Női kosár Ek: kikapott a Szekszárd, de él a remény a továbbjutásra

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.04. 19:49
null
Későn ébredt a Szekszárd, nem tudta ledolgozni a nagy hátrányát (Fotó: Dömötör Csaba)
A női kosárlabda Európa-kupa nyolcaddöntőjének első meccsén a Szekszárd hazai pályán 77–72-re kikapott a Sleza Wroclawtól, így hátrányban utazik a jövő heti lengyelországi visszavágóra.

 

Jól kezdte a negyeddöntőt a Szekszárd, amely az első negyedben 22–18-ra vezetett, majd a második játékrész nagy részében is előnyben játszott, ám két alkalommal percekig gólképtelen volt. A nagyobb bajt a negyed utolsó három perce okozta, amikor a Wroclaw egy 11–0-s futással előbb fordított, majd kilencpontos előnyt épített ki.

A Szekszárd a második félidőben hiába volt egyenrangú ellenfele a lengyel együttesnek, a tíz pont körüli különbség állandósult, sőt, a harmadik negyed közepén 16-tal, majd a 33. percben 15-tel vezettek a vendégek. Ekkor kezdődött a szekszárdi feltámadás. Összeállt a hazaiak védekezése, támadásban pedig olyan tempót diktáltak, amellyel sokáig nem tudta tartani a lépést a lengyel csapat. Ötven másodperccel a vége előtt hárompontos hátrányban támadott a KSC, ám újabb kosarat már nem tudott szerezni. A végeredmény 72–77.

A hazai csapatból kiemelkedett 18 ponttal ás 10 lepattanóval Krnjics Szara, valamint a 16 pontot, 4 lepattanót és 6 gólpasszt jegyző Teja Oblak, de hasznosan játszott Bálint Réka, Gereben Lívia és Maja Erkic is.

A két felvonásos párharc visszavágóját 10-én Lengyelországban rendezik.

NŐI KOSÁRLABDA EURÓPA-KUPA
NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD–SLEZA WROCLAW (lengyel) 72–77 (22–18, 8–21, 21–24, 21–14)
Szekszárd, 1100
néző. V: Yalman (török), Zupancic (szlovén), Jurcevic (horvát)
SZEKSZÁRD:
Studer Á. 5/3, Theodoreán, Mansaré, ERKIC 12/6, KRNJICS 18. Csere: Bálint 12/6, McCall, OBLAK 16, Gereben 9, Kiss V. Edző: Djokics Zseljko
WROCLAW:
ZOLL-NORMAN 18, Kastanek 6/3, URSU 22/6, Kaczmarczyk 7, AJDUKOVICS 6. Csere: Treffers 6, Szybala, Ndiba 1, Sklepowicz 3/3, SOSNOWSKA 8. Edző: Arkadiusz Rusin
Az eredmény alakulása. 2. perc:
4–0. 4. p.: 7–9. 9. p.: 20–16. 11. p.: 24–18. 16. p.: 28–28. 20. p.: 30–39. 23. p.: 34–46. 25. p.: 36–52. 27. p.: 43–54. 33. p.: 56–71. 37. p.: 67–73
Kipontozódott:
Theodoreán (30. p.), Treffers (39. p.)
MESTERMÉRLEG
Djokics Zseljko: –
Nagyon jó csapattól kaptunk ki. Nem volt tökéletes a támadójátékunk ritmusa, gyors indítás után sok kosarat kaptunk. Nem játszottunk hivatalos meccset két-három hete, ráadásul nem tudtunk kompletten edzeni. Ilyen rivális ellen csak akkor nyerhetünk, ha mindenki hozzátesz valamit. A Wroclaw a sok légiósa közül előhúzta a román Sonia Ursut, aki élete mérkőzését játszotta. Büszke vagyok a lányokra, mert nem adták fel, szeretném hinni, hogy tudunk ennél jobban kosarazni.
Arkadiusz Rusin: –
Tudtuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk, keményen, jól védekeztünk és a támadásunk is rendben volt. Tizenhat pontos előnyünk ugyan elapadt, de ezen a napon nagyon egységesek voltunk, minden labdáért küzdöttünk és hittünk a sikerben. Harminc percen keresztül jól játszottunk, a zónavédekezésünk problémát okozott az ellenfélnek. Szeretnénk hamar elfelejteni ezt a meccset, mert nem nagy az előnyünk és vár még ránk egy visszavágó.

A visszavágót január 10-én játsszák Lengyelországban.

Legfrissebb hírek

Gáspár Dávid: Amikor döcögött a szekér, akkor is összetartott a társaság

Kosárlabda
2025.03.01. 10:19

Idegenben kikapott a Sopron, de így is simán bejutott a négy közé a női kosár Európa-kupában

Kosárlabda
2025.02.27. 21:44

Igazi csapatként halad a céljai felé a soproni női kosárcsapat

Kosárlabda
2025.02.21. 12:49

A Sopron nagy verésben részesítette francia vendégét a női kosár Európa-kupában

Kosárlabda
2025.02.19. 20:19

A DVTK 21 pontos előnyről játszott döntetlent, kiesett a női Európa-kupából

Kosárlabda
2025.01.16. 19:58

Uralta a magyar párharcot a Sopron, bejutott a legjobb nyolc közé a női kosár Európa-kupában

Kosárlabda
2025.01.15. 20:12

A DVTK öt ponttal kikapott a Ferroltól a női kosárlabda Európa-kupában

Kosárlabda
2025.01.09. 22:02

A Sopron nyerni tudott Győrben a női kosárlabda Európa-kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén

Kosárlabda
2025.01.09. 20:02
Ezek is érdekelhetik