Székely Norbert: „Minden képzeletemet felülmúlták az eddigiek”

–Nem is tűnik soknak az ötven, ahhoz képest, milyen régóta edzősködik...
–Abszolút nem – felelte a Nemzeti Sportnak Székely Norbert, az idei Európa-bajnokságon negyedik női válogatott szövetségi kapitánya. – Nem érzem tragédiának, hogy ötven leszek, most jön a legjobb tíz év. 1993 óta ­edzősködöm, hosszabb ideje, mint amennyit kosárlabda nélkül éltem. Jó ez, nagyon szép emlékek sorjáznak a gondolataimban, nagyon örülök, hogy ezt a pályát választottam.

–Az ötvenből összesen hány évet töltött a kosárlabda bűvöletében?
–Harmincnál is többet. Későn kezdtem el kosarazni, de azonnal beleszerettem. Előtte futballoztam és mindenfélét csináltam, későn találtam rá a sportágra, viszont tudtam, hogy a közelében akarok maradni. Tizenhat évesen kezdtem, és nagyon gyorsan megfogott.

–Ha nem ezzel a szép sportággal foglalkozna évtizedek óta, akkor mi mással?
–Az biztos, hogy sporttal, mindig is a mániám volt. Az 1986-os mexikói focivébé miatt éjszakáztunk édesapámmal és az öcsémmel, néztük az olimpiákat, imádtam megtapasztalni és értékelni azt, milyen teljesítmény áll egy-egy sporteredmény mögött. Nagyon sok kimutatást készítettem, például a belga labdarúgó-bajnokság állásáról, ki rúgott gólt, értékeltem a játékosokat. Egyébként testnevelő tanár vagyok, annak érzem magam elsősorban, mindenesetre a kötődésem a sporthoz egyértelmű.

–Szokott gondolkodni azon, ott tart-e, ahol korábban elképzelte?
–Amikor edzőnek álltam, megfogalmaztam, akkor van értelme csinálni, ha a legjobbak közé tudok kerülni. Ez meghatározta a habitusomat, gondolkodásmódomat, hozzáállásomat. És hogy ott vagyok-e? Mondhatom, hogy ilyen tekintetben igen, de egyébként minden képzeletemet felülmúlták az eddigiek. Az eredmények, az évek, a játékosok, az érzelmi kötődés, a teljesítmény alapján ott tartok, ahol kell, de ezt a családomról is elmondhatom.

–Milyen hosszú távra tervez most?
–Ezt nagymértékben befolyásolja az olimpia. A családdal kapcsolatban ötven évre tervezek, utána majd meglátjuk... Az edzősködést tekintve hatalmas lehetőség az olimpiai részvétel, ezért ha sikerül kijutnunk, a felnőttkosárlabdának részemről vége. Nem hagyok abba semmit a kellős közepén, tehát a novemberben kezdődő Eb-selejtezőt végigviszem 2025-ig, de ha közben ott lesz az olimpia, könnyű lesz továbbállni és mással foglalkozni.

–Mit tart élete eddigi legnagyobb sikerének?
–A feleségemet, Zsuzsit, akit szintén a kosárlabdának köszönhetek. Egyértelműen ő adja a stabilitást az életemben, miatta csinálhatok mindent úgy, ahogyan elképzeltem, olyan támaszt nyújt, hogy nem kell foglalkoznom azzal, mi lesz, ha a hétvégén nem vagyok otthon a családdal. Sokszor a nyakába szakad a két gyermekünk felügyelete, gondja, nagyon köszönöm neki, hogy együtt tud ezzel élni. Szakmailag egyértelmű a sorrend: első a negyedik helyezés az idei Európa-bajnokságon, második a 2006-os U20-as Eb ezüstérme, harmadik az Euroliga négyes döntőjébe jutás a Sopronnal. Az idei Eb nagy nyugalmat és remélhetőleg jó értelemben vett önbizalmat adott nekem.

–Nosztalgikus típus?
–Nagyon jó visszanézni a múltba, mert van mire. Próbálok a szépre emlékezni, de volt három nagy csalódás is, ennek ellenére szeretek visszagondolni 2012-re, amikor Fűzy Ákosék a Győrrel megnyerték a bajnoki döntőt Sopronban, mert egy jó barát ellen meccseltem.

–Érzi valamennyire a kort?
–Most épp a térdemen érzem. Májusban a válogatott felkészülés alatt csak futni volt lehetőségem, de kiderült, hogy nem bírja a térdem és a derekam se nagyon, ezért inkább az úszást és a biciklizést preferálom. Igyekszem friss maradni, annál is inkább, mert fiatal a feleségem.

–Egy aktuális kérdésre térjünk ki: hazai pályán, Sopronban játszhatjuk le a februári olimpiai selejtezőt. Mennyit javít ez az esélyeinken?
–A legújabb világranglistán a tizenkilencedik helyen áll Magyarország, hat évvel ezelőtt az ötvenedik volt. Ez hatalmas előrelépés, és azért hozom elő, mert előrevetíti a kalapbesorolást, hogy kikkel lehetünk egy csoportban. Úgy látszik, teljesen mindegy, ki jön, mert a ranglista első tizenkét helyezettje mind ott lesz a mezőnyben. Nagyon jó, hogy Sopronban lesz a selejtezőtornánk; nyilván lesz rajtunk nyomás, ott akarunk lenni Párizsban, de ez a csapat már többször elviselte a terhet, például az Eb-n, amikor megnyerte a negyeddöntőt, vagy a selejtezőben a spanyolok ellen Huelvában. Az biztosan hátrány lett volna, ha Rióba vagy Kínába kellene utazni, akkor legfeljebb három edzésünk lehetne a mérkőzések előtt, és az átállással is meg kellene küzdeni. Előny még a közönség, a magyarokért élő-haló helyi, soproni, illetve a miskolci, pécsi, budapesti szurkolók nagy támaszt jelentenek.