Kosárlabda: a Győr kezdeményezi Olajuwon szerződésének felbontását

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.12.21. 22:43
A szakmai stáb és a menedzsment közös döntése nyomán kedden felmentették a munkavégzés alól Abi Olajuwont, a Seat Lami-Véd Győr női kosárlabdacsapatának amerikai centerét, egyúttal kezdeményezik szerződésének felbontását.

Fodor Sándor, a Rába-parti klub igazgatója az egyesület hivatalos honlapjának nyilatkozva elmondta, a játékosnak korábban volt fegyelmi ügye, amely után figyelmeztetést kapott. Az elmúlt fél szezon tapasztalatai alapján az érintettek arra jutottak, hogy Olajuwon a klub céljainak megvalósításához szükséges jelentősebb feladatok megoldására még nem érett meg, ezért az ügynökénél kezdeményezik a szerződése felbontását, de ebben az ügyben még folynak a tárgyalások.

A győri csapat szerdán játssza utolsó mérkőzését ebben az évben, mégpedig a belga Sint-Katelijne-Waver ellen, amelyet múlt szerdán 66–59-re győzött le az Európa Kupában, a legjobb 32 között.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik