
Opavszky Réka, az UTE 22 éves versenyzője, aki tavaly ezüstérmes volt kenu egyes 500 méteren, szombaton pedig bronzérmes lett a vegyes négyes tagjaként, a címvédő és világbajnok Ljudmila Luzan mellől kezdte a finálét a balos hátszélben, s miután az ukrán hamar ellépett a mezőnytől, a második-harmadik helyért harcolt. Kétszázötvennél a harmadik helyen haladt át, s a táv második részében sem tudta megelőzni olasz riválisát, Olympia Della Giustinát, a harmadik helyet azonban sikerrel tartotta.
„Elég korán indult a nap azok után, hogy az előző napokban kicsit el tudtuk nyújtani a délelőttöket. Nem is bántam egyébként, mert így nem volt sok idő gondolkodni reggel. Kicsit váratlanul ért a balos hátszél, de nem zavart, igyekeztem kihozni magamból a legtöbbet. Ez sikerült, úgyhogy elégedett vagyok, örülök, hogy dobogóra tudok állni” – mondta a magyar szövetségnek Opavszky Réka, aki a hatodik magyar érmet szerezte a mostani Eb-n.
A férfiak hasonló számában Juhász István – aki egy nappal korábban 8. lett az olimpiai számban, 1000 méteren – a címvédő cseh Martin Fuksa mellett, a 6-os pályán versenyzett. A 21 éves paksi kenus jól rajtolt, féltávig az esélyesekkel tudott tartani, a második 250 méteren azonban már túl erős volt neki a tempó, s végül a 6. helyen ért célba. A győzelem a favorit Fuksáé lett, aki az 1000 méter után duplázott és pályafutása 15. Eb-aranyát gyűjtötte be.
A szolnokiak 25 éves kajakosa, Csikós Zsóka tavaly, Racicében mindhárom egyéni számot megnyerte, most viszont egyesben csak az olimpiai távon indult. A szezon korábbi részében, a világkupákon egy-egy hetedik és negyedik helyet szerzett, de az Eb előfutamában már megmutatta, hogy Portugáliába nagyszerű formában érkezett, remek teljesítménnyel nyerte első pályáját. A döntőben is jól kezdett Csikós, de még nála is jobban a négyessel olimpiai ezüstérmes német Pauline Jagsch, aki már az első kétszáz méteren behozhatatlannak tűnő előnyt szerzett. A magyar versenyző féltávnál harmadik volt, a lengyelek világbajnokával, Anna Pulawskával harcolt az ezüstéremért. Jagsch a végére sem fáradt el, magabiztosan nyert, Csikós pedig végül két századdal lemaradva a második helyről bronzérmet szerzett.
„Bevallom, annyira nem örülök. Nem tudtam jönni úgy a végén, ahogy szoktam. Kicsit most már idegesít, hogy Anna pár századokkal mindig előttem van – mondta a magyar szövetségnek Csikós Zsóka. – Nyilván az a lényeg, hogy majd az augusztus végi világbajnokság jól sikerüljön. Bízom benne, hogy addig még tudok előrelépni.”

A Vasas 24 éves kajakosa, Balogh Gergely idén először szerepel a nemzetközi porondon K–1 200 méteren, otthon többek között a szám világbajnoki címvédőjét, Csizmadia Kolost is legyőzte, így jutott ki az Eb-re. Montemorban aztán remekül kezdett, az előfutamát úgy nyerte meg, hogy minden idők legjobb időeredményét repesztette, s győzelmének köszönhetően kihagyhatta a középfutamot. A finálé is jól indult magyar szempontból, az egy hónapja, Szegeden világkupa-második Balogh remekül kezdett és szinte végig elöl haladt a táv során, a célba azonban nem megfelelő ritmusban rúgta be a hajóját, így spanyol és portugál ellenfele is megelőzte és harmadik lett.
„Jó volt a verseny, az elején nagyon jól eljöttem. A végét nagyon sajnálom: vagy megbillentem, vagy már elkészültem az erőmmel, így az utolsó húzás balul sikerült. Nem is igazán húzás lett, hanem berúgás-húzás szerű, majdnem be is borultam. Nyilván örülök a bronzéremnek is, de arra gondoltam, hogy meglehet az arany is. De majd a vb-n!” – nyilatkozott Balogh Gergely.
A záró nap délelőtti programja négy, egyformán olimpiai páros szám fináléjával zárult, mind a négy versenyben 500 méter volt a táv.
Kezdésként az évek óta együtt versenyző, olimpiai negyedik, friss világkupa-győztes Kiss Ágnes, Nagy Bianka kettősnek lehetett szorítani. A szegedi duó szombaton – a várakozástól elmaradva – hatodik lett 200 méteren, a hosszabb táv döntőjében pedig a címvédő spanyol, valamint a világbajnok Ludmila Luzan vezette ukrán egység ígérkezett a legnagyobb ellenfelüknek. A két rivális kezdett a legjobban, de a magyarok szorosan ott lapátoltak mögöttük. Az ukránok 250 méter után nagyon elléptek a mezőnytől, mögöttük a spanyolok és Kissék a második helyért harcoltak. A spanyolok a hajrához érve kezdtek fáradni, a magyarok viszont bírták a tempót, elmentek mellettük és a győztes ukránok mögött megszerezték az ezüstérmet. A női kenu klasszisa, Luzan a negyedik aranyérmét gyűjtötte be Montemorban.
„Nagyon megkönnyebültem, amikor beértünk. A tegnapi után most tudtunk +szépíteni+ és egy jó pályával tudtuk zárni ezt az Eb-t” – értékelt Kiss Ágnes a magyar szövetségnek.
„Próbáltunk nem rágódni a tegnapi hatodik helyen. A tavalyi évből sokat tanultunk, most pedig úgy nézett ki, hogy megint elkövetjük azokat a hibákat, de örülök, hogy ilyen jól kezeltük a tegnap történteket. Tovább tudtunk lépni és ami bennünk volt, azt ma ki tudtuk hozni. Jobb eredményt ennél nem tudtunk volna elérni” – tette hozzá Nagy Bianka.
A férfiak hasonló számában az idén összeült Fejes Dániel, Hajdu Jonatán duó is jól rajtolt, tartotta a lépést a világbajnok oroszokkal, valamint a spanyolokkal. A 250-es ellenőrzőpontnál harmadikként haladtak át a magyarok, s kétszáz méterrel a vége előtt eredményesen indították meg a hajójukat. Az oroszok győzelme egyértelmű volt, a magyarok az ezüstért küzdöttek a spanyolokkal, de végül öt tizedmásodperccel alulmaradtak és a harmadik helyen végeztek.
„Jó pálya volt. A közepén nem tudtunk menni az oroszokkal, de a finis jól sikerült, ennek örülök és persze a harmadik helynek is” – fogalmazott az MTK kenusa, Fejes Dániel.
„Úgy gondolom, hogy a dobogót minimálisan elvártuk magunktól – mondta a dunaújvárosi Hajdu Jonatán. – Nagyon boldog voltam reggel, amikor láttam, hogy hátszél van, szerintem a döntőnk előtt 25 perccel kezdett el szemből fújni. Talán a világkupákon kicsit előbb indítottunk, ezt majd át kell gondolnunk.”
A kajakosoknál a három hete, Brandenburgban vk-győztes Kurucz Levente, Fodor Bence páros - amelynek tagjai szombaton aranyérmet szereztek a négyessel - kilőtt a rajtból, egy ideig az élen haladt, de aztán az olimpiai bajnok német duó átvette a vezetést. Féltávnál német, magyar, portugál volt a sorrend. A Kovács Katalin Akadémia versenyzői jól tartották a tempót, de a németekkel szemben nem volt esélyük, viszont a hazaiak mellett elmentek, így másodikként értek a célba. A portugálok elfáradtak, s némi meglepetésre a csehek végeztek a harmadik helyen. Kurucz és Fodor egy-egy arannyal és ezüsttel zárta az Eb-t.
„Vegyes érzésekkel szálltam ki a hajóból. Egész nap forog a szél, úgy éreztem, hogy a futamunk előtt pont úgy fordult be, hogy végig felénk erősödött. Van bennem egy kis csalódottság, mert úgy éreztem, hogy ennél több volt bennünk, de a szélviszonyokat nem tudjuk irányítani, magunkból pedig kihoztunk mindent. Remélem, hogy egyszer sikerül ezt az ezüst-aranyat két aranyra váltanunk” – nyilatkozott Kurucz Levente.
„A végeredménnyel elégedett vagyok, a pályával kevésbé. Nem volt százszázalékos, de örülök az ezüstéremnek és hogy csatában voltunk a többi jó egységgel” – értékelt Fodor Bence, aki élete első felnőtt Eb-jén szerepelt.
Csikós Zsóka másfél órával azután, hogy bronzérmet szerzett 500 egyesben, Ujfalvi Laurával párosban is vízre szállt. Sokáig úgy tűnt, hogy ez az egység is harcban lesz a dobogós helyekért, de a hajrát nem bírta úgy, mint a vetélytársak, s végül hatodikként zárt.
Az Eb a délutáni 5000 méteres döntőkkel ér véget. A magyar küldöttség az olimpiai számokat tekintve egy arany-, három ezüst- és két bronzéremmel zárja a viadalt.








