Pádár Ildikó várta a búcsút

Tudták ezt a társak is, hiszen a zöld-fehér együttes a szezon egyik legjobb teljesítményét produkálta a kupa fináléjában, és 31–25-re legyőzte az esélyesebbnek tartott, bajnoki aranyérmes Dunaferrt. Pádár Ildi története pedig meseszerűen végződött: ő szerezte a döntő utolsó gólját, néhány perccel később pedig a szurkolók hatalmas ovációja mellett magasba emelhette a serleget.
Egy nappal később pedig megkezdhette vakációját, hosszú évek után az elsőt, amelyet nem követ majd embert próbáló edzőtábor és maratoni hosszúságú szezon.
– Az utolsó év talán egy kicsit könynyebb volt, mint a korábbiak, hiszen tudtam, hogy hamarosan vége, és már csak egy rövid időszakot kell kibírnom – emlékezett Pádár Ildikó. – Bevallom, a vége felé már számoltam a hátralevő meccseket, napokat.
– Becsülettel végigolvastam a szezon előtti nyilatkozatokat, és ebből nem derült ki egyértelműen, hogy 2003 nyarán befejezi pályafutását.
– Ezt így konkrétan nem is fogalmaztam meg, de valahol belül tudtam, hogy ez az esztendő lesz az utolsó. Hosszú ideig egyedül voltam a posztomon a Fradiban, azaz minden körülmények között játszanom kellett, nem volt mód lazításra. Tavaly aztán érkezett Lucia Uhraková, aki év közben egyre jobban beleilleszkedett a csapat játékába. Így aztán jó szívvel hagyhatom abba a játékot, hiszen tudom, hogy nem lesz emiatt gondban Németh András.
– Ennyire fontos önnek a Ferencváros?
– Több mint másfél évtizedet töltöttem el zöld-fehérben, itt lett belőlem első osztályú, majd válogatott játékos, úgyhogy ezen ne csodálkozzon. A mi generációnk egyértelműen fradista, nekünk fontos volt a klubhűség, ragaszkodtunk egymáshoz, a szakosztályhoz, a közönséghez. Mindig tudtuk, hogy remek helyen vagyunk, jó feltételek között, és ez mindennél fontosabb.
– Azért voltak olyan időszakok, amikor az anyagi feltételek nem voltak tökéletesek a Fradinál, mégsem jelentették fel a játékosok a csapatot, mint az más sportágakban bevett gyakorlat.
– Tény, hogy akadtak nehéz periódusok a szakosztály életében, néhány évvel ezelőtt előfordult, hogy öt-hat hónapig nem kaptunk fizetést. Mégis játszottunk, odatettük magunkat a pályán, mert megígérték, hogy megkapjuk a pénzünket, és így is lett! Hogy miért nem jutott eszünkbe lépéseket tenni a klub ellen? Az ember a családját mégsem jelenti fel...
– Az viszont már valóban nehezen érthető, hogy az elmúlt évtized Fradijának kulcsemberei sohasem váltottak, pedig valószínűleg erős volt a csábítás. Ön sem gondolkodott el a hazai és külföldi ajánlatokon?

– Egyszer, még több mint egy évtizeddel ezelőtt hívott a kilencvenes évek elejének budapesti sztárcsapata. Tudni kell, hogy akkor a Fradi még nem tért vissza a hazai elitbe, inkább a kiesés ellen küzdött, ám a vezetők azt ígérték, hogy változások várhatóak. Úgy gondoltam, hogy még egy évet mindenképpen várok, ennyi idő alatt eldől, hogy valóban történik-e valami. Aztán a nyáron érkezett Németh András és Kökény Bea. A bajnokság rájátszásában pedig hatezer ember előtt játszottunk a Budapest Sportcsarnokban a Vasas ellen az aranyéremért, és bár végül csak másodikok lettünk, utána megnyertük a Magyar Kupát, úgyhogy minden csodálatos volt. Ezek után pedig eszembe sem jutott elhagyni a Fradit. Egyébként szerintem ez a Ferencváros–Vasas bajnoki döntő volt az utolsó kézilabdameccs a BS-ben.
– Az edző, Németh András mellett Kökény Bea, Szarka Éva és Pádár Ildikó voltak a "legújabb kori” Fradi emblematikus figurái. Két barátnője a visszavonulása után is a csapat mellett maradt.
– Én is a Kőbányai úton fogok dolgozni, mindenes leszek Németh András mellett. Örülök, hogy így alakult, hiszen nagyon nehezen váltam volna meg a közegtől.
– Ha a helyzet úgy hozza, esetleg be is áll játszani?
– Edzésen mindenképpen, ha nem lesznek elegen a csajok a taktikai gyakorlásnál. Semmiképpen sem akarok egyik napról a másikra teljesen leállni, és mivel ott leszek a csapattal, természetesen mozgásban maradok. Azt nem ígérem, hogy az alapozásnál lefutok minden távot, de edzeni fogok.
– Nem próbálták meggyőzni, hogy aktív játékosként folytassa?
– Hála Istennek, sokan akartak erre rábeszélni, és ez azt jelenti, hogy szükség van rám, szeretnek. A szurkolók azért agitáltak, hogy maradjak még egy évet, az se baj, ha a kispadon ülök, csak tudják, hogy bármikor beállhatok. Félig teljesült a vágyuk, hiszen ott leszek a kispadon, csak nem cserejátékosként.
– Pedig nagyon közel a 2004-es olimpia és a magyarországi Európa-bajnokság.
– Na éppen erről van szó. Ha folytatom Athénig, akkor utána ott az Európa-bajnokság, az viszont már újabb két szezont jelent. Persze megfordult a fejemben, hogy a 2004-es már a harmadik olimpiám lenne, de az az igazság, hogy már nem bírnám végigcsinálni azt a felkészülést, amit négy évvel korábban. Lehet, hogy fizikailag sem lennék rá képes, de hogy nem tudnék az edzőtáborokhoz elég lelki erőt meríteni, az teljesen biztos. Egyébként éppen ezért volt könnyebb rászánni magam a visszavonulásra, hiszen nem éreztem azt, hogy bennem maradt volna néhány év. Sőt, az utolsó szakaszban már volt néhány olyan meccs, amelyre nem tudtam felpörögni úgy, mint régen, és ez azt jelenti, hogy eljött a búcsú ideje.
– Ha visszatekint a pályafutására, teljesen elégedett?
– Amikor elkezdtem kézilabdázni, arról is csak titokban álmodoztam, hogy egyszer NB I-es játékos leszek. Persze egy kis hiányérzetem van, hiszen nem sikerült európai kupát nyerni a Fradival, és az olimpiai aranyérem is nagyon közel volt Sydneyben. De inkább a csodálatos élmények a fontosak, hiszen 1995-ben részt vehettem a hazai rendezésű világversenyen, aranyat nyertem 2000-ben az Európa-bajnokságon, két olimpián, Atlantában és Sydneyben is a dobogón állhattam, több mint tíz évet játszhattam a Ferencvárosban.
– Egy ilyen karrier végére tökéletesen passzolt az utolsó diadal, a Magyar Kupa-győzelem, ráadásul a döntőben ön szerezte az utolsó gólt.
– Tényleg csodálatos volt ez a pápai meccs, amelyen nem csak az én búcsúm miatt volt fontos a kupasiker, hiszen ebben a szezonban addig nem nyertünk semmit. Ott sikerült, és a lányok a végén rendesek voltak, hiszen odaadták a labdát.
– Az első, Fradiban szerzett góljára emlékszik?
– Hűha, most megfogott! Az biztos, hogy 1989-ben kerültem a felnőttcsapatba, úgyhogy akkortájt lehetett, de, hogy melyik együttes ellen, azt nem tudnám megmondani.
– A kupaaranyat hozó búcsúmeccs után, gondolom, nagy mulatságot rendezett a csapat.
– Akkor nem, hiszen későn indultunk el Pápáról, ráadásul a nagy meleg, no meg a három nap alatt lejátszott három meccs miatt rendkívül fáradtak is voltunk. Azért a jó vacsora belefért az időnkbe, hivatalosan pedig majd az augusztusi Herz-kupán köszönnek el tőlem.
– Addig is élvezheti a nyarat, amely után nem kezdődik majd el a megterhelő alapozás.
– Otthon, Kömlőn pihenek, élvezem anyukám és nagymamám kényeztetését. Mindennap valamelyik kedvenc ételem kerül az asztalra, és mindig akad egy kis sütemény is. Hosszú idő után először lazíthatok nyugodtan, és ezt ki is használom.