Hozta a kötelezőt az ETO a horvát bajnok, a Podravka otthonában

2026.09.05. 19:45
null
Megérdemelten nyert a Győr (Forrás: az RK Podravka Facebook-oldala)
Kaproncán 26–23-ra nyert a Győri Audi ETO KC a női kézilabda Bajnokok Ligájában. A kisalföldiek keretéből több alapember is hiányzott, de a győzelem kérdése így sem forgott veszélyben a rajton.

Nagy lehetőség kapujában állt a tizenhét éves Zákányi Janka, a sérültek miatt a fiatal balszélső kezdőként kapott lehetőséget a győri női kézilabdacsapatban a horvát RK Podravka elleni Bajnokok Ligája-rajton Kaproncán – Fodor Csengét ugyanis meg kellett műteni. A két együttes öt év után vívott tétmérkőzést egymás ellen, a nyári felkészülés során ugyanakkor már találkoztak, akkor az Audi Arénában 37–24-re nyert a Győr.

Három és fél perc alatt a harmadik hetesét harcolta ki a horvát bajnok, ebből kettőt értékesített is. Az első ETO-gól is büntetőből született, Tjasa Stanko szépített. A szlovén játékos formájára nem lehet panasz, múlt vasárnap tizenegy gólig jutott a Szuperkupában. Hét perc alatt megszerezte második találatát is, ekkor már a győriek vezettek 3–2-re. Lerohanásból is ment az átlövőnek, kettőre növelve csapata előnyét. Negyedórányi játékot követően Zákányi is feliratkozott a gólszerzők közé, szép akció végén célzott pontosan az akadémista, 8–6-ra vezetett ekkor az előző idény ezüstérmese.

A Stanko-show folytatódott, hetesből és labdaszerzést követően ziccerből is betalált; 11–7-nél Ivica Obrvan vezetőedző időt kért, kezdett ugyanis nyílni az olló a felek között. Hét a hat elleni játékra váltottak a hazaiak, Kari Brattset Dale kiállítása teremtett esélyt a felzárkózásra, amivel élt is a horvát együttes, kettőre csökkent a különbség. Norvégok összjátékát követően Emilie Hovden törte meg a pár perces győri gólcsendet, majd Stanko hetesből állította vissza a négygólos differenciát. Hatadou Sako használhatta volna ki az üresen tátongó hazai kaput, a győriek hálóőrének lövése azonban nem talált célt – mindezt nagy kiáltással vette tudomásul a francia játékos.

Per Johansson is időt kért, miután Katarina Pandza az ötödik hetesét értékesítve szépített, 13–10-re. Zákányit közben Bruna de Paula váltotta a bal szélen, a jobb oldalon Győri-Lukács Viktória tért vissza hosszú kihagyást követően a félidő végén.

15–11-es győri vezetésről vágtak neki a felek a második játékrésznek, Stanko nyolcadik találata után Brattset és Breistöl is tovább növelhette volna a vendég együttes előnyét, azonban Lucija Besen mindkét próbálkozást hárította, De Paulával szemben azonban már tehetetlennek bizonyult. Benn maradt az öltözőben a Podravka, hat perc alatt lövésig sem jutottak a hazaiak, csak kapusuknak köszönhették, hogy nem alakult ki nagyobb differencia. Obrvan időt is kért. 

Szemerey Zsófi is megcsillogtatta erényeit a kapuban, Katarina Pandza kísérletét hárította. A következő támadásból Thale Rushfeldt Deila elemi erejű lövésével szerezte meg a huszadik győri gólt, majd egy labdaszerzést követően Hovden értékesített egy ziccert, nyolcra növelve az ETO előnyét a 40. percben.

Három-nullás sorozattal válaszolt erre a Podravka, hetesből sem ment a Győrnek, Breistöl a hatodik kísérletéből sem tudott betalálni, időt is kért Johansson. Stanko is kihagyott egy büntetőt, így 21–15-ös győri előnyt mutatott az eredményjelző tizenöt perccel a vége előtt. Breistöl összeszedte a második kiállítását is, Elver meg egy egész pályás góltól mentette meg az ETO-t.

Nyolcperces győri gólcsendet tört meg De Paula, ez is mutatta, hogy nem sziporkázott a rajton a több alapemberét is nélkülöző kisalföldi csapat. Tina Barisic elegáns ejtésével vágott neki az utolsó tíz percnek a Podravka, de nagy leolvadás kellett volna a vendégektől, hogy izgalmas legyen a végjáték. A visszatérő Zákányi elöl és hátul is kivette a részét a csapatmunkából, ám így sem jöttek a győri találatok – joggal hívta magához tanítványait Johansson.

Thale Rushfeldt Deila nyugtatta meg fontos góllal a győrieket, majd egy eladott hazai labdát követően lehetőség nyílt lezárni a találkozót. Hovden hetesből ezt meg is tette, négy perccel a vége előtt 25–19-re vezettek a vendégek. A hátralévő időben csupán egy győri gól született, de ez is belefért. Barisic utolsó másodperces lökete alakította ki a végeredményt, 26–23-ra nyert a magyar bajnok.

Folytatás jövő szombaton, immár hazai környezetben a dán Nyköbing ellen.

KÉZILABDA
NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
1. FORDULÓ
B-CSOPORT
Podravka Koprivnica (horvát)–Győri Audi ETO KC 23–26 (11–15) 

 

Legfrissebb hírek

A Győr visszaülne a Bajnokok Ligája trónjára, a négy közé jutna az FTC

Kézilabda
12 órája

Női kézilabda BL-erősorrend: a Győr lehetőségei bővültek a címvédő és a trónkövetelő kárára

Kézilabda
Tegnap, 12:15

Kicsit nehezen indult, de végül magabiztos győzelmmel kezdett a bajnokságban az ETO KC

Kézilabda
2026.09.01. 19:34

„Még a karrierem végén is mindig jobb akartam lenni” – Katrine Lunde az NS-nek

Kézilabda
2026.09.01. 11:39

A rajt előtt megtippeltük a férfi és a női kézilabda NB I teljes sorrendjét

Kézilabda
2026.09.01. 10:12

Jobban sikerült rajt: a Győr és a Veszprém merítési lehetőségei határtalanok  

Kézilabda
2026.08.31. 23:03

Fodor Csenge: Már nagyon vártuk a Fradi elleni meccset

Kézilabda
2026.08.30. 17:59

Stanko eldöntötte, Győrbe került a női kézilabda Szuperkupa

Kézilabda
2026.08.30. 16:39