Férfi kézi NB I: az FTC 10-0-val megkapta a Kecskemét elleni meccset

Vágólapra másolva!
2012.10.26. 12:50
Címkék
Ahogy az várható volt, az FTC-PLER Budapest kapta a Kecskemét ellen ma 18 órára kiírt – és a Kecskemét által délelőtt lemondott – NB I-es férfi kézilabda-mérkőzés két pontját, 10–0-s gólkülönbséggel.

A magyar szövetség (MKSZ) verseny-albizottsága arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a Kecskemétnek 500 ezer forintot kell december elsejéig befizetnie az MKSZ számlájára költségtérítés címén.

Az első fokú határozat ellen nyolc napon belül lehet fellebbezni. A Kecskemét pénteken levélben jelezte az albizottságnak, hogy a jelenlegi anyagi helyzetében nem tudja megrendezni a találkozót.

Tóth Edmond, a kecskemétiek technikai vezetője az MTI-nek péntek délelőtt elmondta, hogy nem áll rendelkezésre az a közel 200 ezer forint, amely egy hazai mérkőzés megtartásához szükséges.

„Szeretnénk tisztességesen befejezni a szezont. Ha kell, amatőrökkel és utánpótláskorú játékosokkal állnánk ki, de a hazai rendezéshez jelenleg nincs pénz" – mondta Tóth Edmond.

Amennyiben egy csapat háromszor nem áll ki a szezonban, úgy kizárják. A Kecskemét jelenleg az utolsó, 12. helyen áll az élvonalban (a mostanival együtt) kilenc mérkőzésen gyűjtött egy pontjával.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. MKB Veszprém KC 8 8 309–186 +123 16
2. Pick-Szeged 8 8 280–183 +97 16
3. Grundfos Tatabánya KC 8 6 1 1 210–187 +23 13
4. B.Braun Gyöngyös 9 4 3 2 239–252 –13 11
5. Csurgói KK 8 5 3 195–209 –14 10
6. FTC-PLER 9 3 2 4 211–212 –1 8
7. Balatonfüredi KSE 7 3 1 3 176–182 –6 7
8. Orosházi FKSE 8 2 1 5 182–193 –11 5
9. Váci KSE 8 2 1 5 197–233 –36 5
10. Pécsi VSE 8 2 6 193–229 –36 4
11. Ceglédi KKSE 8 1 7 206–252 –46 2
12. Kecskeméti KSE 9 1 8 164–244 –80 1

Legfrissebb hírek

Kézilabda: teljes az utánpótlás 2025-ös versenynaptára

Utánpótlássport
2025.03.04. 14:53

Gulyás István: Az edzőség több mint hivatás

Utánpótlássport
2025.02.28. 18:44

Kézilabda: jó helyen vannak az ASI-ban az angyalföldi reménységek

Utánpótlássport
2025.02.22. 17:30

Kézilabda: „Rohanunk, de hova?” – kerekasztalnál az akadémiai vezetők

Utánpótlássport
2025.02.20. 19:57

Kézilabda: A mában a jövőt kell látni – Hajdu János

Utánpótlássport
2025.02.14. 16:14

Kézilabda: az ifjúságiak is „betörtek” a férfi NB I-be

Utánpótlássport
2025.02.10. 09:07

Kézi: megrángatta az oroszlánok bajszát a Kisvárda U20-as női csapata

Utánpótlássport
2025.02.08. 13:52

Kézi: hibátlan Pádár Ildikó vezetésével az FTC U16-os leánycsapata

Utánpótlássport
2025.02.07. 15:50
Ezek is érdekelhetik