Íme, az NS álomcsapata

Mindezt az is bizonyítja, hogy a bajnoki finálé alapján a Nemzeti Sport által összeállított All Star-csapatban három fehérvári és három újvárosi hokis kapott helyet. Nem volt könnyű a választás, hiszen az általunk kiválasztottak mellett többek között még Budai Krisztián, Roger Holéczy, Szélig Viktor vagy Vas Márton is szóba jöhetett volna. Nem elfeledve, hogy mindez csak játék, remélhetőleg sokak véleményével egyezik az NS álomcsapatának összetétele.

Kapus: Szuper Levente
(DAC-Invitel) 206 védés/221 lövés, 93.21%

Végig kiegyensúlyozott, jó produkciót nyújtott a dunaújvárosiak válogatott hálóőre, amit a 93 százalék fölötti összteljesítménye is igazol. Magabiztossága, higgadtsága tartást adott a csapatának is, azt pedig egy kapus formájáról sok mindent elárul, hogy a döntő hét mérkőzéséből kettőt is kapott gól nélkül védett végig.

"Elsősorban annak örülök, hogy végig egyenletes teljesítményt nyújtottam, úgy érzem, nem volt kiugróan rossz meccsem. Az egyik legnagyobb elismerést éppen az ellenfél edzőjétől, Pat Cortinától kaptam, aki az utolsó találkozó utáni kézfogásnál azt mondta, hogy minden meccsen esélyt adtam a csapatomnak a győzelemre. Sajnálom, hogy az ötödik meccsen a büntetőlövéseknél nem tudtam megfogni Kovács Csaba lövését, pedig még hozzá sem ért a koronghoz, már pontosan tudtam, mit fog csinálni, de olyan jól végigvitte a büntetőt, hogy nem háríthattam. A sorozat legvégén a Volán remekül védekezett, nem tudtuk megtörni az ellenállásukat. Emiatt egy kicsit pechesnek érzem magam, de ez a balszerencse jellemző volt az egész szezonomra. Szerettem volna bajnoki címhez segíteni a Dunaújvárost, de nem sikerült, pedig szerintem megérdemeltük volna az aranyérmet."


Jobbhátvéd: Horváth András
(DAC-Invitel) 3 gól + 3 gólpassz

Amellett, hogy a védőmunkáját nagyszerűen látta el, a támadásokat is sokszor segítette, amit bizonyít a három gólja és három előkészítése. Rendkívül hasznos produkcióját ugyan némileg rontotta, hogy a döntő hatodik meccsén súlyos szabálytalanság miatt végleg kiállították, de ezzel együtt is posztján ő volt a sorozat legjobbja.

"Nagyon örülök, hogy kívülről az látszott, amit belül éreztem: eredményesség és játék szempontjából is ez volt az eddigi pályafutásom legjobb bajnoki döntője. A hivatalos statisztikák alapján hat pontot szereztem, a saját számításaink szerint pedig - ahol az összes második asszisztot is vezetjük - öt gólpasszom volt, s bármelyik adatot nézem, az önmagáért beszél. Persze hiába vagyok elégedett magammal, két dolog miatt mégis keserű a szájízem: egyrészt, mert hiába vezettünk három egyre, nem sikerült megnyernünk a bajnokságot, másrészt pedig mert az utolsó meccsről eltiltás miatt hiányoztam, így azon már nem tudtam segíteni a csapatot. Sajnálom, hogy a játékvezető akkor így döntött, mert úgy láttam, hogy a sorozat alatt volt még legalább négy-öt olyan szabálytalanság, amiért hasonló büntetés járt volna. Amellett, hogy gratulálok a Volánnak , annak is örülök, hogy a nehézségeink ellenére helytálltunk."

Balhátvéd: Sille Tamás
(Alba Volán-FeVita) 0 gól + 1 gólpassz

Csendben, már-már észrevétlenül és hiba nélkül látta el védőfeladatát. Szokása szerint nem fűződött a nevéhez felesleges kiállítás, a korongot nem ütögette feleslegesen el, rendre ügyesen hozta ki a székesfehérvári harmadból, és ugyan a kapura nem volt veszélyes, így is csapata egyik legjobbjának számított. Alázatos játéka ezúttal is aranyat ért, igazolta, hetekkel ezelőtt nem véletlenül választották a budapesti válogatott torna legjobb védőjének.

"A saját teljesítményemről nem szeretek beszélni, sokkal inkább boldoggá tesz, ha az edzőm dicsér meg. Jól ment, nagyon akartam, legyen elég ennyi. A szakvezetők gyakran cserélgették a sorokat, én is szinte mindig másnak az oldalán láttam el a feladatomat, ami cseppet sem zavart. Mindenkivel szeretek ugyanis játszani, az a játékos vagyok, aki hamar képes bárkihez igazodni. Miután mindegyik társamról csak jót mondhatok, könnyű velük egy csapatban, egy védelemben szerepelni. Nem vertük nagy dobra, nem szokásunk, de most már elmondhatom: a csütörtöki, székesfehérvári, ötödik meccsen eltörött az ujjam, nem volt könnyű, de szerencsére sikerült függetleníteni magam ettől. Már csak azért is, mert három egyes hátrányban megfogadtuk, felállunk a padlóról, bebizonyítjuk, nem felejtettünk el jégkorongozni. Mindig csak a következő csatára gondoltam, úgy voltam vele, kis lépésekben kell gondolkoznunk. Hétfő este így már ugorhattunk - a magasba."

Jobbszélső, MVP: Palkovics Krisztián
(Alba Volán-FeVita) 5 gól + 2 gólpassz

Eleinte ugyan haloványabb volt a szokottnál (az első meccsen így is fontos gólt szerzett, noha ennek ellenére azt elbukta csapata, ám "ikertestvére", Ocskay Gábor visszatérésével mintha szárnyakat kapott volna: ellenállhatatlanul száguldozott a jégen, a legtöbb veszélyt ő jelentette Szuper kapujára, az ötödik és hatodik partin két-két góljával döntő érdemeket szerzett a fehérváriak talpra állásában.

"Egy olyan bajnoki idény végén sikerült megfelelő formába lendülnöm, amely jelezte nekem: Palkó, már nem vagy tizenéves. Sohasem volt ennyi gondom, mint most, vállsérülés, térdproblémák, ebben a kőkemény profivilágban hamarabb elhasználódnak az ízületek. Jobban kell mostantól nekem is figyelnem, noha a mérkőzéseken persze nem erre koncentrál az ember. A finálé hét meccse rengeteget kivett belőlem, mindegyiket teljes erőbedobással hajtottam végig, kileheltem a tüdőmet, és ugyan nem ment mindig jól, voltak hullámvölgyek, összességében azt hiszem, nem lehet rám panasz. Gábor viszszatérésével magabiztosabb lettem, elkaptam a fonalat. Lehetett volna jobb is, például ha szegény Gröschl Tomi nem sérül meg, a sorunk még veszélyesebben rohamozhatta volna az újvárosiak kapuját. A góljaimnak örülök, ám sokkal inkább boldoggá tesz, hogy a hetedik mecscset Csibi Józsi találatával megnyertük."

Balszélső: Ladányi Balázs
(DAC-Invitel) 3 gól + 6 gólpassz

A hazai mezőny egyik legjobb csatára most is igazolta klasszisát: az eredményességével sem volt baj, az előkészítésben pedig ezúttal is a tőle megszokott parádés teljesítményt nyújtotta, így jó szokásához híven övé a kanadai táblázat első helye. Nem rajta múlott, hogy az újvárosiaknak végül meg kellett elégedniük az ezüstéremmel.

"Sajnos nem sikerült nyernünk, de összességében nem sikerült rosszul ez a bajnoki döntő. Különösen az elején ment jól, azért viszont nagyon haragszom magamra, hogy az ötödik meccsen elrontottam a büntetőt. Ha azt belövöm, már régen vége lett volna a sorozatnak, s bajnokként ünnepelhetnénk. A Volán ellen már sok hasonló szituációba kerültem, s általában jól sikerült megoldanom, de Budai már nagyon ismer, kitalálta, hogy mit tervezek. Hosszú volt a finálé, s bár sokat voltam a jégen, nem éreztem fáradtnak magam, bírtam a terhelést. Kellett bírnom, mert segíteni akartam a csapatnak, s úgy érzem, hogy ami tőlem tellett, azt meg is tettem. Mindettől függetlenül most jól jön egy kis pihenő, néhány napos kikapcsolódás, mert aztán a válogatottal megkezdődik a felkészülés a világbajnokságra, ahol szeretnék hasonlóan jó produkcióval kirukkolni."

Center: Ocskay Gábor
(Alba Volán-FeVita) 1 gól + 1 gólpassz

Az egészséges Ocskay Gábor, egészen bizonyos, a döntőben mutatott teljesítményénél jobbra is képes, mindazonáltal talán nem véletlen, hogy abból az öt meccsből, amelyen jégre lépett, négyet megnyert a Volán. Érezhető volt, hogy a puszta jelenléte doppingolta a társait, arról nem is beszélve, hogy a mellette játszó Palkovics Krisztián is akkor indult be igazán, amikor öszszeállt a híres Ocskay, Palkovics kettős.

"Ebben a fináléban sok mindent visszakaptam, amit elvett tőlem az élet. Nehéz, nagyon nehéz időszakon vagyok túl, három és fél hónapig úgy volt, szögre kell akasztanom a korcsolyámat, majd a visszatérésem után jött az újabb csavar: megsérültem. Álmatlan éjszakák egész sora kísérte ezt az idényemet. Úgy volt, nem is játszhatok a fináléban, öt fajta rögzítő gipszet próbáltam ki, de nem tudtam megütni normálisan a korongot, nem láttam értelmét a szereplésemnek, úgy éreztem, csak hátráltatnám a csapatot. Kettő nullás hátrányban aztán rájöttem, ez így nem mehet tovább, igenis, össze kell szorítanom a fogamat, oda kell állnom, és mindent meg kell tennem a jégen ezért a csodálatos együttesért. Az ötödik meccsen már-már teljes értékű harcosként számíthatott rám az edzőm, a kezemmel nem foglalkoztam, csak mentem előre, űztem-hajtottam a társaságot. Nagyon boldog vagyok, hogy azt hallom vissza, segíteni tudtam a társaimnak, és jó érzésel tölt el, ha kívülről is ezt látszott."