Férfi kézi: kétszeres BL-győztes szélsőt igazolt a Tatabánya

V. Á.V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.02.18. 12:31
null
Ugalde 2012 és 2018 között a Veszprémet erősítette (Fotó: Szabó Miklós, archív)
Cristian Ugalde a férfi kézilabda NB I-ben szereplő Grundfos Tatabányánál folytatja pályafutását a következő idénytől. A 34 éves spanyol balszélső az AEK Athéntől érkezik a Bányászhoz – írja a klub közleménye.


Korábban beszámoltunk arról
, hogy több játékost igazolhat a Bányász. Nos, ezek közül Cristian Ugalde lett elsőként hivatalos. A Veszprémet 2012 és 2018 között erősítő balszélső kedden még ellenfélként lépett pályára a Tatabánya ellen az El-ben.

Ugalde korábban kétszer nyert Bajnokok Ligáját a Barcelonával, a spanyol válogatottal a 2016-os Eb-ezüst a legjobb eredménye. 2020 nyara óta a görög AEK Athén játékosa.

„Amióta elhagytam a Veszprémet, vissza szerettem volna térni Magyarországra, de nem ugrott fel semmilyen lehetőség. Németországból jött egy megkeresés, jó opció volt, így nem várhattam vele, elmentem a Hannoverhez. Azóta szeretnék visszajönni ide, jó emlékeink vannak innen a családommal, a fiunk is Veszprémben született. Erre büszke is, jól éreztük itt magunkat a családdal, szeretjük az országot, az itt élő embereket. Rengetegen szeretik itt a kézilabdát, és ezt éreztetik is veled a szurkolók, amit nagyon élvezek” – mondta el Ugalde a Tatabánya honlapján.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: Dániában pallérozódik a 17 éves Hargitai Levente

Utánpótlássport
2025.03.22. 19:28

A listavezető Veszprém 44 gólt dobva nyert a Győr ellen

Kézilabda
2025.03.22. 17:52

Kézilabda: magát is meglepte Urbán-Patocskai Csongor

Utánpótlássport
2025.03.21. 12:35

Kézilabda: összecsiszolódott az ifjúsági fiúválogatott magja

Utánpótlássport
2025.03.19. 18:54

Kézilabda: kellenek a minőségi játékpercek a junioroknak

Utánpótlássport
2025.03.18. 17:13

Csak döntetlent játszottunk Montenegróval, még nem jutottunk ki az Eb-re

Kézilabda
2025.03.16. 19:00

Kézilabda: negyedikként zárt a Tiby-kupán a junior férfiválogatott

Utánpótlássport
2025.03.16. 09:07

Kézilabda: esztergomi lányok nemzeti színekben

Utánpótlássport
2025.03.15. 17:02
Ezek is érdekelhetik