Wichmann Tamás: Azt kívánom, hogy láthassam a tokiói olimpiai döntőket

Január 9.: Uránia filmszínház, a Magyar lapát című film díszbemutatója
Wichmann Tamás a moderátor, a Sport Tv riportere, Fazekas Erzsébet kérdésére nyíltan beszélt daganatos betegségéről. A legendás Kazinczy utcai kocsmájának bezárásáról készülő film forgatását is úgy vállalta, hogy már tudta, súlyos beteg. A vetítésre sokan eljöttek azok közül, akik a Szent Jupátban – a Wichmann-kocsmában – rendszeres vendégei voltak. Tamás a nézőtéren jelen lévő fiatal sportolókhoz szólva többek között megjegyezte: „(...) nem tudom, meddig maradok köztetek.” A távozó egykori kenust a felálló nézők tapsa kísérte.

Január 14.: „Tamás, a Nemzeti Sporttól keresem, szeretnénk interjút készíteni.”
„A Nemzeti Sporttól? Kórházban vagyok kezelésen, de elmentem a telefonszámát.” „A csütörtöki Év sportolója gálán ott lesz?” „Hogy a fenébe ne, de ott nem tudjuk megcsinálni, mert az orvosok nem engedik, hogy fickándozzak.”

Január 16.: Wichmann Tamás a Magyar Sportújságírók Szövetsége gáláján az MSÚSZ és a Magyar Olimpiai Bizottság életműdíját vehette át.
A Nemzeti Színházban helyet foglaló vendégek és tévénézők százezrei előtt beszélt sportpályafutása kezdetéről, majd ezt mondta. „Mostanra odáig jutottunk, hogy elszállt felettem az idő. Így hát megragadnám az alkalmat, hogy a tokiói olimpiára készülő összes sportolónak és edzőnek szerencsét és kitartást kívánjak, s olyan hazafiságot, amivel mindenkinek rendelkeznie kell, hiszen alig tizenvalahány-millióan vagyunk, akik ezt a csodálatos nyelvet beszélik és értik. Nemrég mutatták be a rólam készült filmet az Uránia filmszínházban, szeretetcunaminak mondanám, amit ott és amit itt önöktől kaptam – nagyon jólesik.”

Január 18.: Egy sms-t küldtünk: „Továbbra is szeretnénk interjút készíteni a Nemzeti Sportba az életműdíj kapcsán, mikor lenne fizikai és lelkiereje, hogy találkozzunk?” Nem kaptunk választ.

Január 29.: „Tamás, a Nemzeti Sport olvasóit szeretnénk tájékoztatni a hogyléte felől. Mikor beszélgethetünk?” „Jó, egyeztessünk.” „Holnap, csütörtökön jó lenne?” „Ráérni ráérek, csak nem hiszem, hogy a kórházból kiengednek.” „S ha most odamennénk?” „Talán az lenne a legjobb. Lehet, hogy lesznek nálam, de valahogy megoldjuk.”

Január 29.: Szent László kórház

– Hogy van?
– Jól, közepesen. Illetve jó közepesen.

– Mire gondolt, amikor átvette az életműdíjat?
– Nagyon sok minden eszembe jutott, főleg a vízen eltöltött évtizedek és az, hogy végig az MTK sportolója voltam.

– Ugyanúgy önnel voltak tele az újságok, mint korábbi sikerei idején.
– Igen, nagyon jó érzés volt. De nemcsak a gálán éreztem a felém áradó szeretetet, hanem az MTK bálján is. Ráadásul az utolsó pillanatban megtudtam, hogy a Los Angeles-i olimpiai bajnok, Ulrich Eicke és a moszkvai aranyérmes Vaskuti István is szeretne eljönni. Szóltam a klub vezetőinek, akik nagyon rendesek voltak, szereztek jegyet, és a volt kenusokat az asztalunkhoz ültették.

– Itt, a kórházban is látogatják?
– Rengetegen jönnek. Volt kenusok, akik a Kolonics Alapítvány kuratóriumának tagjai, Reményi Péter és Ipacs Endre. Hoztak két 2020-as naptárt, az egyiket nekem, a másikat meg a kórháznak, hogy akasszák ki a falra. A kuratórium elnöke, Csabai Edvin is velük volt.

– A január hónapot egy fiatal kenus, a húszéves Adolf Balázs fotója egészíti ki. Ismeri?
– Láttam versenyezni, de nem ismerem. Én akkor már nem edzősködtem, amikor ő elkezdett kenuzni.

– Ki javasolta a Magyar lapát című film elkészítését?
– Már nem is tudom pontosan. A kocsma bezárását akartuk megörökíteni, aztán portréfilm lett belőle.

– Eredetileg is úgy tervezték, hogy a film a kocsmához fűződő emlékek mellett az ön pályafutását is megörökíti?
– Nem, az élet hozta így.

– Már forgatás közben derült ki, hogy beteg?
– Nem, már korábban, 2017 végén.

– A film bemutatója előtti beszélgetésen azt mondta: „Így alakult a sorsom, ki tudja, meddig?” Majd felhívta a figyelmet a szűrővizsgálatok fontosságára. Milyen jelei voltak a betegségének?
– Fájt a gyomrom. Gondoltam, elmúlik. El is múlt egy ideig, de aztán újra fájt. Így derült ki, hogy baj van. Azért hívtam fel a figyelmet a szűrővizsgálatokra, hogy másoknak jusson eszébe, el kell menni, történhet baj az emberrel.

– Ön miért nem ment?
– Nem is tudom. Az élet dolgai elől nem lehet elmenekülni. Az egyik bátyám fiatalon meghalt, mert rögtön a világháború után játék közben megölte egy felrobbanó lövedék. Aztán ott van az én gyerekkori balesetem: a Móricz Zsigmond körtérnél elütött egy rendőrautó, napokig kómában voltam. Képzelje el édesanyámat, az egyik fiát elvesztette, a másik meg sántikál. Egész életemben nem foglalkoztam magammal.

– Mi játszódott le önben, amikor megtudta, hogy daganata van?
– Borzasztó érzés volt, azt nem lehet visszaadni, szívfacsaró. Nehezen emésztem meg, de elhatároztam, felveszem a harcot.

– Hogyan bírta a kemoterápiás kezeléseket?
– Nagyon rossz volt. Utánanéztem, olvastam róla, de erre nehéz felkészülni.

– Ha úgy teszem fel a kérdést, kellemetlenebb-e, mint egy kegyetlenül kemény edzés, hogyan látja?
– Nem lehet összehasonlítani a kettőt.

– Hogyan telnek a hétköznapjai?
– Itt, a kórházban próbáljuk megtenni, amit lehet. Folyamatosan kezelés alatt állok. Megbízom az orvosaimban, beveszem a gyógyszereket.

– Látok könyveket az asztalán, Gyarmati Andreától kettőt is: Apróságaim és Szívdobbanások. Van ereje olvasni?
– Már a kezembe vettem. Andrea nagyon kedves, egyik látogatása alkalmával hozta el a két könyvet.

– Eszébe jutnak a régi sikerek?
– Azok is és sok minden más: az egészségi állapotom, a családom. Próbálok erőt meríteni, de nincsenek csodák.

– Csinálna valamit másképpen, mint korábban?
– Jönnek elő az emlékek. Nem tudom, csinálnék-e valamit másképpen. Talán figyelnék a szűrővizsgálatokra, bömböli a rádió, a tévé.

– A film rendezője, Kövessy Róbert mondta a film bemutatóján, lobog önben a belső tűz.
– Mondjuk inkább úgy, hogy parázson ég.

– Egyszer a Nemzeti Sportban azt nyilatkozta, amikor a kocsmában gitározik, „az a lényeg, hogy bejön az öröm”. Mostanában mik adják az apró örömöket?
– A látogatások. Jönnek a fiaim, az unokáim, a barátok. Látom, hogy körülvesz a szeretet.

– Az Év sportolója gálán a tokiói olimpiára készülő sportolóknak és edzőknek szerencsét és kitartást kívánt. Magának mit kívánna?
– Azt, hogy láthassam a tokiói olimpiai döntőket. Aztán a fene tudja. De nem adom fel! Ismeri a viccet? A halak versenyeznek, hogy melyikük ér előbb a célba. A lepényhal ér be elsőnek. A reményhal meg utoljára. A remény hal meg utoljára.