Férfi kézi: meglepetés – Dean Bombac visszatér Szegedre

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.19. 18:06
null
Bombac újra a Szeged játékosa (Fotó: pickhandball.hu)
Két év után visszatér a Mol-Pick Szeged férfi kézilabdacsapatába Dean Bombac. Kedd délután Szűcs Ernő Péter, a Pick Kézilabda Zrt. igazgatóságának elnöke jelentette be, hogy a korábbi közönségkedvenc szlovén irányító a nyártól érvényes hároméves szerződést írt alá.  

„Az első pillanattól, amit Szegeden töltöttem, nagyon jól éreztem magam, a két év során Szeged a második otthonommá vált – kezdte Bombac a pickhandball.hu-nak. – Ez volt az első alkalom, amikor hosszabb időn keresztül külföldön éltem, de otthon éreztem magam. Minden tökéletes volt, a város, a szurkolók, a szakmai munka, a csapat. A családom nagyon boldog volt itt, ez a fő ok, hogy a visszatérés mellett döntöttem, s persze az is, hogy ismerem a klub céljait, és a része szeretnék lenni ezeknek.”

Mint ismert, Bombac 2014 és 2016 között volt a Szeged játékosa, ezalatt összesen 404 gólt dobott Pick-mezben. A Bajnokok Ligájában 170-szer volt eredményes, a magyar bajnokságban és kupában 234 találatig jutott. Az utóbbi két szezont a Kielcében töltötte, amellyel kétszer is megnyerte a lengyel bajnokságot és kupát. Az újabb szegedi időszakát ambiciózus tervekkel várja a 29 éves irányító:

„Nem szeretnék nagy várakozásokkal élni, de mégis megteszem. Azt szeretném, hogy minden trófeáért versenyben legyünk, és minél többet meg is nyerjünk. Nem titok, hogy szeretnék Kölnben játszani, és talán egy napon valóra válik az álmom, s megnyerhetjük a BL-trófeát – remélem, ez a kék mezben történik meg.

Bombac feleségével, Tjasával és két gyermekével, Emmával és Ikerrel költözik vissza a Tisza-parti városba.

„Iker még túl kicsi, nem érti az eseményeket. Ellenben Emma már igen. Féltem neki elmondani, hiszen megtanult lengyelül, és barátokat is szerzett. Nagyon meglepett a reakciója. Megkérdeztük tőle: szeretnél visszamenni Szegedre? Ránk nézett, és elkezdte kiabálni, hogy igeeen! A feleségem, Tjasa azt mondta, biztosan nem érti, hogy mit kérdeztünk, de Emma bement a szobájába, és visszahozta a plüssbikáját, a Pick-kabaláját, és elkezdte kiabálni: Pick Szeged! Pick Szeged! Azt mondta, nagyon szeretne visszamenni a szarvasbocihoz.”

Legfrissebb hírek

Az alázatos szupersztár – portré Mathias Gidselről

Képes Sport
2025.02.26. 14:05

A korábbi győri átlövő Bukarestben folytatja

Kézilabda
2025.02.04. 12:21

Újabb magyar válogatott játékosra csapott le a Metz – hivatalos

Kézilabda
2025.01.30. 12:16

Három góllal megvertük az osztrákokat, egy lépésre a vb-negyeddöntő!

Kézilabda
2025.01.23. 20:10

Olimpiai bronzérmes dán irányítót szerződtetett a győri női kézilabdacsapat

Kézilabda
2025.01.23. 12:18

Kézilabda: Bajnokok Ligája-győztes edző szerződött a Pick Akadémiához

Kézilabda
2025.01.10. 12:36

Szemerey Zsófi a nyáron hazatér Metzből

Kézilabda
2025.01.05. 14:13

Norvégiában folytatja a svédek veterán kézilabdakapusa

Kézilabda
2025.01.02. 16:43
Ezek is érdekelhetik