Női kézi: Elek már a Magyar Kupa négyes döntője előtt tudta, hogy távozik az FTC-től

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.06.13. 09:29
null
Elek Gábor már a Magyar Kupa négyes döntője előtt tudta, hogy távozik az FTC-től (Fotó: Földi Imre)
Mint ismert, Elek Gábor az idény végeztével elhagyta az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapatát, melyet utolsó idényében Magyar Kupa-győzelemig, NB I-es és Bajnokok Ligája-ezüstéremig vezetett. A szakember távozását klubja a Metz elleni bravúros BL-negyeddöntős fordítás után jelentette be, de az M4 Sportnak arról beszélt, hogy Kubatov Gábor klubelnökkel már hetekkel korábban, a Magyar Kupa tatabányai négyes döntője előtt meghozták a döntést.

 

„Volt bennem egy elhatározás, hogy 2024-től nem folytatom, mert elfáradtam, mert az egészségemet látom kockán. Muszáj egy kicsit pihennem és regenerálódnom” – mondta Elek Gábor, az FTC-Rail Cargo Hungaria vezetőedzője, aki végül a 2022–2023-as évad végeztével hagyta el 16 év után a Ferencvárost, s vele együtt visszavonult Szucsánszki Zita is.

„Nem szomorú érzésekkel, hanem borzasztó büszkeséggel és boldogsággal szeretném lezárni ezt a korszakot, mert egy olyan helyen dolgozhattam tizenöt éven keresztül, amelybe beleszülettem, aminek az életemet is köszönhetem. Talán Zizi mondta ki azt, hogy ha búcsúzni kell, akkor így kell” – jegyezte meg Elek Gábor, összegezve, hogy sok szempontból történelmi idényen vannak túl, hiszen a német Bietigheimtől rekordvereséget szenvedtek, majd a cseh Baník Most ellen rekordgyőzelmet arattak, Metzben bravúrral dolgozták le a második félidőben a hazai meccsen összeszedett hatgólos hátrányukat, majd az MVM Dome-ban rendezett négyes döntőben Emily Bölk utolsó pillanatokban szerzett góljával verték meg az Esbjerget rekordszámú néző előtt, bejutva ezzel a fináléba.

„Még egy történelmi dolgot nem sikerült megvalósítani a döntőben, amire nagyon vágytunk, de úgy gondolom, ez az év ettől volt történelmi” – mondta mosolyogva Elek Gábor.

„Ez a BL-döntő, vagy még inkább a megnyert elődöntő a pályafutásom csúcsa” – húzta alá a távozó szakember, aki elárulta, a Magyar Kupa április 22-én és 23-án rendezett négyes döntője előtti pénteken döntöttek arról Kubatov Gábor klubelnökkel, hogy távozik a csapattól, de ezt a klub csak két héttel később jelentette be, a csapat viszont a Győr ellen így is aranyérmet nyert az MK-ban.

Elek Gábor elárulta, hogy az egészségi állapota miatt is döntött úgy, hogy az idény végeztével elhagyja a fővárosi zöld-fehéreket, mert a mérhetetlen stressz miatt álmatlan éjszakái mellett kisebb kezdődő cukorbetegséget is megállapítottak nála.

„Hónapok mennek el az életemből úgy, hogy nem tudom, mi történt körülöttem és ez borzasztóan felemészt. És van egy négyéves kisgyermekem, aki elvárja, hogy felneveljem” – tette hozzá Elek Gábor, aki a következő idényben biztosan nem vállal munkát az NB I-ben, egy visszafogottabb munkakört keres magának, s az M4 Sport szakértőjeként fog dolgozni. Ezzel kapcsolatban elmondta, nem szeretne szakkommentátorkodni az FTC mérkőzésein, mert borzasztóan elfogult lenne, s egy ideig nem is jár majd a Ferencváros meccseire, mert úgy véli, nem jönne ki jól, ha oda menne a korábbi játékosaihoz.

AZ ELEK GÁBORRAL KÉSZÜLT 40 PERCES INTERJÚT VÁGATLANUL IDE KATTINTVA TEKINTHETI MEG!

Legfrissebb hírek

Allan Heine: Jó, hogy van egy Lauránk a kapuban!

Kézilabda
2025.03.02. 17:49

Glauser volt a hős, hétméteresekkel a Ferencváros nyerte a Győr elleni MK-döntőt

Kézilabda
2025.03.02. 17:30

Újra a két óriás csap össze a női kézilabda Magyar Kupáért

Kézilabda
2025.03.02. 07:08

A Ferencváros legyőzte a Mosonmagyaróvárt – összejött az álomdöntő!

Kézilabda
2025.03.01. 19:00

Dione Housheer: Jó lenne, ha a döntőben revansot vehetnénk a Ferencvároson

Kézilabda
2025.03.01. 17:33

Az ETO és az FTC a négyes döntőre is esélyes – összegzés a női kézilabda BL csoportköre után

Kézilabda
2025.02.25. 11:56

„Nagyon szeretnék még visszatérni az Elek Gyula Arénába” – Böde-Bíró Blanka a babavárásról

Kézilabda
2025.02.25. 11:02

Hétgólos dániai győzelemmel fejezte be az FTC a női kézilabda BL csoportkörét

Kézilabda
2025.02.22. 17:29
Ezek is érdekelhetik