Kisvárda: Grozav és honfitársa hazament Romániába, szerződést bontottak velük

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.03.31. 18:00
null
Gheorghe Grozav elhagyta Magyarországot – és vele együtt a Kisvárdát is (Fotó: Tumbász Hédi)
Azonnali hatállyal szerződést bontott két román játékosával, Gheorghe Grozavval és Iasmin Latovlevici-csel az NB I-es kisvárdai labdarúgóklub, mert a két légiós engedély nélkül hazatért Romániába, ezzel súlyos szerződésszegést követett el – olvasható az egyesület hivatalos honlapján.

Révész Attila sportigazgató kedden csapattájékoztatót tartott, amelyen Grozav és Latovlevici nem vett részt, mert – mint kiderült – múlt szerdán engedély nélkül hazautaztak Romániába.

„A két játékos nem tudott bekapcsolódni a tájékoztatóba, mert mint kiderült, szerdán engedély nélkül hazautaztak Romániába, amelynek a határai le vannak zárva – idézi Révészt a Kisvárda hivatalos honlapja. – Ezzel nemcsak a szigorú belső szabályaink, hanem az előírásokkal szemben is vétettek, kockáztatva a csapattársaik és a hozzátartozóik egészségét. Keddre nem is érkeztek vissza, s ha visszajönnének a Magyarországétól fertőzöttebb területről, Romániából, akkor kéthetes karantén várna rájuk. Ebben a helyzetben, amikor nagy hangsúlyt fektetünk a biztonságra, az ő tettük elítélendő, az ezzel járó esetleges kockázatokat nem vállalhatjuk be. Az ő felelőtlenségük a biztonságra vonatkozó törekvéseinkkel szembe mennek. Mindez súlyos szerződésszegésnek bizonyul, amit nem tudunk tolerálni. Ebben a helyzetben nem tehetünk különbséget játékos és játékos között, és a korábbiakban bármennyit is segített nekünk Gheorghe Grozav, ez a tette megengedhetetlen és megbocsáthatatlan. A játékos érdemeit nem vitatjuk el, köszönjük neki az eddigieket. Iasmin Latovlevici pedig nem jutott el odáig, hogy lehetőséghez jusson.”

A román válogatott Grozav tavaly januárban szerződött a Kisvárdához, melynek színeiben 37 mérkőzésen 12 gólt szerzett az NB I-ben, míg Latovlevici idén télen került a szabolcsi együtteshez, de – ahogy Révész Attila is mondta – NB I-es bemutatkozására nem került sor (a Kisvárda megye I-ben szereplő második csapatában játszott két bajnokit).

Mindkét román futballista megállapodása lejárt volna az idény végén Kisvárdán. Latovlevici kapcsán a hónap elején arról írtunk, hogy nyártól a kolozsvári CFR-ben folytatja pályafutását.

Legfrissebb hírek

Engedély nélkül vett részt a Beckenbauer-kupán, felbontották a BL-győztes játékos szerződését

Minden más foci
2025.03.20. 17:21

NB II: fordított a Barcika és a Vasas, a Kövesd megverte a Honvédot, Soroksáron győzött a Kisvárda

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 19:05

A listavezetőnek a Soroksár sem jelentett gondot

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 16:51

Női kézi NB I: csak hét percig tudta tartani a lépést a Kisvárda a Győrrel

Kézilabda
2025.03.13. 19:24

Révész Attila: „Nem történt más, csak az, hogy a játékvezetői küldésünk egyenesbe került; semmiféle előnyről nem beszélhetünk”

Labdarúgó NB II
2025.03.12. 14:18

Női kézi NB I: műtétje után hazatér a Kisvárda japán légiósa

Kézilabda
2025.03.11. 11:59

Pintér Attila vitatta a játékvezető ítéleteit; Révész Attila „hangzatos” nyilatkozatát is szóba hozta

Labdarúgó NB II
2025.03.11. 08:18

NB II: ollózós góllal nyert a Honvéd, kiütéses sikert aratott a Kisvárda, botlott a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2025.03.09. 18:57
Ezek is érdekelhetik