Leesett a lánca az éllovasnak, ám megtartotta a rózsaszín trikót

Vágólapra másolva!
2012.05.06. 18:05
null
Mark Cavendish mindenkit lehajrázott a második szakaszon (Fotó: cyclingnews.com)
Címkék
Mark Cavendish nyerte a Giro d'Italia kerékpáros körverseny második szakaszát. A kiváló brit sprinter nagy hajrában gyűrte le a riválisokat a célegyenesben, a második helyen Matthew Goss, a harmadikon Geoffrey Soupe ért célba.

 

 

A második szakasz elején egy háromfős csoport (Alfredo Balloni, Olivier Kaisen, Miguel Rubiano) meglépett a mezőnytől, és gyorsan tetemes előnyre tett szert: a szökevények több mint 13 perccel tekertek a mezőny előtt jó hatvan kilométerrel a rajt után. A mezőny élén a Rabobank, az Orica-GreenEDGE, a Sky és a BMC kerekesei haladtak.

A negyedik kategóriás emelkedő után csökkent a szökevények előnye, sőt, a 40 kilométeres tábla után a mezőny utolérte az élen haladó triót. Azonban gyorsan jött a következő támadás, a dán Lars Ytting Bak húzott el a mezőnytől, és 30 másodperces előnyre tett szert.

17 kilométerrel a cél előtt azonban Bakot is utolérték, majd nyolc kilométerrel az etap vége előtt a rózsaszín trikót viselő Taylor Phinney nagy bajba került, ugyanis leesett a lánca. Az amerikai versenyző harminc másodpercet vesztegelt, majd folytatta a szakaszt, s Danilo Wyss csapattársa segítségével újra felzárkózott a mezőnybe.

150 méterrel a befutó előtt hatalmas bukás szakította szét a mezőnyt, ezt kihasználva Mark Cavendish az élre állt, és nagyot sprintelve megnyerte a szakaszt. A második Matthew Goss lett, a harmadik helyen Geoffrey Soupe ért célba. A rózsaszín trikót megtartotta Taylor Phinney.

A holnapi szakaszt Horsensben rendezik, a dán város polgármestere ma hunyt el szívrohamban.

GIRO D'ITALIA
2. SZAKASZ, Herning–Herning 206 km
1. Mark Cavendish (ausztrál, Sky) 4:53.12 óra
2. Matthew Goss (ausztrál, Orica-GreenEDGE) azonos idővel
3. Geoffrey Soupe (francia, FDJ-Big Mat) azonos idővel
AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA
1. Taylor Phinney (amerikai, BMC) 5:03.38 óra
2. Geraint Thomas (brit, Sky) +0:00.09
3. Alex Rasmussen (dán, Garmin-Barracuda) +0:00.13
Legfrissebb hírek

Klubja tette közzé, Németh Andrást meghívta Marco Rossi a magyar válogatottba

Magyar válogatott
1 perce

Vívás: három férfi kardozónk folytathatja a padovai vk-viadalon

Egyéb egyéni
2 perce

Osztrák kézbe került Ecclestone 69 versenyautós gyűjteménye

F1
3 perce

Németh Anett Olaszországban folytatná röplabda-pályafutását

Röplabda
4 perce

Férfi kézi BL: One Veszprém HC–Füchse Berlin

Kézilabda
17 perce

Mayer Gréta finalista ugrásban a Bakiban zajló tornavilágkupán

Torna
37 perce

Nyáron elhagyja Debrecent a magyar válogatott irányító

Kézilabda
49 perce

Hétfőn húsz játékossal edz kettőt a férfi vízilabda-válogatott

Vízilabda
58 perce
Ezek is érdekelhetik