Danyi Gábor nem volt elégedett az FTC–Győr rangadó színvonalával

AZ ELŐZŐ KIÍRÁSSAL ELLENTÉTBEN, amikor tavaly októberben a Győr 32–17-re múlta felül az FTC-t, a női kézilabda NB I aktuális idényének első szuperrangadója után teljesen nyílt maradt az aranycsata. A két Bajnokok Ligája-szereplő sztárcsapat fordulatos csatában 30–30-as döntetlent játszott egymással az elmúlt hétvégén a fővárosban. A mérkőzés fordulópontjaira lapunk állandó szakértőjével, Danyi Gáborral tekintettünk vissza.

„Láttunk már magasabb színvonalú rangadót. Nagyon-nagyon hullámzó volt a játék – mondta a győriekkel másod-, majd vezetőedzőként is BL-t, bajnokságot és Magyar Kupát nyerő tréner. – Az a csapat győzhetett volna, ezzel minimális előnyt szerezve a bajnoki címért zajló versenyfutásban, amelyik képes lett volna tizenöt-húsz percen keresztül stabilan kézilabdázni, nem azt mondom, hogy jól teljesíteni, de legalább kevesebb hibával. Ehhez képest, aki ezen a rangadón kevesebbet rontott, gyakorlatilag uralt egy-egy periódust a hatvan perc során. Nagyon kevés volt a jó kézilabda és a kiváló egyéni teljesítmény. Néha mindkét oldalon olyan hibákat láttunk, amilyenek nem illenek két Bajnokok Ligája-topcsapathoz.”
A korábbi női szövetségi kapitány szerint az első félidő 25. percéig abszolút a Ferencváros kezében volt az irányítás, uralta a találkozót, nagyon meggyőzően játszott, kétszer is labdája volt az ötgólos vezetéshez, de nem sikerült élnie az eséllyel.
„A Győr teljesítményt tekintve jelentős deficittel lépett pályára, szaladt az eredmény után. Az utolsó négy percben viszont az FTC teljesen érthetetlen módon eladott négy labdát, és gyakorlatilag ezekből a lehetőségekből jött fel az ETO, így lett döntetlen a félidő: nem kellett jól játszaniuk a győrieknek, csak az ellenfél hibáit kellett kihasználniuk. A második félidő elején pedig már a Győrnek lett volna lehetősége, hogy ellépjen, jelentős gólínségben szenvedett a Fradi, amely hétmétereseket is kihagyott, azonban nem tudott élni ezzel az eséllyel a vendégcsapat sem. Ha akkor, ahogy általában jellemző rá, megroppantja ellenfelét a győri együttes, talán eldőlhetett volna a mérkőzés, de ezen a napon ez nem volt benne az ETO-ban. Ezután pedig, a teljes meccs képéhez híven, vissza tudott kapaszkodni az FTC, sőt, megfordította a találkozót. A végén jelentős fordulópont volt, hogy Bruna De Paula megtalálta a helyeket a ferencvárosi védelmi fal kettes pozíciójában és többször is betalált, ha ez nem így történik, minimális ferencvárosi győzelmet láthattunk volna.”
Danyi úgy érezte, a játék képe alapján az FTC megérdemelte volna a sikert, de összességében igazságos a döntetlen, így teljesen nyílt a csata, és a március végi, győri meccsen dől el az arany sorsa.

Simon Petra: Ez egy elveszített egy pont









