Maga a csoda –    Szűcs András jegyzete     

Üdítő, ha valaki tartja a szavát, napjainkban szokatlan is. Viszont a tavasszal a Fehérvár hokicsapatának – a történelmi örökséget tovább viselve önkritikus – vezetősége azt mondta, ideje volna kicsit visszamagyarosítani a csapatot, aminek a hazafiasság mellett szakmai érvei voltak, hiszen az osztrák központú bajnokság hírhedt játékospontrendszerében aranyat, de legalábbis rájátszást, illetve reményeink szerint elődöntőt is érhetnek a hazai klasszisok. Na mármost, ahhoz kétség sem férhet, hogy Bartalis István és Hári János ebbe a kategóriába tartozik, nem véletlenül emlékeztek meg aláírásaikról a svéd sajtóban is. Na, de akkor mit keresnek itthon? – adódott volna a kérdés évtizede biztosan, s talán ma is.

Nos, jelenkori nagyjainknak van egy rossz szokásuk... Az, hogy hiába ügyesek – akár képzettebbek is, mint a „szapporói eresztés” –, a legritkább esetben játszanak egyazon csapatban (és ebbe a válogatott is beleértendő), mert sérüléseik és klubjaik sikeressége hordalékaként Bartalis, Hári és Sebők Balázs triója például egyetlenegy világbajnokságon szerepelt együtt, annak is már hat éve. (Galló Vilmossal kiegészülő négyesük pedig még soha.) Szóval, az, hogy Hári és Bartalis legalább három évig ugyanott, ráadásul egész idényben és magyar klubban hokizik majd, maga a csoda.

Persze nem felelne meg a magyar népléleknek, ha nem lenne a történetnek sötétebb árnyalata: esetünkben az, hogy a megállapodások rég megszülettek, csak a liga moratóriuma miatt erről nem szólhatott a klub, amelynél az illetékesek legalább annyira utálták ezt, mint a játékosok és mi. Hári ugyanis nemcsak hazaigazolt, hanem konkrétan le is telepedett Székesfehérváron, ahol svéd párja kiválóan elvan, egy hónapja ott született a kislányuk is, és már visszatérő hokis poén, hogy aki találkozni akar a centerrel, keresse a főutca kávézóiban. Aligha lehet kérdés, hogy Hári megütné a színvonalat bármelyik északi bajnokságban is, viszont amióta profiskodik, négy országban vagy tíz klubja volt; Bartalisnak „csak” három országban négy, neki viszont minden porcikája sérült már, azaz mindkettejüknél érthető, ha végre úgy akarnak nekikezdeni az évnek, hogy máris tudják, a következőt is ugyanott fogják. Az EBEL-ből lett ICEHL ráadásul nem is rossz bajnokság, a topligák felé dobbantani vagy onnan hazatérve tökéletes szint, megannyi ifjú titánnal és tengerentúli veteránnal.

Szóval, egyelőre minden biztató, már csak az kellene, hogy meg is nézhessük őket a csarnokban.

Egy új csarnokban, ha már itt tartunk.