Tour: a szakasz Cavendishé, a sárga trikó Froome-é

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.10. 17:46
null
A hetedik szakaszán is túl van a Tour, egyre jobb a hangulat (Fotó: Reuters)
Mark Cavendish a zöld trikós Andre Greipelt és Peter Sagant lehajrázva megnyerte a Tour de France hetedik szakaszát pénteken, az összetettben a német Tony Martin visszalépését követően Chris Froome vezet.

A csütörtöki szakasz hajrájában bukó Martin kulcscsonttörése miatt pénteken már nem állt oda a hetedik szakasz rajtjához, ezért az összetettbeli első hely a brit Froome ölébe hullt. A Sky bringása azt mondta, nem ilyen áron akarja megszerezni a sárga trikót, így ezen a szakaszon még nem is öltötte magára.

A szakasz hajrájában a Greipeltől a 2. és az 5. szakaszon is szoros vereséget szenvedő Cavendish már nem hagyta magát, és megszerezte karrierje 26. Tour-szakaszgyőzelmét. Nagyon két évet várt erre, hiszen az idén most nyert először, tavaly pedig az első szakaszon történt bukása miatt hamar feladta a versenyt.

Cavendish ezzel a francia André Leducq-ot maga mögött hagyva már csak két szakaszgyőzelemre van az örökranglista második helyén állóm, szintén francia Bernard Hinault-tól, az éllovas belga Eddie Merckx 34-gyel még jóval messzebb van.

Szombaton a Rennes és Mur de Bretagne közötti 181.5 kilométer vár a mezõnyre.

TOUR DE FRANCE
7. szakasz, Livarot–Fougeres (190.5 km)
: 1. Mark Cavendish (brit, Etixx-Quick-Step) 4:27:25 óra, 2. Andre Greipel (német, Lotto Soudal) azonos idõvel, 3. Peter Sagan (szlovák, Tinkoff-Saxo) a. i., 4. John Degenkolb (német, Giant-Alpecin) a. i., 5. Alexander Kristoff (norvég, Katyusa) a. i., 6. Arnaud Demare (francia, FDJ) a. i.
Az összetett élcsoportja: 1. Chris Froome (brit, Sky) 26:40:51 óra, 2. Sagan 11 mp hátrány, 3. Tejay van Garderen (amerikai, BMC) 13 mp h., 4. Tony Gallopin (francia, Lotto Soudal) 26 mp h., 5. Greg Van Avermaet (belga, BMC) 28 mp h., 6. Rigoberto Uran (kolumbiai, Etixx-Quick-Step) 34 mp h.

Legfrissebb hírek

Valter 21. lett az idei második versenyén

Kerékpár
2025.03.02. 18:30

Az UCI nem szándékozik elvenni Ruandától az országúti vb-t

Kerékpár
2025.02.02. 13:54

A lovaggá ütött rekorder – Mark Cavendish-portré

Képes Sport
2024.12.25. 13:38

Cavendish megnyerte pályafutása utolsó versenyét

Kerékpár
2024.11.10. 13:35

Lovaggá ütötték Mark Cavendisht

Kerékpár
2024.10.02. 14:13

Országútikerékpáros-vb: Peák 33., Pelikán 36.; Evenepoel megvédte címét az időfutamban

Kerékpár
2024.09.22. 18:07

Videó: őz ütötte el a biciklistákat a Vueltán

Kerékpár
2024.08.25. 15:16

Jonas Vingegaard nem indul a Vueltán

Kerékpár
2024.07.22. 12:56
Ezek is érdekelhetik