KÉZILABDA
FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
6. FORDULÓ
A-CSOPORT
ORLEN WISLA PLOCK (lengyel)–TELEKOM VESZPRÉM 26–30 (14–15)
Plock, 4000 néző. V: Lah, Sok (szlovénok)
PLOCK: Pilipovic – PÉREZ ARCE 5, Krajewski 1, Susnja, Terzic, Zsitnyikov 1, Mihic 3. Csere: Jastrzebski (kapus), Koszorotov 3, SERDIO 4, DASZEK 4 (1), Jaszuhira 1, Lucin, Dawydzik 2, Piroch 2, Komarzewski. Edző: Xavier Sabate
VESZPRÉM: CORRALES – Gasper Marguc 3 (3), J. Omar 2, ed-Dera, PESMALBEK 3, LAUGE 11, Strlek 1. Csere: Ligetvári, A. Nilsson 3, Sipos A. 1, NENADICS 5, Elisson 1. Edző: Momir Ilics
Az eredmény alakulása. 12. perc: 4–5. 18. p.: 6–9. 21. p.: 10–10. 24. p.: 11–13. 26. p.: 13–13. 39. p.: 19–16. 47. p.: 20–23. 56. p.: 23–28
Kiállítások: 4, ill. 12 perc
Hétméteresek: 2/1, ill. 4/3
MESTERMÉRLEG
Xavier Sabate: – Ha nyerni akarsz egy topcsapat ellen, akkor az egész találkozó során jól kell teljesítened. Az első játékrész egyenlő volt a két csapat között, a védekezésünk és a támadásunk is rendben volt. Ötven perc után viszont több helyzetet kihagytunk, több technikai hibánk is volt, amit a Veszprém ki tudott használni. Ezt követően pedig jól bántak a vendégek az idővel. Büszke vagyok a csapatomra, hiszen végig küzdött.
Momir Ilics: – Tiszteltük az ellenfelet, tudtuk, hogy nagyon nehéz nyerni ellene. Ez húsz év után sikerült, aminek természetesen örülünk. Az első félidő nehéznek bizonyult, a védekezésünk és a támadásunk rendben volt, de túl sok technikai hibát követtünk el. A második játékrészben a saját javunkra tudtunk fordítani a mérkőzést, emellett Rodrigo Corrales és Rasmus Lauge is fantasztikusan játszott.
ÖSSZEFOGLALÓ
Annak ellenére küzdelmes mérkőzést hozott a Veszprém plocki vendégjátéka, hogy a bakonyiak védekezésükkel alaposan megnehezítették a hazaiak dolgát, de eleinte Rodrigo Corrales ritkán találkozott a labdával. A vendégek viszont több lövést is elrontottak, így nem tudtak tetemes előnyt kiharcolni.
Rasmus Lauge emberhátrányból szerzett gólja után a 18. percben ugyan ellépett 9–6-ra is a Veszprém, de ez nem törte meg a Plockot, amely – emberelőnyét kihasználva – a 21. percben egyenlített, és nem akart leszakadni a szünetig. 14–15
A második félidőt 19 éves kapusa, Marcel Jastrzebski védéseinek köszönhetően jól kezdte a Plock és fordított is, sőt 20–17-re meglógott, de ezután nagyon elkapta a fonalat a Lauge vezette Veszprém, és egy 8–1-es szériával négygólos előnybe került.
Innentől kezdve pedig megtört a Plock, a Veszprém pedig nem engedte közelebb vendéglátóját, és a 11 góllal záró Rasmus Lauge, a fontos találatokat szerző és négygólos Petar Nenadic, valamint a kapuban remeklő Rodrigo Corrales vezérletével megérdemelten győzött idegenben 30–26-ra.
További eredmények
Paris SG (francia)–FC Porto (portugál) 32–30 (17–15)
GOG Handbold (dán)–Magdeburg (német) 33–32 (13–16)
PPD Zagreb (horvát)–Dinamo Bucuresti (román)28–29 (16–15)
1. TELEKOM VESZPRÉM | 6 | 5 | 1 | – | 200–183 | +17 | 11 |
2. Paris SG (francia) | 6 | 5 | – | 1 | 208–181 | +27 | 10 |
3. Magdeburg (német) | 6 | 3 | 1 | 2 | 187–177 | +10 | 7 |
4. GOG Handbold (dán) | 6 | 3 | 1 | 2 | 192–185 | +7 | 7 |
5. Dinamo Bucuresti (román) | 6 | 2 | 1 | 3 | 186–192 | –6 | 5 |
6. Orlen Wisla Plock (lengyel) | 6 | 2 | 1 | 3 | 170–176 | –6 | 5 |
7. PPD Zagreb (horvát) | 6 | 1 | 1 | 4 | 166–184 | –18 | 3 |
8. FC Porto (portugál) | 6 | – | – | 6 | 157–188 | –31 | 0 |
PERCRŐL PERCRE
VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS! ORLEN WISLA PLOCK–TELEKOM VESZPRÉM 26–30
MÁSODIK FÉLIDŐ
60. perc: Elísson lövését védte Jastrzebski, de a Veszprém így is négy góllal győzött Plockban! 26–30
60. perc: rossz veszprémi passz után a visszafutó Corrales tud védeni!
55. perc: Daszek technikai hibája után nem rohan a Veszprém.
51. perc: Lauge talpról leadott lövése ezúttal nem jó, de a túloldalon Corrales véd!
49. perc: Corrales Lucin lövését is védi! Nagyon elkapta a fonalat a Veszprém!
48. perc: Laugét nem lehet megállítani, kilencedik gólját szerzi! 21–24
45. perc: Corrales védése után Sipos hibázott, benyúlt a labdáért a hatoson túlra...
40. perc: Jastrzebski remekel a Plock kapujában, a 19 éves játékos sokadik védése a második félidőben.
36. perc: passzívig támad emberhátrányban a Veszprém, de Lauge lövését hárította Jastrzebski.
35. perc: kivédekezi az emberhátrányt a Veszprém!
34. perc: Pesmalbek támadóhibája után nem tud fordítani a Plock.
32. perc: elrontja támadását a lengyel csapat, Lauge blokkról megpattanó lövése viszont nem jó.
ELSŐ FÉLIDŐ
Véget ért az első félidő! A Veszprém szoros mérkőzésen vezet 15–14-re.
30. perc: az első félidő utolsó támadásánál Dawydzik és Serdio Guntín lövését is védte Corrales.
30. perc: Nenadic szép góljával megint a Veszprémnél az előny. 14–15
29. perc: Lauge első lövését hibázta el, Pilipovic védett.
28. perc. Corrales védte Piroch lövését.
Egy gyönyörű Corrales-védés az első félidőből:
19. perc: Pérez Arce használta ki az emberelőnyt. 7–9
18. perc: Daszek betörése után Corrales védett nagyot!
15. perc: Jahja harmadik lövését rontja, de aKoszuke is megteszi ugyanezt.
10. perc: Jahja sem tud a kapuba pattintani a túloldalon.
9. perc: Koszuke pattintott lövése nem találja el a Veszprém kapuját.
8. perc: rontott vendég támadás végén a lengyel támadásnál Corrales mutatja be első védését.
1. perc: Jahja átlövését védi a hazaia kapus.
ELŐZMÉNYEK
A Bajnokok Ligájába két idény után visszatérő Wisla Plock ellen növelné tovább előnyét az A-csoport élén a júniusi Final Four óta veretlen Telekom Veszprém – arra pedig kicsi az esély, hogy Momir Ilics együttesének most szakad meg sorozata.
A Plock az előző kiírásban harmadik helyen zárt az Európa-ligában, a lengyel bajnokságot pedig bár kilenc mérkőzés után veretlenül vezeti, de a nagy rivális Kielce sem kapott még ki, ráadásul két mérkőzéssel kevesebbet játszva áll a második helyen.
A Bajnokok Ligájában a korábbi veszprémi szakvezető, Xavi Sabaté által irányított társaság öt forduló után két-két győzelemmel és vereséggel, valamint egy döntetlennel áll az ötödik helyen. A lengyelek a Portót és a dán GOG-ot otthon tudták legyőzni egyaránt négy góllal, míg a francia Paris Saint-Germaintől négy, a német bajnok Magdeburgtól hat góllal kaptak ki idegenben, legutóbb pedig 26–26-os döntetlent játszottak a PPD Zagreb vendégeként.
A Veszprém és a Plock eddig kilencszer találkozott egymással. Legutóbb nyáron, a tatabányai Mol-kupán csaptak össze, amikor a bakonyiak simán, 31–26-ra nyertek.
Azt megelőzően öt veszprémi siker mellett kétszer játszottak döntetlent (mindkettőt Lengyelországban), a Plock pedig egyszer, még 2014 márciusában győzött 34–33-ra.
„Azt gondolom, hogy a Plock elleni mérkőzésünk lesz az egyik legnehezebb ebben a csoportban. De mondhatom azt is, hogy mindig nehéz itt játszani. Nagyon jó csapatuk van, kemények és agresszívak védekezésben, különösen igaz rájuk ez, ha hazai közönség előtt játszanak” – fogalmazott a klub közösségi oldalán Momir Ilics, a Telekom Veszprém vezetőedzője, aki korábbi mestere, Xavi Sabaté ellen meccselhet.
A Veszprémben Carlos Ortega mellett is dolgozó spanyol ötödik évét kezdte meg a Plock élén, amelynek az új idény elején nyolc új érkezőt kellett beépítenie a csapatba, azok után, hogy ugyanennyien távoztak, de a veszprémiek korábbi társakkal is találkozhatnak, hiszen Mirsad Terzic és Dimitrij Zsitnyikov is a Plockot erősíti.