mbappé már a télen, csupán fél évvel új szerződésének megkötését követően távozni akar a Paris Saint-Germaintől. A Marca szerint a két fél közötti kapcsolat olyannyira megromlott, hogy a játékoshoz közeli források szerint már nincs visszaút.

A hírek alapján a támadó már a januári átigazolásán dolgozik, klubja azonban nem segíti ebben. A PSG több okból is „hadban áll” a Real Madriddal: a párizsiak rossz néven vették, hogy korábban folyamatosan kommunikált a spanyol klub Mbappéval, illetve az UEFA–Szuperliga „háborúban” is ellentétes oldalon állnak, hiszen a Szuperliga által képviselt klubok kifogásolják a PSG és a Manchester City tulajdonosainak állami tőkeinjekciókkal való megerősítését, amivel drasztikusan befolyásolták a futball gazdasági működését.

Sajtóinformációk szerint a PSG ezért inkább a Liverpoolnak adná el Mbappét, akit már az AS Monacóból is szeretett volna megvenni Jürgen Klopp csapata. Nyáron pedig Klopp és a francia csatár is bevallotta, hogy tárgyaltak.

Úgy tudni, Mbappé becsapva érzi magát, mivel azok a szakmai ígéretek, amelyeket a klub a szerződéshosszabbítási tárgyalások során tett neki, nem teljesültek.

S bizony úgy tűnik, csapattársaival sem felhőtlen a viszonya – Neymarral legalábbis biztosan nem. A 30 éves dél-amerikai klasszist szeptember 30-án, a Brazília–Ghána felkészülési mérkőzést (3–0) követően arról kérdezték, milyen a kapcsolata Mbappéval. A támadó meglepetten, dermedt tekintettel fogadta a kérdést, s először azt válaszolta, hogy nem érti, amit mondtak neki. Amikor a riporter megismételte, így felelt: „Kyliannal? Pff... Nem akarok erről beszélni” – a mondatot be sem fejezve távozott a kamera elől.


Érdemes lesz megvárni a Real Madrid és a Liverpool reakcióját, bár az angol klub vélhetően nem tudja felvenni a lépést a játékos fizetési igényeivel. Ez befolyásolhatja olyan labdarúgók jövőjét is, mint Jude Bellingham, akiért szintén versenyez egymással a két gárda.

Legfrissebb hírek

Kikapott a Szeged a PSG-től a férfi kézi BL-ben, bravúr kell a negyeddöntőhöz

Kézilabda
2025.03.27. 20:25

Real Madrid: négy játékost vizsgál az UEFA

Bajnokok Ligája
2025.03.27. 17:41

Bodó Richárd: Ez a PSG már nem az, amelyik rendre a négyes döntőért játszott

Kézilabda
2025.03.27. 08:10

Kylian Mbappé: Boldoggá tenne, ha Zidane lenne a következő szövetségi kapitány

Francia labdarúgás
2025.03.22. 11:13

Mbappé elismerte, hogy még mindig van nézeteltérése a francia szövetségi kapitánnyal

Minden más foci
2025.03.19. 10:53

A duplázó Mbappé vezérletével fordított és nyert a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.03.15. 22:59

Mbappé visszakerült a francia válogatottba a Nemzetek Ligája előtt

Minden más foci
2025.03.13. 19:31

Szalah Gerrardot, Yamal Draxlert érte be, Kane közelít Beckhamhez – BL-statisztikák

Bajnokok Ligája
2025.03.12. 11:40
Ezek is érdekelhetik