Palasics Kristóf remekelt a kapuban, nyolc góllal győztük le a lengyeleket az Eb-nyitányon

17. FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
CSÖPORTKÖR, 1. FORDULÓ
F-CSOPORT (KRISTIANSTAD)
MAGYARORSZÁG–LENGYELORSZÁG 29–21 (14–10)

MÁR AZ ELSŐ FORDULÓBAN, Lengyelország ellen kiemelt szerepet kapott Rosta Miklós az Európa-bajnokság F-csoportjában, a szövetségi kapitány ugyanis nem jelölte a meccskeretbe Papp Tamást, így beállóposzton csak Sipos Adriánnal tudták váltani egymást. A tatabányai játékoson kívül kimaradt a csapatból a kapus Andó Arián, az irányító Pergel Andrej és a jobbszélső Szilágyi Benjámin is.

A magyar és a lengyel szurkolók nagyjából hasonló számban jöttek el és drukkoltak a Kristianstad Arenában, de a magyarok egy fokkal egységesebbnek tűntek, lévén egy szektorban tömörültek, szemben a lazán szétszóródó lengyelekkel, és a himnuszoknál hatalmas magyar zászlót feszítettek ki.

A lengyelek két gyors góllal kezdtek, de gyorsan kiegyenlítettünk, Rosta Miklós előbb lefordult a védőjéről és betalált, majd kiharcolt egy hetest, amit Imre Bence annak rendje és módja szerint be is lőtt. Rostának nem volt irigylésre méltó helyzete, mert a lengyel védelem közepén a Gebala fivérekkel kellett megküzdenie, akik még a lelátóról nézve is nagydarabnak tűntek, Tomasz 212 centi, bátyja, Maciej pedig kereken két méter magas. De a Dinamo Bucuresti légiósát nem kellett félteni, rendre megoldotta a feladatát.

A kapuban Palasics Kristóf az első negyedórában több mint 50 százalékkal védett, köztük kifogta Mikolaj Czaplinski hetesét és százszázalékos ziccerét is. A Sipos Adrián–Ligetvári Patrik vezette magyar védelem ragyogóan zárt, agresszívan lépett ki az ellenfélre, elképesztően hatékonyan zárt össze, és jó volt nézni, ahogy együtt mozgott a lengyel támadásokkal, amely az első 22 percben mindössze öt gólt tudott valahogyan összekaparni. Még az sem okozott gondot a hátsó alakzat fegyelmezettségében, amikor Sipost kiszórták két percre, azt is lehoztuk kapott gól nélkül.

Rosta becsülettel kivette a részét a védekezésből is, Palasics újabb bravúrja után olyan sebességgel és elszántsággal vetődött ki a falból a félpályánál pattogó labdára, hogy előre lehetett látni, azt csak ő szerezheti meg. A magyar kapus közben a gólszerzők közé is feliratkozott, így már hattal is vezettünk, és még úgy is érezhető volt a magyar fölény, hogy támadásban olykor bizony bele-bele hibáztunk. De egyrészt a védelmünk olajozottan működött, másrészt a lengyelek borzasztóan gyenge arányban értékesítették a támadásaikat, az első félidőben alig több mint 20 százalékkal...

Hanusz Egon góljával 14–10-es előnnyel mehettünk szünetre – az irányító az utolsó másodpercekben váratlanul berohant középre, teljesen üresen dobhatott bevetődve a hatosról, és mintha a lengyel védők is meglepődtek volna, hogy mit keres ott –, a szerencse ugyan olykor mellénk állt, de a vezetésünk teljesen megérdemelt volt, sőt, a játék képe alapján lehetett volna több is.

A négygólos előny azért még nem volt megnyugtató, de a második játékrészt is jól kezdünk, három percig nem kaptunk gólt, közben lőttünk kettőt, és még négy perc sem telt el, mikor rövid vidózás után piros lappal végleg kiszórták Wiktor Jankowskit, miután ódasózott egyet Rosta Miklósnak, akit ápolni is kellett. A meccs emberének választott Palasics ugyanott folytatta, ahol a szünet előtt abbahagyta, a védelmünk úgy zárt össze, hogy alig lehetett rajta áttörni, Fazekas Gergő pedig nemcsak nagyszerűen irányította a játékot, de egymás után szerezte a labdákat, és élmény volt nézni, ahogy olykor visszalépve a mélységből indult a kapu felé.

Amikor egy apró esély nyílt a felzárkózásra a lengyelek előtt, mindig jött egy védés, egy gyors magyar gól, vagy egy olyan remek helyzetfelismerés, amikor a nagy kedvvel játszó Bodó Richárd indította bedobésból Rostát, vagy amikor a kiugró Ligetvári Patrik leheletfinoman ejtette be a labdét a kapuba a kétségbeesetten visszafutó védők felett. A magyar válogatott nagyon magabiztos játékkal nyert 29–21-re Lengyelország ellen, és ezzel óriási lépést tett a továbbjutás felé.

PERCRŐL PERCRE