A magyar női kosárlabda-válogatott ismét legyőzte Csehországot

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2025.11.14. 19:15
null
Magabiztos győzelmet aratott a magyar válogatott (Fotó: Kovács Péter)
A magyar női kosárlabda-válogatott felkészülési mérkőzésen ismét legyőzte Csehországot Székesfehérváron, ezúttal 82–56-ra.

Családias légkör uralkodott a Magyarország–Csehország női felkészülési mérkőzés előtt, amelyet papíron zárt kapuk mögött rendeztek: a székesfehérvári MKOSZ-edzőközpont csarnokának egyik sarkában ülő mentős telefonbeszélgetése is hallatszott, amikor éppen elhalkult a bemelegítő zene vagy nem pattogott a labda. Kezdésre már több érdeklődő is megérkezett, köztük Farkas Sándor, korábbi női szövetségi kapitány vagy lapunk állandó szakértője, a 88-szoros férfiválogatott Boros Zoltán. A bejárathoz közeli palánk mögötti minilelátó is benépesült az előző nap pályára lépőkkel vagy éppen apróbb problémák miatt játékra nem jelentkezőkkel.

Völgyi Péter együttese a márciusi, isztambuli világbajnoki selejtezőtornára való felkészülés jegyében edzőtáborozik a héten, és már a második edzőmeccsét játszotta. Csütörtökön a papíron erősebb magyar csapat 26 ponttal nyert ugyanitt, ugyanazon riválissal szemben. Csütörtökön újoncot avattunk Dúl Panka személyében, míg a pénteki találkozóra többeknek is lehettek „pillangók” a gyomrában: Aho Tyra, Rátkai Eszter, Josepovits Kinga, Toman Petra és Laczkó Sára is első felnőttválogatottbeli hivatalos mérkőzésére készült. Ketten, Aho és Toman, azaz a két DVTK-s már a feldobásnál a pályán volt, talán éppen ezért is tűntek idegesebbnek a többieknél. A csehek tartalékos kerettel érkeztek Székesfehérvárra, de nálunk is voltak hiányzók, többek közt a sérüléssel bajlódó Juhász Dorka (Galatasaray).

A sok hibával kezdődő meccsen 4–5 után két magyar triplával megindultak a mieink, a három év után újra nemzeti mezben játszó Gereben Lívia és Takács Boglárka is távolról talált be, de az igazi robbantás 14–14 után jött: a pályaválasztó 31–17-re elhúzott a 13. percben. Két percen belül két időt kért ki a csehek szövetségi kapitánya, Romana Pracková – hiába. Ami a többi újoncot illeti, Laczkó bátran, a mindössze 17 éves Josepovits ragyogóan debütált, az első félidő csattanója a pécsi center sarokból eleresztett dudaszós hárompontosa volt, ezzel lett 19 ide a nagyszünetre. Szívet melengető volt látni, hogy az „A-csapat” megtapsolta az előttük pihenőre vonuló együttest, majd le is pacsiztak a játékosok egymással.  

A harmadik negyedet megnyerték a csehek, ebben a periódusban inkább a játék harci jellege dominált, ám akadtak szemrevaló akciók is. A diósgyőriek kitűnősége, Kányási Veronika – aki az aktuális csapatból talán egyedüliként számít biztos vb-selejtezős kerettagnak – többször is bűvészmutatványnak is beillő módon hozta helyzetbe a társait, de Rátkainak is voltak remek meglátásai. Az utolsó negyedet megint hozták a fiatalok, s végül pontosan ugyanúgy 26 ponttal győztek (s ugyanúgy nyolc triplát dobtak), mint a csütörtöki együttes – akkor 68–42 lett a végeredmény. Szombaton pihenőnapjuk lesz a játékosoknak, vasárnap pedig következik az oroszok elleni első felvonás. 82–56

NŐI KOSÁRLABDA FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MAGYARORSZÁG–CSEHORSZÁG 82–56 (19–16, 27–11, 14–18, 22–11)
Székesfehérvár, zárt kapuk mögött. V: Csabai-Kaskötő, Györfy, Gruber
MAGYARORSZÁG: AHO T. 8/3, TAKÁCS B. 12/3, Gereben 6/3, Toman P. 8/3, MÉRÉSZ 13. Csere: Kányási 5/3, Tóth F. 4, Rátkai 4/3, JOSEPOVITS 13/3, Laczkó 9/3. Szövetségi kapitány: Völgyi Péter
CSEHORSZÁG: Zeithammerová 5/3, Malichová 11/3, FUCIKOVÁ 10/6, HALOVÁ 6, Netková. Csere: Rokosová 2, Vitulová 8/6, Velychová 7/3, Pribylová 1, Brejchová 5/3, Svatonová 1. Szövetségi kapitány: Romana Pracková
Az eredmény alakulása. 3. perc: 4–4. 5. p.: 12–5. 8. p.: 14–14. 14. p.: 31–17. 18. p.: 40–23. 24. p.: 51–32. 29. p.: 56–37. 34. p.: 68–45. 38. p.: 79–48
Kipontozódott: Takács B. (34. p.), Rokosová (35. p.)
MESTERMÉRLEG
Völgyi Péter: – Öt játékosunk esett át a tűzkeresztségen a felnőttcsapatban, s közben szerintem jó teljesítményt nyújtottunk. Kemény meccs volt, főleg az utolsó negyed, amelyben a harcosság dominált. Összességében álltuk a sarat, csak egy negyedet nyertek meg a csehek, végig kézben tartottuk a mérkőzést, s viszonylag kevés eladott labdával, a lepattanóharcot is megnyerve győztünk.
Romana Pracková: – Sok minőségi játékosunk hiányzott, de ez nem kifogás a gyenge teljesítményünkre. Most sem tudtunk versenyképesek lenni a jól játszó magyar válogatottal szemben, nem találtuk meg a megfelelő stílust, kevés minőségi dobóhelyzetet tudtunk kialakítani. 

 

Legfrissebb hírek

Messi vezérletével argentin győzelem az angolai függetlenségi évfordulóra rendezett gálameccsen

Minden más foci
2 órája

Gereben Lívia: Sok van ebben a válogatottban!

Kosárlabda
Tegnap, 21:06

Felkészülés: Csehország megszenvedett San Marinóval

Minden más foci
Tegnap, 20:07

Gáspár Dávid hazai győzelemmel mutatkozott be a szlovén női kosárlabda-válogatott kispadján

Kosárlabda
2025.11.12. 21:20

Futsal: a magyar válogatott a döcögős első félidő után bedarálta a litvánokat

Magyar válogatott
2025.11.11. 18:42

Már márciusra összpontosít a női kosárlabda-válogatott

Kosárlabda
2025.11.11. 16:24

Női kosár Euroliga: a DVTK-s Kathryn Westbeld egyszerűen csak boldog

Kosárlabda
2025.11.07. 10:39

Öt légiós a magyar női kosárlabda-válogatott legfrissebb keretében

Kosárlabda
2025.11.06. 13:06
Ezek is érdekelhetik