A női kézisek után a kosarasokon is kifogtak a németek

Amint arra számítani lehetett, telt ház várta a csapatokat, a sérüléssel bajlódó, de a játékot azért vállaló Honti Kata viszont a kispadon kezdett.

1. NEGYED

Az első percekben nagy taktikai csatákat láthattunk, a magyarok a biztos védekezésből kezdtek el építkezni, ez a tartásuk aztán idővel támadásban is megmutatkozott, és megugrottunk. Védekezésben jól zártunk, miénk volt a lepattanók zöme, így a 7. percben nyolc ponttal megugrottunk (15–7). Sajnos, a játékunk ezt követően kapkodóvá vált, próbáltuk meglovagolni a helyzeti előnyünket, hogy lendületbe jöttünk, de ebből éppen rosszul jöttünk ki. Labdákat, így pontokat ajándékoztunk a németeknek, akik a negyed végére felzárkóztak négypontos hátrányra. (17–13)

2. NEGYED

Állva hagytuk az ellenfelet a második játékrész elején, közel értünk a közte tízhez, de a németek védekezésben zónára váltottak, amivel megzavartak minket. A betörések, a passzok reménytelennek tűntek a nagy termetű, kiváló fizikumú, ám közben gyorsan pattogó németek között, kintről meg bizonytalankodtunk. A németek kontrázhattak kedvükre, védőjátékunk picit szétesett, a vendégek többször kipasszolták ziccerig támadásaikat, és a 16–4-es etappal – benne egy 10–0-lal – átvették a vezetést. Székely Norbert időkéréssel próbálkozott, egy darabig hiába, de szerencsére a játékrész hajrájában sikerült rendezni a sorokat, így legalább az első félidőt ikszre tudtuk menteni. Más kérdés, ez a továbbjutás szempontjából önmagában nem sokat ért számunkra. (33–33)

3. NEGYED

Biztatóan indult, de vesszőfutásba torkolt a harmadik felvonás. Tartottuk ugyan a lépést a németekkel – a tempó már egyik oldalon sem emlékeztetett az első félidőben látottakra –, a pontatlan támadásbefejezésekből, a kevés pontból a németek jöttek ki jobban. A játékrész hajrában az utolsó három percet 10–1-re buktuk el, ami döntően befolyásolta a találkozót és a továbbjutást. A záró részben tizenöt pontos hátrányt kellett volna ledolgoznunk, ami a szerdán látottak alapján lehetetlen küldetés volt. (40–49)

4. NEGYED

A világot nem tudtuk megváltani a záró felvonásban sem. Bár támadásaink ponterősebbekké váltak – végre ziccert és triplát is dobtunk –, döntően a palánk alatt kellett „verekedni” a németekkel, de az ellenfél játékosainak fizikumából kiindulva ezek eléggé egyoldalú küzdelmek voltak.

A vendégek ekkor már leginkább csak arra törekedtek, hogy megőrizzék előnyüket és lassítsák a játékot. Amikor meg büntetőkhöz jutottak, akkor biztosan értékesítették azokat. A hajrában elfogyott a magyar csapat motivációja, a távoli, önbizalom nélküli dobások nem sikerültek, az idő viszont nem velünk volt. Akkor is erőltetnünk kellett a triplákat, ha egyik magyar sem kapta el a fonalat, ennek aztán nem is lehetett más a vége, mint vereség. A hazai visszavágón is. (56–67)

A németekkel való párhuzam a kézilabda-válogatott kapcsán adja magát – Szucsánszki Zitáék szintén kettős vereséggel búcsúztak a németek elleni vb-pótselejtezőben –, bár annyi különbséget felfedezhetünk, hogy a szövetségi kapitány aligha érzi magát olyan kínos helyzetben, hogy önként felajánlja lemondását – mint tette azt Mátéfi Eszter –, ráadásul ebből a női keretből az életkora miatt senkinek nem kell lemondani a válogatottságot. Sőt, a fiatalok belépése után még évekig erre az alapra lehet építeni, amely vitathatatlanul előrébb lépett a tavalyi Eb-selejtezőkön látott önmagához képest.