Női kézilabda NB I: távozik a váciak átlövője, a Mosonmagyaróvárnál folytatja – hivatalos

T. Z.T. Z.
2026.10.07. 13:24
null
Poczetnyik Luca (8) távozik a Váctól (Fotó: NS-archív)
A női kézilabda NB I-ben szereplő Vác szerdán hivatalos felületein jelentette be, hogy Poczetnyik Luca közös megegyezéssel távozik a csapattól.

„A döntés mindkét fél közös akarata alapján született meg. Luca számára pályafutása jelenlegi szakaszában kiemelten fontos a folyamatos játéklehetőség, ezért klubunk is támogatta, hogy olyan lehetőséget keressen, ahol nagyobb szerephez juthat” – olvasható a váciak hivatalos közleményében.

Mint írták, Poczetnyik ebben az idényben három mérkőzésen kapott szerepet, és összesen 12 gólt szerzett. Posztján ugyanakkor az elmúlt időszakban több játékos is jó formába került és meggyőző teljesítményt nyújtott, emellett a klub a saját nevelésű fiataljainak is a korábbinál nagyobb szerepet szeretne biztosítani.

„Mindezeket közösen mérlegelve arra jutottunk, hogy Luca további fejlődése és a számára szükséges folyamatos játéklehetőség szempontjából a klubváltás jelenti a legjobb megoldást” – tette hozzá a klub a közösségi oldalán.

A Magyar Kézilabda-szövetség hivatalos honlapja Poczetnyiket már a Mosonmagyaróvár játékosaként tünteti fel, vagyis az átlövő az MKC-nél folytatja pályafutását. Ezt a mosonmagyaróváriak is megerősítették közösségi oldalukon.

 

Legfrissebb hírek

Női kézi: Nze Minko túl a hatszázon, az ETO tükörsimán verte meg a sereghajtót

Kézilabda
2026.11.04. 18:39

A Ferencváros szoros meccsen nyert az Esztergom ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.11.03. 19:47

Jesper Jensen: Jó úton jár a Ferencváros, fényes a klub jövője

Kézilabda
2026.11.03. 10:15

Danyi Gábor nem volt elégedett az FTC–Győr rangadó színvonalával

Kézilabda
2026.11.02. 11:59

A Vasas otthonában nyert az MTK a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.11.01. 19:42

Per Johansson az FTC elleni döntetlenről: „Ez volt az egyik legjobb meccsünk, amióta Győrbe érkeztem”

Kézilabda
2026.11.01. 10:30

Női kézi NB I: a Loki 14 gólt szerző balátlövőjének vezérletével nyert a NEKA otthonában

Kézilabda
2026.10.31. 19:00

Jesper Jensen vagy az ETO rossz sorozata szakad meg a Népligetben?

Kézilabda
2026.10.31. 09:51