Kosár Eb: létszámemelés vagy fejlődés? – rögös volt az út Kolozsvárig

Nem azért jutottunk ki az Eb-re, mert bővítették a létszámot

Azt a teóriát mindjárt vessük is el, hogy a magyar férfi kosárlabda-válogatott amiatt jutott ki a 2017-es Európa-bajnokságra, mert 16-ról 24-re duzzasztották a létszámot. Ugyanis – a labdarúgó Eb-vel ellentétben – ez a létszámemelés már 2010-ben megtörtént, legutóbb 2009-ben szerepelt 16 csapat a kontinensviadalon.

A kvalifikáció azonban bonyolultabb volt, mint például a futballban, ahol csupán a házigazda van ott alanyi jogon az Eb-n, míg az UEFA többi tagállamának – beleértve a címvédőt is – selejteznie kell. Ez pedig hatalmas különbség ahhoz képest, hogy kosárlabdában az első 24 csapatos Eb-n a házigazda litvánok mellett további kilenc gárda biztosította a helyét azzal, hogy szerepelt a 2010-es világbajnokságon.

Fontos azonban megjegyezni, hogy míg labdarúgásban a kiadó 23 helyeet 53 ország célozza meg, addig kosárlabdában 2011-ben a fennmaradó 14-re 15-en pályáztak. A sors fintora, hogy az egyetlen lemaradó éppen Magyarország volt…

A 2013-as Eb-re a kvalifikáció annyiban változott, hogy a házigazda szlovénok mellett a 2012-es nyári játékokon és az olimpiai kvalifikációs tornán részt vett csapatok jutottak ki automatikusan. Ez összesen nyolc válogatottat jelentett, a fennmaradó 16 helyre pedig megnőtt az érdeklődés, mert a tizenöt helyett már 31 ország csapata selejtezett. A magyar a C-ben kapott helyet, ahol Ciprust megelőzve az ötödik lett. Abban a sorozatban a mostani keretből Hanga, Vojvoda és Wittmann szerepelt a mérkőzéseken, a csoportunkat megnyerő horvátok végül negyedikek lettek az Eb-n, míg a második helyen továbbjutó ukránok a negyeddöntőig jutottak – az elődöntőtől éppen a horvátok ütötték el őket.

A 2015-ös Eb-re a két évvel korábbiról lehetett kvalifikálni első körben, ez hét gárdát jelentett – a spanyolok nemcsak mint Eb-bronzérmesek, de a 2014-es vb házigazdájaként is ott lehettek az újabb kontinensviadalon. Melléjük jött három vb-szereplő együttes, amely szabadkártyát kapott. Az ukránok Eb-hatodikként is biztosították a helyüket az Eb-re, mert egyébként ők lettek volna a házigazdák, automatikus indulási joggal. A FIBA azonban 2014 júniusában úgy döntött, hogy az országban kialakult háborús helyzet miatt elveszi tőlük a rendezés jogát. Nyolc ország jelentkezett beugrónak, ebből a nemzetközi szövetség négyet választott ki: a kvalifikációt akkora már megszerző Horvátország, Németország, Lettország trióhoz a második selejtezőkör után Franciaország csatlakozott. A selejtező ugyanis ezúttal kétkörös volt, az elsőben tizenhárom csapat vett részt, közte a magyar, amely a D-csoport utolsó helyén zárt. Így tehát nem jutott be az elődöntőbe, ahol a négy csoportelső egyenes kieséses rendszerben küzdött meg az Európa-bajnoki részvételt érő első helyért.

A második körben 26 csapat harcolt a fennmaradó 13 kvótáért. A magyar válogatott az E-csoportban kapott helyet Grúziával, Csehországgal és Portugáliával együtt, s csupán egy hajszál választotta el az Eb-szerepléstől: bár csakúgy, mint a grúzok és a csehek, 10 pontot gyűjtött, az egymás elleni összevetésben két dobott pont hiányzott a továbbjutáshoz…

Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány mellett Vojvoda, Keller, Wittmann, valamint Csorvási Milán, Tóth Norbert, Tóth Ádám, Ferencz Csaba, Ruják András és Eilingsfeld János is átélte ezt a kudarcot. Az Eb-n a csoportelső grúzok a nyolcad-, míg a második csehek a negyeddöntőig jutottak.

A 2017-es Eb-re azért nem volt egyszerű a kijutás, mert annak egy helyet négy ország ad otthont, emellett a két évvel ezelőtti kontinenstornáról az első kilenc helyezett is alapból kvalifikálta magát. Azaz a 24-ből már a selejtezősorozat előtt foglalt volt 13 hely. A „maradékra” pályázók létszáma ráadásul nemhogy csökkent volna, de 2015-höz képest nőtt (Koszovó először szerepelt a sorozatban, Albánia és Ciprus pedig visszatért).

Könnyebb volt a selejtezőcsoportunk, mint korábban

Mint ismert, Magyarország mind a hat meccsét megnyerve, csoportelsőként jutott ki a 2017-es Eb-re. Felvetődhet persze, hogy a korábbi évekhez képest könnyebb csoportba kerültünk – ami alapvetően igaz is, ám ezen a ponton térjünk kicsit vissza a 2011-es selejtezősorozathoz. Mégpedig azért, mert ugyanúgy, mint most, akkor is összekerültünk a britekkel és a macedónokkal – mellettük még a bosnyákok és az ukránok szerepeltek a csoportban, míg legutóbb Luxemburggal kellett még megküzdeni. Nos, a csoportot akkor megnyerő britek két szoros meccsen győzték le a mieinket, akik bár a második találkozón a macedónokat három ponttal felülmúlták, az elsőn nagyon kikaptak tőlük. Csak a rend kedvéért: Macedónia 2011-ben a negyedik lett az Eb-n, a briteket a csoportkör után a 13–16. helyre sorolták. Nagy-Britannia amúgy a hét csoportmásodik újabb kvalifikációs köre után biztosította a helyét az idei Eb-n.

Persze nyilván azzal, hogy a 2015-ös Eb-ről eleve többen kvalifikáltak és a két évvel ezelőtti nyolcaddöntősök közül hárman (Finnország, Izrael, Törökország) is a házigazdák között vannak, némileg felhígult a mezőny. Kaphattunk volna olyan ellenfelet is, amely az előző kontinensviadalon a tizenhatig jutott, hiszen a selejtezőkre még maradt négy. Ehelyett azok a macedónok jutottak, akik a 19. helyen végeztek, valamint a britek, akik hozzánk hasonlóan nem jutottak ki a 2015-ös Eb-re – ráadásul ez nem két dobott ponton múlott nekik.

A válogatott gerincét az itthon játszók adják

Ha az olimpiai bronzérmes, Európa-bajnoki címvédő spanyol válogatott mindegyik tagja a hazai bajnokságban játszana, valószínűleg akkor is a világ élvonalába tartozna. A spanyol bajnokság jelenleg a legerősebb az öreg kontinensen, ám a magyarok csoportellenfelének keretébe így is csak öten tudtak onnan bekerülni. Hat játékos a tengerentúlon, egy pedig Oroszországban kosárlabdázik. Nálunk a bő keretben mindössze négy légiós szerepelt: a nemréga Barcelonába igazoló Hanga Ádám– aki egyben a magyar válogatott legértékesebb játékosa is –, a szintén a spanyol ligában kosarazó, a nyáron az Obradoirótól a Bajnokok Ligája-győztes Teneriféhez aláíró Allen Rosco, az amerikai egyetemi bajnokságában játszó Golomán György és a két szezont Olaszországban töltő Perl Zoltán, aki nyáron hazajött a Falcóba. Az Eb-csoportunkban ennél kevesebb légióssal csak a románok rendelkeznek, a házigazdáknál mindenki otthon játszik.

Szóval így elsősorban az a kérdés, hogy az európai bajnokságok rangsorában tizenötödiknek számított magyar bajnokságban játszók meghatározó emberei-e a klubcsapatuknak, mennyi játékidőt töltenek a pályán, és ami talán a legfontosabb, milyen nemzetközi tapasztalataik vannak.

Fontos a nemzetközi tapasztalat

Kezdjük az utóbbival. A 2011-es Európa-bajnokságot megelőző szezonban csupán egyetlen magyar együttes indult nemzetközi kupában, a Szolnok az EuroChallenge-ben próbált szerencsét, de abban a csapatban egyetlen olyan kosaras sem szerepelt, aki most pályára léphet az Eb-n. A következő idényben ugyanebben a sorozatban csatlakozott hozzájuk a Paks, amelyben akkor Vojvoda és Tóth Ádám is kipróbálhatta magát az európai porondon. Egy évvel rá a Körmend játékosai, Ruják, Ferenc és három perc erejéig az akkor 16 éves Golomán szagolhatott bele a nemzetközi színtér levegőjébe.

Fordulatot a 2013–2014-es évad hozott, amikor hirtelen megsokasodtak a magyar csapatok a különböző kontinentális kupasorozatokban: az Alba Fehérvár az Európa-kupában (Eurocup), a Paks, a Jászberény és a Körmend az EuroChallenge-ben, a Szolnok pedig az Adria-ligában és az EuroChallenge-ben is elindult. Ezzel hatra nőtt azon kosarasok száma, akik klubjukkal külföldön is megmérettek – szolnoki színekben Keller és Vojvoda duplán.

Bár a következő szezonban kettővel csökkent nemzetközi kupacsapataink száma, a játékosoké eggyel nőtt. A már említettek mellett Tóth Norbert és Eilingsfeld János egyaránt a második idényét taposta, hozzájuk csatlakozott a szolnoki Wittmann Krisztián. Aztán a 2015–2016-os idényben a Falco és a Sopron is kilépett a földrész porondjára, a Körmenddel egyetemben a FIBA Európa-kupában szerepeltek, míg a Szolnok az Európa-kupában (Eurocup). Kovács Péter és az akkor 20 éves Váradi Benedek iratkozott fel a nemzetközi tapasztalattal rendelkezők listájára. A legutóbbi szezonban hozzájuk Csorvási csatlakozott, a Falco helyett az Alba indult a FIBA kupájában, de egyébként a létszám maradt.

Az Eb-re készülő bő keret tagjai közül a zalaegerszegi Benke Szilárdnak, illetve a kecskeméti Pongó Máténak felnőttszinten nincs nemzetközi tapasztalata. A szerb-magyar Karahodzsics Kemal természetesen más tészta.

A válogatott játékosok nem a kispadot koptatják a magyar bajnokságban

Nyilván az mindenképpen előrelépés, hogy egyre több együttesünk indult az évek során a nemzetközi kupasorozatokban, és ezzel együtt nőtt azon játékosok száma, akik ezáltal rutint szerezhettek. De ne felejtsük el, hogy a Szolnok EuroChallenge-ben elért két negyedik helyén kívül számottevő eredmény nem született, az európai klubok ranglistáján az első százban nincs magyar csapat.

Bár valóban nem a miénk a világ legvonzóbb bajnoksága, mégis számos légiós játszik az itteni csapatokban. A legtöbb esetben meghatározó a szerepük a klubjukban – elég csak a különböző statisztikákat megnézni –, viszont alapvetően a magyar válogatott játékosok is megfelelő játékidőt kapnak, átlagban megközelítőleg 20-35 percet töltöttek a pályán az elmúlt szezonban. A székesfehérvári Keller például a 26 alapszakasz-mérkőzés mindegyikén kezdő volt, a szolnoki Vojvoda, a szombathelyi Váradi és kecskeméti Karahodzsics egyszer kezdett csak a kispadon.

A legtöbb időt átlagban a válogatott húzóembere, Vojvoda töltötte a pályán (33.9 perc), mögötte Váradi (31.5) és a zalaegerszegi Benke (31.2) jött a sorban. Vojvoda a pontgyártásban is az élen járt (átlagban 18.1 pont/meccs), Benke 12.7-es átlagot produkált, Karahodzsics 12-est. A leghatékonyabb dobó a szolnoki Tóth Ádám volt, aki átlagban 15.1 perc alatt 7.4 pontot ért el. A legkevesebb idővel és ponttal a szombathelyi Kovács Péter rendelkezik (14/2.9), ő a rájátszásban már alig volt parketten, míg például csapattársa, Váradi éppen akkor kapott több játékidőt.

Egyértelműen pozitív, hogy a keretünkben lévő itthoni kosarasok többsége alapember tud lenni a klubjában, ám összességében olyan teljesítményt nem nyújtanak a jelek szerint, hogy külföldi ajánlatok közül kellene válogatniuk. Az Eb-n azonban akár egy-egy kiemelkedő produkcióval felhívhatják magukra a figyelmet.

Kevés a magyar külföldön, de ők minőségiek

Hanga Ádám teljesítményéről sokat elmond, hogy az NBA-ből is érdeklődtek iránta, végül pedig az európai kosárlabdázás egyik topcsapata, a Barcelona igazolta át az ugyancsak elit szintű Baskoniától. Az sem lehet véletlen, hogy Allen Roscóra a BL-győztes Tenerife lecsapott a nyáron, míg az amerikai egyetemi bajnokság egyik legerősebb gárdájában, az UCLA egyetemen játszó Golomán György a hírek szerint remekelt az elmúlt szezonban. Perl Zoltán az előző idény első felét a Serie A-s Betaland Capo d'Orlandónál töltötte, majd a több játéklehetőség reményében a másodosztályú Trevisóhoz ment, ahol 14 meccsen 28 percet és 12 pontot átlagolt. Bár a klub meg akarta tartani és volt más ajánlata is Olaszországból, úgy döntött, hogy visszatér Szombathelyre.

Persze mindjárt tegyük hozzá, hogy egyrészt ez a létszám igen kicsi, másrészt Hanga Ádámon a világ, de legalábbis Magyarország szeme. Egy fecske azonban még sosem csinált nyarat, az eredményességhez a társak jó játéka is kell.

Nem kezdtünk őrült honosításba, mégis sikerült a kijutás

Ettől függetlenül az Eb-re erősíteni akart Ivkovics kapitány. Egy-egy gyengébb válogatott keret acélosítására megoldást jelenthet a honosítás – ami kosárlabdában ráadásul elég egyszerűen megvalósítható, láthattuk eztDeAndre Kane esetébőlis. A magyar csapatban ő lett volna a honosított játékos, ám az amerikai irányítónak az útlevél megszerzése után esze ágában sem volt csatlakozni a kerethez. Jött viszont a szerbiai születésű Karahodzsics, akit Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány Tóth Ádám sérülése után hívott be a válogatottba, így ő az egyetlen honosított játékosunk. Kiemelendő, hogy a selejtezősorozatban csak magyar játékos lépett pályára.

Igazából az Eb teljes mezőnyében sem hemzsegnek a honosítottak, a 24 csapatból mindössze hétben szerepel egy-egy (bár a tervek szerint jóval többen lettek volna, de különböző okok miatt sokan kimaradtak). Közülük négynek nincs köze az adott országhoz (Montenegró, Grúzia, Lengyelország, Szlovénia), míg a másik három ott játszik vagy játszott (Finnország, Izrael és Magyarország). Karahodzsicson kívül mindegyikük amerikai.

Rögös volt az út Kolozsvárig, jöhet a jutalom

Összefoglalásképp elmondható, a magyar válogatottnak mindenképpen jól jött, hogy az utóbbi tornákat már 24 résztvevővel rendezik, hiszen reálisan jelenleg sem sorolható a 16 legerősebb együttes közé. Azt viszont látni kell, hogy a csapat gerince évek óta ugyanaz, ráadásul a játékosok nemcsak nemzeti mezben, hanem klubjukban is szereztek már nemzetközi tapasztalatot – ez a korábbi években kevésbé lett volna igaz. Olyan magasan jegyzett kosárlabdázónk még sosem volt, mint most Hanga Ádám, és a csapatkapitány mellett is találunk az együttesben két-három olyan embert, aki a nemzetközi mezőnyben is megállja a helyét. A magyar válogatott évről évre egyre sikeresebb, ennek első jele talán a tavalyi, veretlenül megvívott selejtezősorozat volt, és remélhetőleg az Eb-n teljesedik ki igazán a fejlődés.

Az Európa-bajnokság csoportbeosztását és menetrendjét ide kattintva találja!