PSG: Sosem mondtam a klubnak, hogy újra hosszabbítok – Mbappé

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2023.06.13. 14:06
null
Ezúttal tényleg távozik Mbappé a PSG-től? (Fotó: Getty Images)
A francia L'Équipe hétfőn megírta, Kylian Mbappé írásban értesítette a Paris Saint-Germain vezetőségét arról, hogy nem kívánja meghosszabbítani jövő nyáron lejáró szerződését, a klub pedig válaszul ultimátumot adott sztárjának, s már az is megvan, mennyit kérne érte. Mindehhez jött a világbajnok támadó AFP-nek adott nyilatkozata...


A nemzetközi sportsajtót hétfő este körbejáró hírre Kylian Mbappé is reagált, az AFP-nek adott ki közleményt: „Sosem mondtam a klubnak, hogy újra hosszabbítok. A vezetőséget már 2022 júliusában értesítettem róla, hogy 2024 után nem írok alá újra, és ezt akkor el is fogadták.”

Ezt megelőzően és ezt követően aztán egyre több portál jelentkezett saját információval az ügyről, ezekből szemezgettünk:

Az RMC Sport újságírója, Julien Laurens úgy tudja, a PSG 150 millió eurót kér Mbappé játékjogáért, akit a klub továbbra is eladna, ha nem érvényesíti a szerződésében szereplő plusz egyéves opciót (amely 2025-ig a klubhoz kötné), mert nem szeretné, ha ingyen távozna.

Az ESPN-nél dolgozó Rodrigo Fáez információi szerint a híreket hallva máris akcióba lendült a Real Madrid, amely bár ezen a nyáron már 103 millió eurót kifizetett Jude Bellinghamért, hajlandó lenne mélyen a zsebébe nyúlni Mbappé szerződtetéséért. Más opció szóba jöhet? Az biztos, hogy nem hosszú a klubok névsora, amelyek képesek lehetnek 150 millió euróért + gigászi fizetésért átigazolni a francia világbajnok támadót.

A francia Le Parisien eközben arról ír, hogy bármikor is távozik, Mbappé kizárólag a Real Madridhoz szeretne csatlakozni, hiába a Premier League-klubok érdeklődése.

Mindeközben a Mundo Deportivo arról ír, hogy a PSG a tavaly történtek után, és főleg a játékos szándékai miatt a Real Madridnak semmiképp nem szeretné eladni sztárcsatárát, hacsak nem egy 200 millió euró feletti ajánlatról van szó. Ellenben szóba jöhet a Manchester United, amelynek hamarosan szintén katari tulajdonosa lehet…


 

Legfrissebb hírek

Négy gól a Lyon ellen, száguld a Bajnokok Ligája felé a Strasbourg

Francia labdarúgás
2 órája

Műhiba a Szeged és a PSG meccsén a kézi BL-ben

Kézilabda
6 órája

Kikapott a Szeged a PSG-től a férfi kézi BL-ben, bravúr kell a negyeddöntőhöz

Kézilabda
2025.03.27. 20:25

Real Madrid: négy játékost vizsgál az UEFA

Bajnokok Ligája
2025.03.27. 17:41

Nem akármilyen örömhírrel szolgált Bánhidi Bence a PSG elleni rangadó előtt

Kézilabda
2025.03.27. 12:31

Bodó Richárd: Ez a PSG már nem az, amelyik rendre a négyes döntőért játszott

Kézilabda
2025.03.27. 08:10

Kylian Mbappé: Boldoggá tenne, ha Zidane lenne a következő szövetségi kapitány

Francia labdarúgás
2025.03.22. 11:13

Mbappé elismerte, hogy még mindig van nézeteltérése a francia szövetségi kapitánnyal

Minden más foci
2025.03.19. 10:53
Ezek is érdekelhetik