Vuelta: Valverde nyerte meg az első hegyi szakaszt

Vágólapra másolva!
2014.08.28. 19:31
A spanyol Alejandro Valverde nyerte az első hegyi szakaszt a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körversenyen, sikerével az összetettben is átvette a vezetést az ausztrál Michael Matthewstól.

Csütörtökön a Benalmadena és Cumbres Verdes közötti 16.,7 kilométeres etapon a célba vezető emelkedő döntött, melyen három nagy favorit maradt együtt. A Vueltát 2009-ben megnyerő Valverdével együtt ért célba a Tour tavalyi bajnoka, a brit Chris Froome és a jelenkor legeredményesebb bringása, a szintén spanyol Alberto Contador, aki összesen hatszor diadalmaskodott háromhetes körversenyeken.

Pénteken az Alhendin és Alcaudete közötti 169 kilométeres szakasz vár a mezőnyre.

VUELTA A ESPANA
6. SZAKASZ (
Benalmadena-Cumbres Verdes, 167.7 km)
1. Alejandro Valverde (spanyol, Movistar) 4:35:27 óra
2. Chris Froome (brit, Sky) azonos idővel
3. Alberto Contador (spanyol, Tinkoff-Saxo) a.i.

Az összetett élcsoportja:
1. Valverde 22:48:08 óra
2. Nairo Quintana (kolumbiai, Movistar) 15 mp hátrány
3. Contador 18 mp h.
4. Froome 22 mp h.

Pénteken az Alhendin és Alcaudete közötti 169 kilométeres szakasz vár a mezőnyre.

VUELTA A ESPANA
6. SZAKASZ (
Benalmadena-Cumbres Verdes, 167.7 km)
1. Alejandro Valverde (spanyol, Movistar) 4:35:27 óra
2. Chris Froome (brit, Sky) azonos idővel
3. Alberto Contador (spanyol, Tinkoff-Saxo) a.i.

Az összetett élcsoportja:
1. Valverde 22:48:08 óra
2. Nairo Quintana (kolumbiai, Movistar) 15 mp hátrány
3. Contador 18 mp h.
4. Froome 22 mp h.

Legfrissebb hírek

Olaszországból rajtol jövőre a Vuelta

Kerékpár
2024.12.02. 18:59

Valter Attila élete legkeményebb Grand Tourján van túl

Kerékpár
2024.09.13. 15:05

Valter Attila az idei második háromhetese után: Kettőt is túléltem, egy soha nem lehet már probléma

Kerékpár
2024.09.08. 21:31

Roglic negyedszer nyerte meg a Vueltát, Valter Attila a 25. helyen zárt

Kerékpár
2024.09.08. 20:02

Roglic erőt demonstrált a hegyi befutón, szakaszsikerével a piros trikót is átvette

Kerékpár
2024.09.06. 18:09

Vuelta: újabb meglepetés, Berradéé a 18. szakasz, Valter 50.

Kerékpár
2024.09.05. 17:29

Idén már nem versenyez országúton a kerékpáros Wout van Aert

Kerékpár
2024.09.05. 16:55

Sziklafalnak csapódott a sprintversenyben vezető Van Aert a Vueltán, feladta a versenyt – videó

Kerékpár
2024.09.03. 17:37
Ezek is érdekelhetik