Női jégkorong: a következő cél, kijutni az olimpiára

– Játékosként még divízió hármas világbajnokságon szerepelt 2011-ben, manapság már az A-csoport negyeddöntője sem tűnt irreális célnak. Beszélne arról, hogyan alakult a női jégkorong helyzete Magyarországon az elmúlt évtizedben?
– Többen feltették nekem a vébé előtt a kérdést, elvárás-e, hogy bent maradjunk az elitben, de mindenkinek azt válaszoltam, egyelőre képtelenség, hogy ez elvárás legyen, hiszen a világ tíz legjobb csapata közt lenni iszonyatosan nehéz – mondta lapunknak Kolbenheyer Zsuzsanna, a Nemzetközi és a Magyar Jégkorongszövetség elnökségi tagja. – Ha megnézzük azokat a válogatottakat, amelyekkel Bramptonban küzdöttünk, azt látjuk, mindegyiknek nagyobb a merítési lehetősége, több játékosból válogathat a szövetségi kapitánya. Ez persze tehetséges játékosokkal áthidalható, leszámítva talán a két szuperhatalom, az Egyesült Államok és Kanada nyolcvan–százezres játékosbázisát. Viszont a fejlesztési programba, amelyet Magyarországon 2011 után kezdtünk el, minden riválisunk legalább öt, de inkább tíz évvel korábban vágott bele. Akkor a világranglista 26-27. helyén álltunk. Nehéz pozitívnak lenni a kiesés után, de a nagyobb képet nézve nincs okunk csalódottnak lenni. Melody Davidson, aki sokáig a kanadai válogatott vezetőedzője volt, odajött hozzám a kiesés után, látta, hogy el vagyok keseredve, és mondta, türelmesnek kell lennünk, mert látta a magyar válogatottat játszani öt évvel ezelőtt és most is, és megerősített abban, hogy jó irányban haladunk. Dániában nekünk jött ki jobban a lépés, Kanadában pedig a németeknek. Reméljük, egyből visszajutunk az elitbe, azonkívül a következő cél az olimpiai kvalifikáció.

– Az az ember érzése, hogy a hatodik helynél előrébb kerülni nemigen van esélye a válogatottnak, a divízió 1/A-ból ugyanakkor felfelé lóg ki. Egyetért?
– Nem feltétlenül, mert feljebb mindig vezet út, és nem is lehetetlen jobb eredményt elérni. Ha visszatekintünk az idényre, láthatjuk, hogy Japán ellen – amely az elit A-csoportjában játszott – is helytálltunk, meg is vertük. A csehek, a finnek és a svédek fizikailag fölénk nőnek, de ez még változhat. A németeket alapvetően nem tartom jobbnak, és ők a B-csoport második helyén végeztek. Játékerő tekintetében mi is végezhettünk volna ott. Szokatlan, hogy az elitből két csapat esik ki, ennek az az oka, hogy amikor a Nemzetközi Jégkorongszövetséggel nyolcról tízre bővítettük a mezőnyt, azzal a szándékkal tettük, hogy nagyobb átjárás legyen a legfelső és az eggyel alatta lévő osztály között, mert sokszor ugyanazok az együttesek jutottak fel és estek ki. Ez azért volt baj, mert ha egy csapat nem tapasztalja meg, milyen szintre kell eljutnia, nagyon nehéz megtenni a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy mégis sikerüljön neki. Jó úton jár a válogatott, de még bőven van hova fejlődni. Ráadásul a tavalyi és idei teljesítményünknek hála remélhetőleg könnyebb ellenfelet kapunk az olimpiai kvalifikációban, mint legutóbb, amikor Csehországgal mérkőztünk.

– A lebonyolítási reformokon kívül milyen intézkedésekkel fejlesztik a jégkorong női szakágát, különösen a magyart?
– Van U14-es és U16-os programunk is, már ebben a korban elkezdünk foglalkozni a lányokkal, és tornákat szervezünk nekik. Az U16-osoknak lesz például Európa-kupájuk április végén. Azt látjuk, minél előbb szembesül valaki azzal, mi kell ahhoz, hogy profi játékossá váljon, annál nagyobb eséllyel meg is tudja valósítani elképzelését. Három 2007-es születésű játékosunk is csak nagyon kevéssel maradt le arról, hogy szerepelhessen a vébén. Ha a nemzetközi szintet nézzük, hosszú távú célunk, hogy az olimpiákon is tizenkét csapat szerepeljen, ezzel is motiválva a lányokat.

– Létezik a nőknél hasonló játékoscsere-program, mint a férfiaknál tengerentúli csapatokkal?
– A legjobb női játékosokat keresik Észak-Amerikából, főleg az NCAA-ből, illetve a PHF is rohamosan fejlődik, amelyben három játékosunk is játszott az idényben, Garát-Gasparics Fanni, Dabasi Réka és Taylor Baker. Kicsivel jobban áll ilyen szempontból a női mint a férfiszakág, hiszen a férfiaknál sokkal telítettebb a mezőny, nagyobb a verseny. A magyar női hoki fent van a nemzetközi térképen is, figyelnek rá a külföldi edzők, és válogatnak is a játékosaink közül. Az EWHL sem rossz az otthon játszóknak, hiszen mindenki nem jöhet Észak-Amerikába.

– Találkozott a csapattal a világbajnokság alatt?
– Természetesen, majdnem mindennap beszéltem a lányokkal. Most kicsit könnyebb dolgom volt, mint Dániában, mert ott másik városban kellett lennem. Jó volt látni őket, a németek elleni vereség után azt üzentem a játékosoknak, hogy nagyon büszke vagyok rájuk, és nekem ők a világ legjobbjai.