Mesterhármas – Deák Zsigmond jegyzete

Negyedóra elteltével három perc alatt három sárga (az egyik „narancssárga”), aztán kisvártatva még egy, s nekem eszembe jutott egy korábbi, áprilisi írásom a mindenkori Fehérvár–Ferencváros rangadó kapcsán: „Ez a két csapat kiemelkedik a magyar klubfutballból, ebben talán egyetérthetünk, s valószínűnek tetszik, hogy hosszabb távon zajlik tovább a párharcuk, jellemzően éremért, kupáért. A tét tehát nem csökken majd, a feszültség megmarad, mégis ki kell találni valamit, hogy a játékosok ne ilyen felfokozott idegállapotban lépjenek gyepre.”

Nos, kissé pontosítva fél évvel ezelőtti mondataimat, a felfokozott idegállapot még rendben, csak ezt az energiát kellene az ellenfél helyett a labdára, a játékra fordítani. A felvezetés alapján már kiderült, hogy az idény első csúcstalálkozóján ez csak hellyel-közzel sikerült. Az új székesfehérvári arénában egyébként csaknem telt ház és nagyszerű hangulat uralkodott, ezt csak azért jegyzem meg, mert a magyar bajnoki küzdelmek kapcsán sokan hajlamosak számonkérni a megfelelő érdeklődést és a miliőt, aztán amikor megvalósul, elegánsan elsiklanak felette. Persze ilyen kulisszák között sem automatikus a magas színvonal, az első félidőben a labdát többet birtokló hazaiakat az is megzavarhatta, hogy a bemelegítés végén csapatkapitányuk, Juhász Roland megsérült. Ettől még legalább egyszer eltalálhatták volna a kaput, ám nem tették, s noha a Fradi sem rendezett tűzijátékot, Sigér Dávid két lövése közül az egyik beakadt.

A vendégvezetés értelemszerűen felélénkítette a Vidit (nekem és sokunknak örökre ez marad a csapat beceneve), amely a szünet után nagy erőket mozgósított az egyenlítés érdekében. Ekkor már az Újpest elleni bajnoki derbin és a CSZKA-val vívott moszkvai Európa-ligás találkozón egyaránt bravúrosan védő Dibusz Dénes is megmutathatta fantasztikus formáját. Eközben Isael sarkazása után Sigér megduplázta góljai számát és egyben az előnyt, majd a zöld-fehérek elhivatott, önfeláldozó védekezéssel és a „tanulhatatlan” szerencse segítségével hatékonyan megőrizték, noha Georgi Milanov a hajrában szépíteni tudott.

Mesterhármas, mondhatjuk joggal, hiszen nyolc nap alatt három igen fontos mérkőzést húzott be a Ferencváros, a dupla terhelést elviselve s a lehető leghatékonyabban szerepelve. Szerdán itt a BKV Előre elleni Magyar Kupa-meccs, akárhogy is, az már nem rangadó, nem is nemzetközi szint, de illik megnyerni. Az élet nem áll meg, legfeljebb lassít kicsit, ám az elmúlt napok „triplájáért” mindenképpen jár a kalapemelés a Fradinak.